Figyelem: visszaélések a választások előtt – csak szabályosan kérhető mozgóurna!

közügyek

A hirös.hu információi szerint 20 és 25 év közötti ismeretlenek Helvécián járják az időseket, és arra kérik őket, hogy ne menjenek el szavazni, inkább odaviszik nekik a mozgóurnát. 

„Tudomásomra jutott, hogy idős személyeket kerestek fel arra hivatkozva, hogy vasárnap majd mozgóurnával felkeresik őket, miközben ők ilyen tartalmú kérelmet nem terjesztettek elő, és nem is kívánnak. Az elmondásból egyértelmű volt, hogy megtévesztő módon jártak el ezek az ismeretlenek, hiszen sem a választási irodák, sem más választási szervek nem keresik fel az állampolgárokat előzetesen ez ügyben, kifejezett kérelem nélkül nem mennek ki senkihez mozgóurnával” – fogalmazott az eset kapcsán Dr. Bajmócyné Dr. Balázs Tímea vármegyei jegyző, a Bács-Kiskun Vármegyei Területi Választási Iroda vezetője.

 

Hozzátette: lehetséges, hogy az aktivisták a választójog gyakorlását kívánták megakadályozni, amikor azt igyekeztek elhitetni az áldozataikkal, hogy nem kell elmenniük a szavazókörbe vasárnap, hisz majd ők kihozzák a mozgóurnát.  

 

Az irodavezető feljelentést az ügyben, illetve közleményt adott ki, amelyben egyértelművé teszi: a mozgóurna igénylése szigorú szabályokhoz kötött, és kizárólag a választópolgár saját kérésére történhet.

 

Ki kérhet mozgóurnát?

 

Mozgóurna iránti kérelmet az a választópolgár nyújthat be,

 

- aki egészségi állapota vagy fogyatékossága miatt nem tud elmenni a szavazóhelyiségbe,
- vagy fogva tartása miatt akadályozott a részvételben.

 

A kérelem a szavazás napján is benyújtható, legkésőbb délig, akár más személy közreműködésével is – de minden esetben a választópolgár aláírásával.

 

Fontos: senki nem megy „magától” házhoz

 

A választási szervek nem keresik fel előzetesen a választókat! Csak akkor érkezik ki a szavazatszámláló bizottság két tagja mozgóurnával, ha:

 

- a választó ezt kifejezetten kérte,
- és a kérelem szabályosan be lett nyújtva.

 

Ez azt is jelenti, hogy ha bárki előzetes kérés nélkül jelenik meg otthonában „szavaztatni”, az gyanús helyzet.

 

Nem automatikus!

 

Sokan nincsenek tisztában vele, hogy:

 

- attól, hogy korábban mozgóurnával szavaztak,
- idén nem kapnak automatikusan ilyen lehetőséget.

 

Minden választásnál külön kell kérelmet benyújtani.

 

Mit tegyen, ha visszaélést tapasztal?

 

Ha bárki gyanús módon próbál szavazatot kérni, vagy illetéktelenül jelentkezik mozgóurnával:

 

- ne működjön együtt,
- jelezze az esetet a választási szerveknél,
- szükség esetén forduljon a rendőrséghez.

 

A hivatalos állásfoglalás szerint ilyen esetben kifogás is benyújtható, illetve nyomozás kezdeményezhető.

További híreink

Érsekcsanád

2026. 09. 16.

Szociális szolgáltatóház építése - projektindítás

Érsekcsanád Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-3.3.2-21 HELYI EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOCIÁLIS INFRASTRUKTÚRA FEJLESZTÉSE elnevezésű felhívásra „Szociális szolgáltatóház építése” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-3.3.2-21-BK1-2022-00002). A projekt keretében 200,00 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból a szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastruktúrájának minőségi elavultságát kívánja orvosolni.

2026. 09. 16.

[ Érsekcsanád ]

down arrow
Nyaram a környezetemért - felhívás

2026. 09. 04.

Nyaram a környezetemért - felhívás - határidő hosszabbítás - 2026.09.21.

A Bács-Kiskun Megyei Környezetvédelmi Alapítvány pályázati felhívása Bács-Kiskun vármegyei általános és középfokú iskolák diákjai számára, a természetvédelem és környezetvédelem fontosságát, kihívásait és/vagy fenntartható megoldásait bemutató rajzok, festmények, fotók és rövid videók készítésére és beküldésére.    A pályázat célja, hogy felhívja a figyelmet a környezetünkben észlelhető természeti problémákra, a környezetvédelem lokális kihívásaira, veszélyeire és/vagy azokra megoldást is javasol.

2026. 09. 04.

down arrow

Lakitelek

2026. 09. 04.

Belterületi útfejlesztés Lakiteleken - projektzárás

A TOP_PLUSZ-1.2.3-21-BK1-2023-00030 azonosítószámú, „Belterületi útfejlesztés Lakiteleken” című projekt a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz „Belterületi utak fejlesztése” tárgyú felhívása keretében 200,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével került megvalósításra.

2026. 09. 04.

[ Lakitelek ]

down arrow

2026. 09. 04.

Új lendületet vesz a turizmusfejlesztés Bács-Kiskunban

Kiskunhalason mutatták be Bács-Kiskun vármegye 2026-2040 közötti időszakra vonatkozó Turizmusfejlesztési Stratégiáját. A Kincsem Kávézóban csütörtökön megrendezett konferencián a vármegye turisztikai szereplői gondolkoztak közösen arról, hogyan válhatnak a térség adottságai egymást erősítő, valódi turisztikai termékekké.  

2026. 09. 04.

down arrow

2026. 09. 01.

Felzárkózó Bács-Kiskun: fókuszban a mélyszegénységben élők és az idősek

A következő, 2028–2034 közötti uniós fejlesztési időszakra való felkészülés, ezen belül a felzárkózáspolitikai fejlesztési javaslatok összegyűjtése, valamint az idősek és a mélyszegénységben élők helyzetének javítását szolgáló konkrét programok kidolgozása állt a Bács-Kiskun Vármegyei Felzárkózási Fórum munkacsoportjának kecskeméti ülésének középpontjában. A Megyeházán megtartott tanácskozáson a szakmai előadásokat követően a résztvevők szekciókban dolgoztak a helyi problémákra reagáló fejlesztési javaslatokon.

2026. 09. 01.

down arrow

Bátya

2026. 08. 26.

Épületenergetikai fejlesztések Bátya településen - projektzárás

Bátya Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-2.1.1-21 ÖNKORMÁNYZATI ÉPÜLETEK ENERGETIKAI KORSZERŰSÍTÉSE felhívásra „Épületenergetikai fejlesztések Bátya településen” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-2.1.1-21-BK1-2022-00041). A projekt keretében 73,76 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból két önkormányzati épület energetikai korszerűsítése valósult meg.

2026. 08. 26.

[ Bátya ]

down arrow
Római Pizza Est a BorBagolyban
Lassan igazi kulturális- és rendezvényhelyszínné válik a Bor Bagoly - Nemesnádudvar! Ti jártatok már itt?
Megnézem

Legfrissebb videóink

Design by WEBORIGO