“IGYEKSZEM ÉLVEZHETŐVÉ, SZERETETHETŐVÉ TENNI A BIOLÓGIÁT ÉS A KÉMIÁT”

szabadidő
Adorján Adrienn biológia-kémia szakos tanárnő lett az Év Pedagógusa szakmai díj egyik kitüntetettje

A közelmúltban rangos elismerésben részesült az MNÁMK egyik pedagógusa. Adorján Adrienn biológia-kémia szakos tanárnő lett az Év Pedagógusa szakmai díj egyik kitüntetettje. A megtisztelő címről, pályája alakulásáról, szabadidős tevékenységéről és jövőbeni terveiről Fiedler Antal kérdezte a tanárnőt.

Adrienn, szívből gratulálok! Talán nem vagyok egyedül a kíváncsiságommal, ezért először is arra kérlek, mondd el néhány szóban, mi is valójában az Év Pedagógusa díj?

Nagyon szépen köszönöm a gratulációt! Van kishazánkban egy Távoktatási és Továbbképzési Intézet, amely idén ünnepli 20. születésnapját. Ennek apropójából hívták életre az Év Pedagógusa szakmai díjat, melyhez csatlakozott a Kodolányi János Egyetem is. A két intézmény közös zsűrije választotta ki a díjazottakat a következő három kategóriában: óvodapedagógia, általános iskola és középiskola. A felhívást saját honlapjaikon hozták nyilvánosságra 2021 szeptemberében.

Adódik a kérdés. Hogy kerültél a zsűri látókörébe?

Mivel volt már előzetesen kapcsolatom a Távoktatási és Továbbképzési Intézettel, rábukkantam a felhívásra az oldalukon, amit aztán a saját közösségi felületemen meg is osztottam. Így látták meg ismerőseim, akik végül felterjesztettek. A kiírásban szakmai és személyes kompetenciák is szerepeltek. Összesen 168 jelölés érkezett az országból, ebből tíz pedagógust választottak ki és hívtak meg a díjkiosztó gálára, amelyre november 26-án került sor Gyöngyösön.

Mikor és hogyan tudtad meg, hogy te vagy az egyik díjazott?

Gyöngyösön, a díj átadásakor. Megkaptam a rendezvényre szóló meghívót, de abban nem szerepelt sorrend vagy végeredmény. A zsűri döntésének értelmében nyolcan kaptuk meg a díjat, megosztva. Meglepetés volt és egyben nagy öröm is. Igazán hálás vagyok azoknak, akik vették a fáradságot és jelöltek. Nagyon szépen köszönöm!

Tudod, hogy kik voltak és hányan?

Annyit elárultak a szervezők, hogy több jelölés érkezett személyemre, de pontos adatokat nem ismerek.

A lényeg, hogy elnyerted. Még visszatérünk az elismeréshez, de most ugorjunk vissza egy nagyot az időben. Hogy lettél pedagógus?

Az viszonylag hamar kiderült rólam, hogy rendelkezem a hivatásunkhoz szükséges „vénával”. Már gyermekkoromban is részt vettem különböző rendezvények szervezésében, a diákönkormányzat munkájában. A Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karán elnöke is voltam ilyen testületnek. Eleinte gyermekorvos akartam lenni, de egy meglehetősen megrázó élmény után rájöttem, hogy érzelmileg nehezen tudnám feldolgozni, ha a beteg gyermekeknek nem tudnék segíteni. Azt gondoltam, más módon is tehetek értük. Például taníthatom őket.

Így aztán a szertefoszlott gyermekorvosi álmok romjain új világot építettél fel magadban és a pedagógusok nem könnyű kenyerét választottad.

Igen, így van. Már egyetemistaként is tanítottam Pécsen a kórháziskolában. Ez azt jelentette, hogy tartósan beteg gyermekeknek segítettem pótolni. Később, a sikeres pedagógia-pszichológia szigorlat után kihasználtam az akkori lehetőséget, és képesítés nélküli pedagógusként dolgoztam tovább. Biológiát és kémiát tanítottam több pécsi középiskolában, majd mentor voltam a Meló-Diák Dél Iskolaszövetkezetnél. Ezt követően ismerkedtem meg bajai párommal, így kerültem a Sugovica-partjára.

