Hogyan legyünk Petőfi pótnásznagya?

Fi200 két folyó közt

 Családtörténeti érdekességek Petőfi Sándorról címmel  tartottak konferenciát november közepén a  Katona József Könyvtárban. A Magyar Családtörténet-kutató Egyesület (MACSE) helyi csoportja a Bács-Kiskun vármegyei családfakutatók szervezésében megvalósuló program sokakat csábított a megyei könyvtárba. 

 

Végső István történész teltház mellett nyitotta meg a konferenciát. Mint hangsúlyozta a 200 éves évforduló kapcsán is fontos az emlékezés Petőfi Sándor, a szabadságharc költőjére, de az élete, családja révén mindig újdonságok derülnek ki, így ezért is érdekes ő a számukra. 
Akik eljöttek a rendezvényre több meglepetésben is részesülhettek. A Petőfi relikviák mellett a Petőfiből ötös című utazókiállítást is láthatták. A tárlat sajátos módon közelít Petőfi egykori evangélikus iskoláihoz. Egy-egy helyszínt egy-egy iskolai dolgozatban mutatnak be, humoros, de ismeretterjesztő formában. 
A konferencia első részében Petőfi első iskolájáról (Kecskemét, 1828-1831) Székelyné Kőrösi Ilona, történész, etnográfus tartott sok új kutatást tartalmazó előadást. Tisztázta, hogy pontosan hol és mikor tanult a kis Petrovics. Felhívta a figyelmet, a sokszor elfeledett ténynek, hogy Kecskeméten volt az első iskolája a neves költőnek.
Egy új rokon és egy imposztor Kecskeméten címmel Gönczi Gergő, levéltáros (MNL- Bács-Kiskun Vármegyei Levéltár) egy eddig szinte teljesen feltáratlan rokoni, gazdasági kapcsolatot, területet kutatott. Petrovicsék evangélikus rokonságához, a kis Petőfi tanítójához fűződő igen bonyolult családtörténeti adatokat térképezte fel. A Kovácsay, Rhúzék, Dinka és Schifferdecker famíliák viszonya derült ki az előadásból. 
Petőfi és rokonai a pesti szlovák elemi iskolában címmel Dr. Kertész Botond, történész (Evangélikus Országos Gyűjtemény) tartott előadást. Ebből az előadásból szintén újdonságként derült ki, hogy a kis Alexander Petrovics pontosan hová is járt Pesten. Sokáig nem volt világos, hogy szlovák elemi iskolát is látogatott, és hogy pontosan mikor is. A kutatónak sikerült korabeli forrásokkal igazolni az iskolatörténeti tényeket.
Hogyan legyünk Petőfi pótnásznagya? című előadásban Végső István, történész (Bács-Kiskun vármegyei családfakutató csoport) Sass Károlyról beszélt. Petőfi egyik násznagya dunántúli evangélikus család sarja volt, de, amikor a költő Erdődön udvarolt Szendrey Júliának, ő lett a szerelmi futáruk. Ott volt persze az esküvőn, így ennek a fontos életeseménynek ő lett a megbízható hiteles tanúja a Petőfi-kutatók szemében. Sass később Kiskunhalasra házasodott. Ott írta meg emlékeit Petőfi kapcsán, amit a mai napig használnak a szakemberek a költő élete kapcsán.
Petőfi relikviák a Székely-gyűjteményből címmel tartott érdekfeszítő bemutatót, előadást Fülöpszállási Székely Gábor, műgyűjtő, helytörténész. Több kiskunsági település Petőfi ereklyéjét összegyűjtötte az előadó. Ezek közül a legfrissebb, legérdekesebb az az állítólagos családi Biblia, ami valószínűleg a Petőfi szülőké lehetett.
A rendezvény baráti beszélgetéssel, a Petőfiből ötös kiállítás és Petőfi relikviák megtekintésével zárult.

További híreink

Előadást tart dr Nádasné dr. Rab Henriett, u alakban körben ülnek az ülésen résztvevő tagok

2026. 10. 14.

A foglalkoztatás és a gazdaságfejlesztés jövőjéről egyeztettek Kecskeméten

A munkaerőpiaci tartalékok bevonása, a vármegye gazdaságfejlesztési irányai és a mesterséges intelligencia vállalkozásokra gyakorolt hatásai is napirendre kerültek a legutóbbi Kecskeméten megrendezett éves Paktum Plusz Szervezet ülésen. 

2026. 10. 14.

down arrow

2026. 10. 13.

Mentális tűzfal az idősek biztonságáért: szakemberek jelentkezését váruk!

Segítsen megvédeni az időseket az online csalásoktól! Ingyenes, 3 órás képzésre várja az időskorúakkal munkájuk során kapcsolatba kerülő szakembereket Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata.

2026. 10. 13.

down arrow

2026. 10. 12.

Elkészült Bács-Kiskun új marketingstratégiájának tervezete, véleményezze Ön is!

Megkezdődött Bács-Kiskun 2026–2040-es marketingstratégiájának társadalmi egyeztetése. A megyei önkormányzat október 29-ig várja a javaslatokat ahhoz, hogyan válhat a térség ismertebbé és vonzóbbá az itt élők, a turisták, a vállalkozások és a letelepedést tervezők számára.

2026. 10. 12.

down arrow
Szabó Vendel a pulpituson

2026. 10. 08.

Szabó Vendel: összefogásra van szükség a drogbűnözés visszaszorításához

A kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények visszaszorítása az egyik legnagyobb közbiztonsági kihívás Bács-Kiskunban – hangsúlyozta Szabó Vendel vármegyei rendőrfőkapitány a megyei közgyűlés legutóbbi ülésén. A 2025-ös beszámolót az idei első félév tapasztalataival egészítette ki, kiemelve a lopások és az online csalások növekvő számát, valamint a megelőzés fontosságát.

2026. 10. 08.

down arrow
A kiskunhalasi fi200 tagjai u alakban az asztaloknál ülnek

2026. 10. 07.

Ismét üzleti reggelire gyűltek össze a fi200 klub kiskunhalasi tagjai

A rendszeres találkozók célja, hogy a helyi és térségi vállalkozások személyesen is megismerhessék egymást, kapcsolatokat építsenek, és új üzleti együttműködéseket alakítsanak ki.

2026. 10. 07.

down arrow
Fügefa terméssel együtt

2026. 10. 07.

A gyógyító füge

A klímaváltozás rendkívül kevés pozitívuma közé tartozik, hogy ma már nálunk is megjelennek az olyan mediterrán növények, mint a füge, amelyet évezredek óta használnak nem csak étkezésre, hanem orvosságként is. Hogy milyen sokoldalú növényről van szó, videónkból kiderül.

2026. 10. 07.

down arrow
A gyógyító füge - fi200 klubtagoknál jártunk
A klímaváltozás rendkívül kevés pozitívuma közé tartozik, hogy ma már nálunk is megélnek az olyan mediterrán növények mint a füge, amelyet évezredek óta használnak nem csak étkezésre, hanem orvosságként is. Hogy milyen sokoldalú növényről van szó, azt bizonyítja a sükösdi Stróbl Mária és Stróbl Ferenc munkássága, akik két fügefájukra alapozva készítenek kézműves helyi termékeket. A történet évekkel ezelőtt hétköznapi módon kezdődött.
Megnézem

Legfrissebb videóink

Design by WEBORIGO