Erre vezet majd az M9-es Bács-Kiskunban: kezdődhet a tervezés

Aláírták az M9-es gyorsforgalmi út 51-es számú (Dusnok) és az 53-as számú (Tompa) főút közötti szakasz tervezésére szóló szerződést. Az új szakasz - tehermentesítve az M0-át - közvetlen kapcsolatot biztosít majd a Duna-Tisza köze és Dunántúl térségei között.  

Az 51-54. főutak közötti szakaszon már a 2010-es években megkezdődött a kivitelezés, s azóta napirenden van az új, déli határhoz közelebb lévő kelet-nyugati tengely fejlesztése. Az akkor megkezdett projekthez képest a jelen beruházás körülbelül hatszor akkora szakaszt érint, ami nem csak ezt az új tengelyt fejleszti, hanem a határmenti kapcsolatokat is. 

 

A tervezett beruházás a korábban megépült Szent László Duna-hidat is magába foglaló M9 folytatásaként az 51-es főúttól Dusnok és Sükösd térségéből indulva halad Nemesnádudvar és Érsekhalma között. Jánoshalma térségében kettéválik, egyik ágon kelet-nyugat irányban Kisszállás térségében eléri az 53-as főutat, a másik ágon pedig dél felé fordul és Kisszállás közelében az 55-ös főutat keresztezi, ahonnan tovább haladva éri el Tompát. 

 

Az új nyomvonalon tervezett 60 kilométeres 2x2 sávos leállósáv nélküli gyorsforgalmi úton 8 darab külön szintű csomópontot, komplex pihenőhelyet alakítanak ki. Emellett a mezőgazdasági ingatlanok megközelítéséhez párhuzamos földutak is szerepelnek a tervekben, továbbá felújításra kerül az 53-as főút Kiskunhalas és az 55-ös főút között található szakasza is. 

 

A fejlesztés célja Magyarország hagyományos Budapest központú sugaras úthálózatának oldása a kelet-nyugati irányú tengely kiépítésével, illetve közvetlen kapcsolat biztosítása a Duna-Tisza köze és Dunántúl térségei között. Hosszútávon kitűzött cél a Balkán és Nyugat-Európa közötti tranzitforgalom gyors biztonságos levezetése. 

 

A tervezési feladat nyertese az Unitef-Tura-Terv-Utiber konzorcium, a végleges kiviteli tervek 2027. II. félévben várhatóak. Ezt követően kormányzati döntés alapján kerülhet sor a kivitelező kiválasztására irányuló közbeszerzés indítására, amellyel részben egy időben zajlik a területszerzési és terület előkészítési folyamat. A konzorcium a feladatot nettó 5,99 milliárd forintért végzi.

 

 

Az ünnepélyes szerződésaláíráson részt vett Pántya József, az Építési és Közlekedési Minisztérium Útépítésekért felelős helyettes államtitkára, Bányai Gábor és Zsigó Róbert országgyűlési képviselők, Szórádi Róbert, az UNITEF'83 Műszaki Tervező és Fejlesztő Zrt. vezérigazgatója, Adrovitz Miklós, a TURA-Terv Mérnökiroda Kft. ügyvezetője és Vass Gábor az UTIBER Közúti Beruházó Kft. tervezési igazgatója. 

További híreink

Magyar Nóra tartja a marketing stratégia bemutatását

2026. 11. 06.

Bács-Kiskun kilépne a „rejtett kincs” szerepéből - konferencián mutatták be a megye marketingstratégiáját

Bács-Kiskun megye 2026–2040 közötti időszakra szóló marketingstratégiája azt a célt tűzi ki, hogy a térség a „rejtett kincs” kategóriából kilépve országosan is vonzó és tudatosan választott desztinációvá váljon, miközben az itt élők kötődése is erősödjön. A Kiskunhalason, a Kincsem Kávézóban bemutatott dokumentum 23 programmal kívánja erősíteni a megye ismertségét, a helyi identitást, a vállalkozások láthatóságát és a turisztikai kínálatot. A konferencia előadói szerint mindehhez nemcsak korszerű marketingeszközökre, hanem szemléletváltásra és széles körű együttműködésre is szükség van.

2026. 11. 06.

down arrow
A sváb-sarki fi200 klub tagja az asztalnál ülve tárgyalnak

2026. 11. 02.

Folytatódott a Sváb-sarki fi200 klub munkája

A császártöltésen tartott fi200 klub üzleti reggelin a Sváb-sarok térségének vállalkozói, termelői és önkormányzati szereplői ismét a helyi gazdasági együttműködések erősítéséről egyeztettek. A tartalom a TOP_Plusz-3.1.1-21-BK1-2022-00001 azonosítószámú „Bács-Kiskun megyei Paktum Plusz” projekt keretében az Európai Unió támogatásával, a magyar kormány társfinanszírozásával készült.

2026. 11. 02.

down arrow
A szavazóurnába dobja be egy nő a szavazólapját

2026. 11. 02.

Új elnököt választottak- fi200 klub Bácsalmás

Új elnököt választottak, nemzetközi szintre lépett a közösség, és egy új taggal is gyarapodott a bácsalmási fi200 klub. A legutóbbi üzleti reggeli több szempontból is fontos mérföldkő volt a szervezet életében.

2026. 11. 02.

down arrow

Tiszaalpár

2026. 10. 30.

Belterületi útfejlesztés Tiszaalpáron - projektindítás

Tiszaalpár Nagyközségi Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.3-21 BELTERÜLETI UTAK FEJLESZTÉSE felhívásra „Belterületi útfejlesztés Tiszaalpáron” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.3-21-BK1-2023-00031). A projekt keretében 100,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból belterületi gyűjtőutak kerülnek felújításra.

2026. 10. 30.

[ Tiszaalpár ]

down arrow

Kecskemét

2026. 10. 29.

NYARAM A KÖRNYEZETEMÉRT - alkotópályázat díjátadója

Átadták a Bács-Kiskun Megyei Környezetvédelmi Alapítvány díjait

2026. 10. 29.

[ Kecskemét ]

down arrow

2026. 10. 27.

Közmeghallgatás Kunfehértón

A Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés 2026. november 27.-én (péntek) 12:00 órakor kezdődő ülésén KÖZMEGHALLGATÁSTtart. Részletek az alábbi hirdetményben.

2026. 10. 27.

down arrow
A gyógyító füge - fi200 klubtagoknál jártunk
A klímaváltozás rendkívül kevés pozitívuma közé tartozik, hogy ma már nálunk is megélnek az olyan mediterrán növények mint a füge, amelyet évezredek óta használnak nem csak étkezésre, hanem orvosságként is. Hogy milyen sokoldalú növényről van szó, azt bizonyítja a sükösdi Stróbl Mária és Stróbl Ferenc munkássága, akik két fügefájukra alapozva készítenek kézműves helyi termékeket. A történet évekkel ezelőtt hétköznapi módon kezdődött.
Megnézem

Legfrissebb videóink

Design by WEBORIGO