Ahol hogyan folytatódott a pályád?

Állás híján nem rögtön pedagógusként. De volt Baján is kirendeltsége a Viapan Group cégcsoport munkaerőszervezéssel foglalkozó ágazatának, úgyhogy náluk kezdtem dolgozni. Ez az időszak rendkívül szélesítette a diákokkal kapcsolatos ismereteimet. Jó rálátást biztosított arra, hogy mekkora a szakadék az iskolából kikerülő diákok és a munkaerőpiac igényei között. Egy életre megtanultam, milyen kompetenciákat kell a diákokban fejleszteni ahhoz, hogy az élet bármelyik területén sikeresek legyenek.

Oszd meg velünk ezeket, légy szíves!

Csapatmunka, alkalmazkodás, rugalmasság, reális önértékelés, céltudatosság.

Egyetértek. Ha az időrendet tekintjük, már javában Baján élsz. Hogyan kerültél az MNÁMK-ba?

Az egyik egyesületi pályázatunk keretében szerveztem egy pedagógus konferenciát, ahová előadóként meghívtam Joós Andreát. Először egy vállalati tréningen találkoztam vele korábban. Andrea az élményalapú biológiaoktatás egyik hazai megteremtője. Óriási hatással volt rám. Ott tudatosult bennem, hogy nekem tanítanom kell. Ez az élmény vezetett vissza a pedagógus pályára. A mai napig számtalan módszert használok az akkor látottakból, nagy örömömre három éve már az MNÁMK-ban. Jól érzem itt magam. Ahogy azt 2019-ben kérte tőlem az iskolavezetés, igyekszem élvezhetővé, szeretethetővé tenni a biológiát és a kémiát.

Napjainkban egyre inkább előtérbe kerül az élményalapú pedagógia az ehhez nélkülözhetetlen kooperatív tanulási módszerekkel. Hogy néz ki mindez a te tárgyaid esetében?

A feladat adott: nagy mennyiségű anyagot kell feldolgozni rövid idő alatt. Az érettségire való felkészítés 11. évfolyamtól „mindent visz”, így arra csak korábbi években van lehetőség, hogy az ismeretanyag súlypontozásával elővegyek tevékenységközpontú módszereket. De megteszem, mert szeretik a diákok.

Mondanál erre példát?

Biológia. Szabad szemmel nem látható élőlények tanítása. Szerencsére könnyű a dolgom, mert az MNÁMK kiválóan felszerelt, rendelkezik a szükséges eszközökkel, így a mikroszkópok segítségével szabad szemmel is láthatjuk ezeket az élőlényeket. Vagy növénytan esetén, kimegyünk az udvarra, és ott, élőhelyükön tanulmányozunk növényeket. Van már ehhez telefonos applikáció is: lefényképezzük a növényt, elénk tárul a meghatározása, miközben fejlesztjük a gyermekek digitális kompetenciáját is. Ha a téma azt kívánja, felboncolunk állati szerveket is. Még mielőtt bárki valami szörnyűségre gondol, csirkeszárnyról esetleg sertésszívről beszélek. De említhetem a kémiai kísérleteket is. A diákok könnyebben kapcsolják az életükhöz a biológiát és a kémiát, ha az órák gyakorlat orientáltak.

Tantárgyaidhoz szervesen kapcsolódik a természetvédelem, aminek nagy élharcosa vagy. Avass be minket ennek a részleteibe, légy szíves!

2017 tavaszán alakult a Gébics Természetvédelmi Egyesület, melynek elnökségi tagja vagyok. Dávod mellett található egy tó, ez a helyszíne azoknak a kutatásoknak, amelyeket egyesületünk végez. Elsősorban énekesmadarak gyűrűzésével foglalkozunk. Ezt úgy kell elképzelni, hogy van a tó partján egy kb. két és fél méter magas, finomszövésű függönyháló, amelybe beleütköznek a madarak, majd a háló zsebében landolnak. Onnan vesszük ki őket, és egyedi azonosítót helyezünk rájuk azért, hogy minél több információt tudhassunk meg költésükről, vonulásukról, életükről, amikor valahol újra hálóba kerülnek. Természetesen szigorú nemzetközi protokollszabályok szerint, szakértők irányításával. Mindent dokumentálunk, feljegyzéseink nemzetközi adatbázisba kerülnek. Ez nagyon összetett tevékenység és rengeteg munka.

