Feltárulnak a homokba zárt kincsek

Vármegyénk értékei épülő Bács-Kiskun két folyó közt szabadidő

Korábbi ismereteinkkel szemben az Árpád-korban nemcsak Magyarország, hanem az egész Duna–Tisza köze kifejezetten virágzó térség volt. Ezt az aranykort és az ennek véget vető tatár pusztítást mutatja be egyedülálló módon a márciusban megnyílt Aranymonostor Látogatóközpont Bugacon.

Több mint tíz éve kezdődtek azok arégészeti feltárások az egykori Pétermonostora területén, amelyek egy monostor romjait, Európában is ritkaságnak számító  incseket és egy korabeli falu nyomait hozták felszínre. A leletekből egyértelműen kitűnik, hogy a térségben virágzó gazdasági, kulturális élet zajlott komoly  ülföldi kapcsolatokkal. ,indennek a tatár hordák pusztítása vetett véget: a tragédiát drámai részletességgel tárták fel a régészek az elmúlt években. Az  redményekre alapozva született meg az Arany Monostor látogatóközpont létrehozásának ötlete. A márciusban átadott létesítmény minden korábbinál izgalmasabb módon mutatja be az Árpád-kort. A látogatók megcsodálhatják a 800 éves kincseket, betekinthetnek – virtuális és valós séta keretében –  Pétermonostora egykori életébe, vagy sétálhatnak a Szerzetesek kertjének fűszer- és gyógynövényei között.

 

„A látogatóközpont létrejötte mérföldkőnek  ekinthető Bács-Kiskun vármegye turizmusában. A pontszerű turisztikai fejlesztések nehezen tudnak azonban helytállni a mai kihívások között, ezért térségben és  álózatban gondolkozunk a vármegye turisztikai szolgáltatóival. A fő célunk, hogy azok, akik Bács-Kiskunba látogatnak, a Duna–Tisza köze minél több értékét  elfedezzék, és minél több napot töltsenek itt” – fogalmazott Szabó László, Bugac polgármestere. Az Arany Monostor látogatóközpontról bővebben az aranymonostor. hu weboldalon tájékozódhat. 

 

További híreink

Magyar Nóra tartja a marketing stratégia bemutatását

2026. 11. 06.

Bács-Kiskun kilépne a „rejtett kincs” szerepéből - konferencián mutatták be a megye marketingstratégiáját

Bács-Kiskun megye 2026–2040 közötti időszakra szóló marketingstratégiája azt a célt tűzi ki, hogy a térség a „rejtett kincs” kategóriából kilépve országosan is vonzó és tudatosan választott desztinációvá váljon, miközben az itt élők kötődése is erősödjön. A Kiskunhalason, a Kincsem Kávézóban bemutatott dokumentum 23 programmal kívánja erősíteni a megye ismertségét, a helyi identitást, a vállalkozások láthatóságát és a turisztikai kínálatot. A konferencia előadói szerint mindehhez nemcsak korszerű marketingeszközökre, hanem szemléletváltásra és széles körű együttműködésre is szükség van.

2026. 11. 06.

down arrow
A sváb-sarki fi200 klub tagja az asztalnál ülve tárgyalnak

2026. 11. 02.

Folytatódott a Sváb-sarki fi200 klub munkája

A császártöltésen tartott fi200 klub üzleti reggelin a Sváb-sarok térségének vállalkozói, termelői és önkormányzati szereplői ismét a helyi gazdasági együttműködések erősítéséről egyeztettek. A tartalom a TOP_Plusz-3.1.1-21-BK1-2022-00001 azonosítószámú „Bács-Kiskun megyei Paktum Plusz” projekt keretében az Európai Unió támogatásával, a magyar kormány társfinanszírozásával készült.

2026. 11. 02.

down arrow
A szavazóurnába dobja be egy nő a szavazólapját

2026. 11. 02.

Új elnököt választottak- fi200 klub Bácsalmás

Új elnököt választottak, nemzetközi szintre lépett a közösség, és egy új taggal is gyarapodott a bácsalmási fi200 klub. A legutóbbi üzleti reggeli több szempontból is fontos mérföldkő volt a szervezet életében.

2026. 11. 02.

down arrow

Tiszaalpár

2026. 10. 30.

Belterületi útfejlesztés Tiszaalpáron - projektindítás

Tiszaalpár Nagyközségi Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.3-21 BELTERÜLETI UTAK FEJLESZTÉSE felhívásra „Belterületi útfejlesztés Tiszaalpáron” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.3-21-BK1-2023-00031). A projekt keretében 100,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból belterületi gyűjtőutak kerülnek felújításra.

2026. 10. 30.

[ Tiszaalpár ]

down arrow

Kecskemét

2026. 10. 29.

NYARAM A KÖRNYEZETEMÉRT - alkotópályázat díjátadója

Átadták a Bács-Kiskun Megyei Környezetvédelmi Alapítvány díjait

2026. 10. 29.

[ Kecskemét ]

down arrow

2026. 10. 27.

Közmeghallgatás Kunfehértón

A Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés 2026. november 27.-én (péntek) 12:00 órakor kezdődő ülésén KÖZMEGHALLGATÁSTtart. Részletek az alábbi hirdetményben.

2026. 10. 27.

down arrow
A gyógyító füge - fi200 klubtagoknál jártunk
A klímaváltozás rendkívül kevés pozitívuma közé tartozik, hogy ma már nálunk is megélnek az olyan mediterrán növények mint a füge, amelyet évezredek óta használnak nem csak étkezésre, hanem orvosságként is. Hogy milyen sokoldalú növényről van szó, azt bizonyítja a sükösdi Stróbl Mária és Stróbl Ferenc munkássága, akik két fügefájukra alapozva készítenek kézműves helyi termékeket. A történet évekkel ezelőtt hétköznapi módon kezdődött.
Megnézem

Legfrissebb videóink

Design by WEBORIGO