FELAVATTÁK FOKTŐ MEGÚJULT MŰVELŐDÉSI HÁZÁT

közügyek TOP-fejlesztések
A megyei önkormányzat TOP pályázati forrásából és az önkormányzat önerejéből, összesen 113 millió forintból megújult épületegyüttes

Az idei nyár egyik legmagasabb hőmérsékletét augusztus 29-én mérték, ám a koronavírus-járvány miatt a községházával szemben felállított rendezvénysátor padsorait zsúfolásig megtöltötte a közönség. Bakai Károly polgármester szerint nincs ezen csodálkozni való, hiszen visszatekintve nem találni olyan foktői, vagy volt foktői családot, amelyiknek a fényképalbumában generációkon átívelően ne lenne olyan féltve őrzött fotó, amely egy-egy iskolai rendezvény, ünnep, bál, lakodalom, koncert, színházi előadás pillanatát a művelődési házban örökítette meg.

A résztvevők összeszámolhatatlanul sok élménye ahhoz a kultúrháznak, majd művelődés háznak nevezett épülethez kötődik, amely kinek-kinek az első iskolai szavalatot, táncpróbát, fellépést juttatja eszébe. Így a közönség tagjait legalább egy maradandó emlék, és persze a ház megújult belső terei iránti kíváncsiság is az ünnepségre csábította - vélekedett a polgármester.

Bakai Károly köszöntő beszéde elején áttekintést adott a március eleje óta folyó koronavírus-járvány elleni védekezésről, majd tárgyjutalomban részesítette azokat a helyi asszonyokat, akik a háztartásoknak kiosztott szájmaszkok varrását önkéntesen végezték.

A gálaműsor keretében a Foktői Vegyeskórus slágereket, népdalokat adott elő. Az óvodások verses köszöntése után a 6 éve alakult, immár gyerekcsoporttal is bővült Foktői Hagyományőrző Néptáncegyüttes lépett a színpadra.

Érdekes színfoltja volt a műsornak, hogy az 53 éve és 2 hónapja avatott egykori kultúrház közel 55 éves történetét hiteles visszaemlékezésekből egy helyi lokálpatrióta, Kopasz Zoltán mutatta be, aki újabb 55 évre szóló, hasonlóan mozgalmas életet kívánt a megújult művelődési ház falai közé.

Bakai Károly polgármester a beruházás ismertetésekor elmondta:

A BÁCS-KISKUN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT TOP PÁLYÁZATÁN ELNYERT NETTÓ 73 MILLIÓ FORINTBÓL, PLUSZ A KÖZSÉG SAJÁT KÖLTSÉGVETÉSÉBŐL BIZTOSÍTOTT KÖZEL 40 MILLIÓ FORINTBÓL MÚLT ÉV NOVEMBERE ÓTA TARTOTT A MŰVELŐDÉSI HÁZ TELJES KÖRŰ REKONSTRUKCIÓJA.

A tetőt már korábban, JETA forrásból felújították, a további, teljes körű felújítás részeként az épület külső, ahol szükséges volt, belső szigetelése, az összes nyílászáró cseréje, a padozat cseréje valósult meg, de új villanyhálózatot, központi fűtést, illetve légkondicionálást is kapott az épület. A testület úgy döntött, annak érdekében, hogy később már ne kelljen az épülethez nyúlni, ugyancsak saját pénzeszközt biztosított a korszerű színpad - és fénytechnika beszerelésére.

Font Sándor országgyűlési képviselő amellett, hogy gratulált a fejlesztés megvalósításához, annak a véleményének adott hangot: merőben új perspektíva nyílik Foktő és a Duna menti települések számára. Az új Duna-híd megépítésével azonnal elvezetik a nagy, nehéz kamionokat a község határából, de ezáltal a térség is könnyebben lesz megközelíthető mind gazdasági, mind turisztikai célból. A képviselő szólt arról is, a Paks II. beruházás megvalósításánál nem szabad megfeledkezni arról, hogy a 10 éves építkezés időszaka után, az első turbinák áramtermelésével megkezdődik a jelenleg működő Paksi Atomerőmű visszabontása, lebontása, tehát az itt élőknek több évtizedre lesz biztosítva a jól fizető munkahely.

Font Sándor leszögezte: Foktő előtt már csak azért is perspektivikus jövő áll, mert az új Duna-hídon átérve az első község lesz, ahová a munkavállalási vagy turisztikai célból ide látogatók megérkeznek.

A nemzeti színű avatószalagot Font Sándor és Bakai Károly vágta át, majd az ünneplő közönség a megújult, impozáns művelődési házat belülről is megtekintette.

Az eseményt a rendezvénysátorban fellépő Zalatnay Sarolta nosztalgiakoncertje zárta.

További híreink

2025. 05. 08.

VÉRADÁS

Az Országos Vérellátó Szolgálat Bács-Kiskun vármegyei következő kiszállásos véradási helyszíneit közöljük

2025. 05. 08.

2025. 05. 07.

Fi200 klub: új üzleti kapcsolatok a Sváb-sarokban

Csaknem harminc résztvevővel folytatódott a fi200 klub kedden a Sváb-sarokban. A közösségi gazdaságfejlesztést célul kitűző üzleti reggelire ezúttal Hajóson, a barokk kastélyban került sor. 

2025. 05. 07.

2025. 05. 06.

Ezek lettek idén Bács-Kiskun legjobb borai – először zsűriztek pezsgőket is

Tizenkettedik alkalommal rendezték meg a Bács-Kiskun Vármegye Bora versenyt, amelyet idén első alkalommal pezsgőkategóriával is kibővítettek. A megmérettetésnek a nemesnádudvari Bor Bagoly Présház adott otthont.

2025. 05. 06.

Borota

2025. 05. 05.

Koch Csaba kapta az elismerést

A Magyar Sommelier Szövetség idén tizenegyedik alkalommal döntött a Par Excellence díj odaítéléséről. 

2025. 05. 05.

[ Borota ]

2025. 05. 02.

(Nem csak) egy méhész története

Több méhészet is működik a Sváb-sarokban, olyan viszont bizonyosan csak egy van, amely a létrejöttét egy ínhüvelygyulladásnak köszönheti

2025. 05. 02.

Fülöpjakab

2025. 04. 29.

Egészség és helyi gazdaság

Bács-Kiskunból Neked - Több évnyi elhivatott munka során lett igazi brand a fülöpjakabi Gyöngyösi Sándor biogombája. Bács- Kiskun egyedi klímája, két évtized szaktudása és az egyik legrejtélyesebb élőlény szerencsés együttműködésének köszönhetően.  

2025. 04. 29.

[ Fülöpjakab ]

Design by WEBORIGO