Illetve nem kis felelősség és még több pénz. Gondolom én.

Tulajdonképpen azért választottuk az egyesületi formát, hogy a költségeinkhez pályázati forrásokat biztosítsunk. A négy év alatt összesen 14 sikeres pályázatunk volt. Konferenciákat, iskolai programokat szervezünk, társaságok, családok jönnek madárgyűrűzésre. Munkánkat 18 önkéntes segíti. Nem unatkozunk.

Az viszont érdekelne, hogy tudsz mindenre időt szakítani? Ötéves gyermek, család, tanítás, egyesületi munka. Hogy bírod?

Szeretem, amit csinálok. Mondhatnám, hogy a munkám egyben a hobbim is, de azért ez nem teljesen igaz. A tanítás a hivatásom, az egyesületi munka pedig nagyon közel áll az érdeklődési körömhöz, tehát szívesen csinálom. Igyekszem úgy beosztani az időmet, hogy a kisfiam és a család se lássa kárát! Nem egyszerű, de megoldható.

Vissza a díjhoz. Az oklevél a tanítványaid iránt megsokszorozott felelősséggel is párosul. Mit gondolsz erről?

Azt, hogy jó dolog az élményalapú pedagógia. Eredményes és a gyermekek szeretik. Mindig meg kell újulni módszertanilag, és akkor jöhet a felelősségvállalás. Óráimon bátran használok meglepetéseket. Cetlit helyezek el Kindertojás belsejében plusz teljesítmény jutalmazására. Vagy itt van a passzolási kártyánk. Ez azt jelenti, hogy félévente egyszer nemet mondhatnak számonkérésre, ha az élethelyzetük ezt indokolja. Szívesen adok jó jegyeket a témához kapcsolódó, kreatív ötletek láttán is, legyen szó kézzel készített képregényről, kézzel írott versről vagy bármi másról. Ha a diák élményt szerez az órán, könnyen elsajátítja a tananyagot is.

Utolsó kérdéseim. Mit éreztél, amikor meghallottad, hogy te vagy az Év Pedagógusa díj egyik nyertese? Mit jelent neked ez az elismerés? Hogyan tovább?

Büszke voltam, örültem és hálát éreztem az ajánlásért. Pozitív megerősítést kaptam. Motivációs löketet. Megerősítést abban, hogy az út, amin járok jó, és mennem kell rajta tovább! Érdekesség a sorstól, hogy a közelmúltban részt vehettem egy továbbképzésen, amelyen a pozitív fegyelmezés volt a téma. Ott is rengeteg új impulzus ért. Nem feltétlen módszertani technikák, inkább mélyebb önismeret. A kettő együtt indított arra, hogy a gyerekektől is kérjek visszajelzéseket. Az összességében pozitív megerősítés mellett, rámutattak azokra a gyenge pontjaimra is, amelyeket fejlesztenem kell. Kirajzolódott egy fejlődési pálya, egy irány, egy útvonal, amin mennem kell. Jó érzés volt, hogy a kollégák is velem együtt örültek a díjnak. Nekik és az MNÁMK vezetésének is sokat köszönhetek. Szép állomása ez a pályámnak.

További híreink

Emberek ülnek asztalok körül egy teremben, ge yvalaki előadást tart, a többiek őt figyelik.

2026. 06. 09.

TervElő: Bács-Kiskun készül a következő uniós fejlesztési időszakra

Bár sokan még a jelenlegi uniós fejlesztések eredményeit látják megvalósulni településeiken, az Európai Unióban és a tagállamokban már a következő, 2028 és 2034 közötti fejlesztési időszak előkészítése zajlik. Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata ezért már most megkezdte a közös gondolkodást a településekkel, hogy időben felkészüljön a jövő lehetőségeire.

