Néhány lelkes focista, akik húsz éven keresztül rúgták a bőrt a kunszentmiklósi Epreskert pályáján, nem hagyta veszni a labdarúgás létezését. Immár szülőként fontosnak tartják, hogy gyermekükbe is elültesse a foci szeretetét, így 2018-ban újraélesztették a Miklósi Gyermek Foci Egyesületet. Az elnökség tagjai hatalmas feladattal találták szembe magukat, hiszen a városban szinte a semmiből kellett felépíteni a labdarúgás életét.
Elsőként az utánpótlás-nevelést szervezték újra, jelenleg közel 70 leigazolt tehetségígéret jár edzésekre a város széli sportpályára. Az egyesület fontosnak tartja, hogy a játékosok megszeressék a labdarúgást, elsősorban a lelkesedés kialakítása és fenntartása a fő cél. A hét minden napján edzéseket tartanak, melyeken a gyerekek megtanulnak csapatban gondolkodni és elsajátítják a sportág technikai elemeit is. A tréningek sikeréhez azonban kultúrált feltételeket kell biztosítani.
Az egyesület rendbe tette a sportpálya teljes területét. Új pálya épült az U7-es korosztálynak, de a centerpálya füvesítése is minőségi keretet biztosít az edzések, és mérkőzések megtartásához. A beruházások hosszú ideig saját keretből valósultak meg, de az elmúlt évben taoforrásból sikerült finanszírozni a sportpályán található öltözőhelység felújítását. Az épület megújulása látványos, hiszen eddig egy lepusztult öltöző várta az edzésre vagy éppen versenyre érkező focistákat. Az idei szezonban már komfortos környezetbe és egy kényelmes klubhelységbe érkeznek a gyerekek.
További sok sikert kívánunk az egyesület munkájához!
Kunadacs
2024. 05. 17.
2024. 05. 17.
[ Kunadacs ]
Ballószög
2024. 05. 16.
2024. 05. 16.
[ Ballószög ]
2024. 05. 16.
2024. 05. 16.
Kiskőrös
2024. 05. 13.
2024. 05. 13.
[ Kiskőrös ]
Csengőd
2024. 05. 10.
2024. 05. 10.
[ Csengőd ]
2024. 05. 09.
2024. 05. 09.