Harmadik lett a halasi szerző esszéje

két folyó közt

A Reformátusok Lapja 2024 őszén esszépályázatot hirdetett, ahová olyan írásokat vártak, amiknek a témája: vagy az volt, hogy hogyan formálta át a digitális jelenlét az embert; vagy a bibliai hősök és modern példaképek közül ki inspirálta; vagy, hogy vált a javára, amikor Isten visszatartott tőle valamit. Közel 40 pályázó közül felnőtt kategóriában szép sikert ért el Végső István Özvegyek és szőlőkapások fillérjeinek koppanása című esszéje.

A Reformátusok Lapja ősszel meghirdetett esszépályázatára számos írás érkezett be. A résztvevők személyes bizonyságtételeiket osztották meg, és őszintén vallottak példaképeikről, valamint a velük való birkózás kihívásairól. Írásaikban megindító történeteket tártak fel. Ezek az írások újra és újra rávilágítanak arra, hogy bármennyire fájdalmasként élték meg akkor a várakozást, a veszteséget vagy a hiányt, végül értelmet nyert, mert Isten jobbat tervezett.  Az esszéket a Reformátusok Lapja két olvasószerkesztőjéből és a főszerkesztőjéből álló szakértő zsűrije minősítette.
Idén a kiskunhalasi Végső István is nevezett a novellapályázatra. Özvegyek és szőlőkapások fillérjeinek koppanása című műve, 3. hellyel lett díjazva. Az írás hamarosan olvasható lesz a Reformátusok Lapja újságban.

 

Végső István

További híreink

Balotaszállás

2026. 07. 09.

Közösségi tér fejlesztése Balotaszálláson - projektzárás

Balotaszállás Községi Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK felhívásra „Közösségi Tér fejlesztése Balotaszálláson” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2023-00037). A projekt keretében 40,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a Közösségi Színtér épületének fejlesztése valósult meg.

2026. 07. 09.

[ Balotaszállás ]

down arrow
A fotón gyermekek kézműveskednek egy asztalnál felnőtt társaik segítségével.

Kecskemét

2026. 07. 06.

Gyermekbirodalommá alakult az elnöki kabinetiroda a vármegyei önkormányzatnál

Nyári napközi Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzatánál

2026. 07. 06.

[ Kecskemét ]

down arrow
A képen a Guruló Iránytű résztvevői láthatók, ahogy egy asztalnál színeznek.

Dusnok

2026. 07. 02.

Dusnokon állomásozott a Guruló Iránytű

Guruló Iránytű Dusnokon!

2026. 07. 02.

[ Dusnok ]

down arrow
A képen egy palack Frittmann Gold pezsgő üvege látható, rajta a Bács-Kiskun vármegye bora matricával.

Soltvadkert

2026. 06. 30.

Bács-Kiskun vármegye pezsgője 2026 - Frittmann Gold

Lehet-e Ezerjóból minőségi pezsgőt készíteni? A válasz: Igen! Erre bizonyíték, hogy Bács-Kiskun Vármegye Pezsgője 2026-ban a Frittmann Borászat Gold tétele lett.

2026. 06. 30.

[ Soltvadkert ]

down arrow
A képen a közgyűlés tagjai láthatók asztalaiknál, hátulról fotózva.

Szeremle

2026. 06. 30.

Szeremlén tartotta legutóbbi ülését a Bács-Kiskun vármegyei közgyűlés

A Bács-Kiskun vármegyei közgyűlés legutóbbi ülését Szeremlén tartotta, ahol a település bemutatása mellett több fontos vármegyei ügy is napirendre került. 

2026. 06. 30.

[ Szeremle ]

down arrow
A képen a résztvevők egy asztal körül ülnek, és figyelnek az előadóra.

Kiskunhalas

2026. 06. 29.

Ismét megrendezésre került a fi200 klub Kiskunhalason

Második alkalommal rendezték meg az üzleti reggelit Kiskunhalas térségében.

2026. 06. 29.

[ Kiskunhalas ]

down arrow
Esőkert építés Kisteleken
Gyakorlati szakmai nappal folytatódott Kisteleken az esőkertek népszerűsítését célzó program. A Vásártér területén egyszerre három esőkert épült meg, és a munkálatokban középiskolás diákok is részt vettek, akik így testközelből ismerkedhettek meg a természetalapú csapadékvíz-gazdálkodás lehetőségeivel.
Megnézem

Legfrissebb videóink

Design by WEBORIGO