2026. 06. 09.

down arrow
Egy teremben emberek ülnek egymással szemben és beszélgetnek.

2026. 06. 02.

Bács-Kiskun, jó itt lenni! Hátrányos helyzetű csoportok: fókuszban a fogyatékossággal élők

Hatodik alkalommal ülésezett a „Bács-Kiskun, jó itt lenni!” projekt keretében működő Bács-Kiskun Vármegyei Felzárkózási Fórum tematikus munkacsoportja a kecskeméti Megyeházán múl héten csütörtökön. Ezúttal a fogyatékkal élők kerültek az ülés fókuszába, mint hátrányos helyzetű társadalmi csoport. A Projekt az Európai Unió támogatásával valósul meg.

2026. 06. 02.

down arrow
A képen helyi termékeket látunk sajtot, bort, paprikát, szépen csomagolva, kosárba helyezve.

Császártöltés

2026. 06. 01.

A fi200 klub is bemutatkozik a Sváb Ételek Fesztiválján

Június 13-án, szombaton hatodik alkalommal rendezik meg a Sváb Ételek Fesztiválját Császártöltésen, ahol a hagyományos sváb ételek, a kulturális programok és a kiváló borok mellett a helyi termékek is főszerepet kapnak. A rendezvényen önálló kiállítói térrel jelenik meg a fi200 közösségi gazdaságfejlesztő klub, amely számos helyi termelőt, kézművest és vállalkozót hoz el a fesztiválra.

2026. 06. 01.

[ Császártöltés ]

down arrow
Nyaram a környezetemért - felhívás

2026. 05. 29.

Nyaram a környezetemért - felhívás

A Bács-Kiskun Megyei Környezetvédelmi Alapítvány pályázati felhívása Bács-Kiskun vármegyei általános és középfokú iskolák diákjai számára, a természetvédelem és környezetvédelem fontosságát, kihívásait és/vagy fenntartható megoldásait bemutató rajzok, festmények, fotók és rövid videók készítésére és beküldésére.    A pályázat célja, hogy felhívja a figyelmet a környezetünkben észlelhető természeti problémákra, a környezetvédelem lokális kihívásaira, veszélyeire és/vagy azokra megoldást is javasol.

2026. 05. 29.

down arrow
Ballószög Nagyközség Önkormányzatának új rendezvényháza

Ballószög

2026. 05. 26.

Komplex élhető településfejlesztés Ballószögön - projektzárás

Ballószög Nagyközség Önkormányzata pályázatot nyújtott be TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK felhívásra „Komplex élhető településfejlesztés Ballószögön” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00022). A projekt keretében 540,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból megépült egy új rendezvényház, egy rekortán sportpálya, valamint közlekedésbiztonsági beruházások valósultak meg.

2026. 05. 26.

[ Ballószög ]

down arrow
Emberi kezeket látunk, ahogy kört formálnak, és mindegyik kézben egy-egy színes lufi van.

2026. 05. 22.

Bács-Kiskun jövője a tét: várják a vállalkozások és intézmények véleményét

A következő másfél évtized fejlesztési irányait határozhatják meg azok a válaszok, amelyek a Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata által indított, vállalkozásoknak és intézményeknek szóló online kérdőívbe érkeznek. A vármegye ugyanis a 2026–2040 közötti időszakra készíti el Közösségi Energia Fejlesztési Tervét és Körforgásos Gazdaság Stratégiáját, amelyhez most a helyi vállalkozások, intézmények és szervezetek tapasztalataira, javaslataira is számítanak.

2026. 05. 22.

down arrow
Esőkert építés Kisteleken
Gyakorlati szakmai nappal folytatódott Kisteleken az esőkertek népszerűsítését célzó program. A Vásártér területén egyszerre három esőkert épült meg, és a munkálatokban középiskolás diákok is részt vettek, akik így testközelből ismerkedhettek meg a természetalapú csapadékvíz-gazdálkodás lehetőségeivel.
Megnézem

Legfrissebb videóink

Design by WEBORIGO