Idén ismét lesz FLORA Virágfesztivál és fazekas kiállítás Kecelen

Vármegyénk értékei két folyó közt

Több évtizedes hagyománya van Kecelen a decemberi virágfesztiválnak, melynek szép folyamatát a Covid megakasztotta. Idén ismét kinyitja kapuit a méltán híres fesztivál, mely a nemzetek virágai téma köré rendeződik, de helyet és szerepet kapnak Petőfi virágai is az emlékévek zárásának tiszteletére. 

Minden évben más-más gondolat, ötlet a vezérlőelv, így aztán a virágözönben úszó hintóktól, az oltimer autókon, motorokon át, már volt, esküvői, karácsonyi, húsvéti ünnepkört idéző témaválasztás is, de a magyar rajzfilmek közismert figurái is megjelentek, csak hogy néhányat említsünk. 
A virágfesztivállal párhuzamosan nyíló fazekas kiállítás az egyik legrangosabb bemutatkozási lehetőséget biztosítja a legkiválóbb mestereknek, alkotóknak. 
Bővebben is tájékozódhatnak hamarosan vármegyénk híroldalain az eseményről, hiszen Haszilló Ferenc polgármester és Kovács László fazekasmester lesznek a Bács-Kiskun Tv vendégei! Kövesssenek minket! 


 

További híreink

Egy fa burkolatú tornateremben fiatalok ülnek fehér terítővel letakart asztaloknál. Az egyik asztalnál diákok és egy idősebb férfi beszélgetnek, előttük kis táblák és névtáblák láthatók, a háttérben pedig más csapatok figyelnek.

2026. 02. 26.

Nemzeti Értékek Versenye: Bács-Kiskun kincseiből merítettek

Szalkszentmárton adott otthont a Nemzeti Értékek Versenye vármegyei elődöntőjének. A nap során két korosztály mutathatta be felkészültségét: délelőtt a középiskolások, délután pedig az általános iskolák felső tagozatos diákjai léptek színpadra.

2026. 02. 26.

down arrow
A fotón egy alföldi kisváros madártávlati képe látható: piros cseréptetős családi házak, zöld fákkal sűrűn borított utcák és kisebb középületek terülnek el a távolba. A kép középső részén egy fehér templomtorony emelkedik ki a házak közül.

2026. 02. 25.

Élhető települések: újabb TOP Plusz források érkeztek Bács-Kiskunba, itt a fejlesztési lista

Tovább erősödhet Bács-Kiskun vármegye településeinek életminősége, miután több mint 3 milliárd forint fejlesztési összeg érkezik a vármegyébe a TOP Plusz program Élhető települések felhívása keretében. Az összegből 20 településen valósulnak meg beruházások. Az alábbiakban mutatjuk a fejlesztéseket és a megítélt támogatási összegeket.  

2026. 02. 25.

down arrow
A fotón két kisgyermek fekszik hason egy színes, habszivacs kirakós szőnyegen egy világos óvodai vagy játszószobai környezetben. A háttérben további gyerekek játszanak asztaloknál.

2026. 02. 24.

Új óvoda épül Kiskunfélegyházán csaknem 800 millió forint TOP Plusz támogatással

Kiskunfélegyházán a Bercsényi utcában jelenleg működő óvoda elbontását követően egy új, három csoportszobás, kétszintes óvoda épülhet fel, miután az önkormányzat 784 millió forint TOP Plusz támogatást nyert el erre a célra.

2026. 02. 24.

down arrow

2026. 02. 23.

Együtt, Szövetségben!

A Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége (továbbiakban: MÖOSZ) „Amonitoring bizottságokba tagot delegáló civil szervezetek ernyőszervezetitevékenységének támogatása” elnevezésű felhívás keretében valósítja meg aVOP_Plusz-4.1.5-24-2025-00013 kódszámú „Együtt, Szövetségben!” című pályázatát.  

2026. 02. 23.

down arrow
Egy konferenciateremben több tucat ember ül székeken, egymás felé fordulva. A résztvevők többsége jegyzetel vagy figyelmesen hallgatja az előadót, aki a képen nem látható. A hangulat formális, szakmai rendezvényre utal.

2026. 02. 18.

Jegyzői fórumot tartottak Kecskeméten

Jegyzői fórumot tartottak Kecskeméten, az Aranyhomok Hotelben. 

2026. 02. 18.

down arrow
Négy öltönyös férfi áll egymás mellett egy bejárat előtt, és nemzeti színű szalagot vágnak át ollóval. Az esemény ünnepélyes szalagátvágásra utal, háttérben ajtó és zászlók láthatók.

Dusnok

2026. 02. 18.

„Múlt–jelen–jövő” látogatóközpont Dusnokon

Átadták a dusnoki "Múlt-jelen-jövő" látogatóközpontot.

2026. 02. 18.

[ Dusnok ]

down arrow
Design by WEBORIGO