Érdemek elismerése

Fi200 Vármegyénk értékei
42 kitüntető díjat adtak át ma Baján

A hagyományoknak megfelelően idén is a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat októberi, ünnepi ülésén nyújtották át a megye legrangosabb kitüntetéseit, ezúttal Baján, a Petőfi szigeten található Turisztikai Központban. E nívós elismerések azoknak a személyeknek, közösségeknek adományozhatók, melyek kiemelkedően eredményes teljesítményükkel szolgálták Bács-Kiskun érdekét és javát.

A kitüntetések átadásán túl a rendezvény másik fő apropója az 1956-os forradalmi megemlékezés volt. „Ez a hónap a nemzetté kovácsolódásunk és magyarságtudatunk erős bástyája. Elődeink olyan hihetetlen tenni akarásról és hazaszeretetről tettek tanúbizonyságot, amely a mai napig példa minden magyar ember számára.” – utalt erre ünnepi beszédében Rideg László, a megyei közgyűlés elnöke. „Hűség, önfeláldozás, nemzeti becsület. Ezek a fogalmak testesítik meg ’56 hőseit és ezek a fogalmak igazak a mai kitüntetettekre is, akik személyes közreműködésükkel példaértékű teljesítményt nyújtanak.”

Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével Zsigó Róbert államtitkár, Baja és térsége országgyűlési képviselője, Kovács Ernő, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja, Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke, Rausch Sándor alelnök, valamint a kitüntetettek és hozzátartozóik, a megye igazgatási, társadalmi, egyházi és gazdasági vezetői, a megye településeinek polgármesterei, a megyei közgyűlés tagjai és a külső bizottságok tagjai.

A kitüntetettek nevében Szarka Balázs, az Univer Szövetkezeti Zrt. vezérigazgatója mondott köszönetet, aki idén a legrangosabb „Bács-Kiskun Megyéért” díjat vehette át. Az rendezvényt a kiskunmajsai Mayossa Hagyományőrző Egyesület néptáncosainak és a RÁBL színpad színészeinek műsora, valamint a bajai Liszt Ferenc Zeneiskola kórusának előadása tette igazán ünnepivé. A program zárásaként a megyei önkormányzat svédasztalos állófogadással vendégelte meg a meghívottakat, ahol a megye legjobbnak választott borait is megkóstolhatták a vendégek: a Szentpéteri Borpince 2017-es Olaszrizlingjét és a Koch Borászat 2017-es Prémium Cabernet Sauvignon Roseját, de asztalra került a Koch Borászat 2015-ös Kadarkája is.

2018. év díjazottai:

Bács-Kiskun Megyéért Díj

  • Szarka Balázs

Bács-Kiskun Megye Gazdaságáért Díj

  • Gulyás István
  • Kiss István
  • Weninger Richárd

Bács-Kiskun Megye Vidékfejlesztéséért Díj

  • András Attila
  • Roszik Tamás

Bács-Kiskun Megye Turizmusáért Díj

  • Dr. Bay Miklós és Dr. Bay Éva
  • Felső Barnabás Bálint

Bács-Kiskun Megye Egészségügyéért Díj

  • Göbl Vilmosné
  • Dr. Farkas István
  • Dr. Skribanek László

Bács-Kiskun Megye Tudományos Életének Fejlődéséért Díj

  • GAMF Megalux Hungary csapat
  • Dr. Mészáros Endre

Bács-Kiskun Megye Közigazgatásáért Díj

  • Beck Regina
  • Dr. Hell Gizella 2018
  • Dr. Penczné Dr. Zoltán Zsuzsanna Ágnes

Bács-Kiskun Megye Kultúrájáért Díj

  • Székelyné Kőrösi Ilona
  • Szénásiné Harton Edit
  • Bács-Kiskun Megyei Helyi Televíziósok Egyesülete

Bács-Kiskun Megye Ifjúságának Neveléséért Díj

  • Varga Ferencné
  • Bolvári János
  • Magyar Kerékpáros Klub Kecskeméti Területi Szervezete

Bács-Kiskun Megye Lakosságának Védelméért Díj

  • Ádám József
  • András István

Bács-Kiskun Megye Közösségfejlesztéséért Díj

  • Vassné Kelemen Ágnes
  • Feczák László
  • Lantos Szabolcs

Bács-Kiskun Megye Nemzetiségeiért Díj

  • Dunaegyházi Nyugdíjas Klub „Jasna Jesen” énekkara
  • Kolompár László
  • Dr. Pencz Kornél

Év Polgármestere Bács-Kiskun Megyében Díj

  • Basky András
  • Csontos Máté László
  • Dusnoki Csaba

Bács-Kiskun Megye Sportjáért Díj

  • Ambrus Ferenc István
  • Duna Aszfalt TVSE Labdarúgó Csapat
  • Hard Work Crosstraining

Bács-Kiskun Megye Nemzetközi Kapcsolataiért Díj

  • Markovics Józsefné
  • Szécsiné Rédei Éva

Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Elnökének Kitüntető Díja

  • Rédei Ildikó
  • Józan Tamás
     

Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Elnökének Kitüntető Oklevele

  • Haász László
  • Kanalas János

További híreink

A sváb-sarki fi200 klub tagja az asztalnál ülve tárgyalnak

2026. 11. 02.

Folytatódott a Sváb-sarki fi200 klub munkája

A császártöltésen tartott fi200 klub üzleti reggelin a Sváb-sarok térségének vállalkozói, termelői és önkormányzati szereplői ismét a helyi gazdasági együttműködések erősítéséről egyeztettek. A tartalom a TOP_Plusz-3.1.1-21-BK1-2022-00001 azonosítószámú „Bács-Kiskun megyei Paktum Plusz” projekt keretében az Európai Unió támogatásával, a magyar kormány társfinanszírozásával készült.

2026. 11. 02.

down arrow
A szavazóurnába dobja be egy nő a szavazólapját

2026. 11. 02.

Új elnököt választottak- fi200 klub Bácsalmás

Új elnököt választottak, nemzetközi szintre lépett a közösség, és egy új taggal is gyarapodott a bácsalmási fi200 klub. A legutóbbi üzleti reggeli több szempontból is fontos mérföldkő volt a szervezet életében.

2026. 11. 02.

down arrow

Tiszaalpár

2026. 10. 30.

Belterületi útfejlesztés Tiszaalpáron - projektindítás

Tiszaalpár Nagyközségi Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.3-21 BELTERÜLETI UTAK FEJLESZTÉSE felhívásra „Belterületi útfejlesztés Tiszaalpáron” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.3-21-BK1-2023-00031). A projekt keretében 100,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból belterületi gyűjtőutak kerülnek felújításra.

2026. 10. 30.

[ Tiszaalpár ]

down arrow

Kecskemét

2026. 10. 29.

NYARAM A KÖRNYEZETEMÉRT - alkotópályázat díjátadója

Átadták a Bács-Kiskun Megyei Környezetvédelmi Alapítvány díjait

2026. 10. 29.

[ Kecskemét ]

down arrow

2026. 10. 27.

Közmeghallgatás Kunfehértón

A Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés 2026. november 27.-én (péntek) 12:00 órakor kezdődő ülésén KÖZMEGHALLGATÁSTtart. Részletek az alábbi hirdetményben.

2026. 10. 27.

down arrow
Vedelek Norbert tartja a köszöntőjét a polgármesterek előtt

2026. 10. 19.

Újra találkoztak Bács-Kiskun megye polgármesterei

A települések múltjának, jelenének és fejlesztési lehetőségeinek bemutatása mellett a tapasztalatcsere is fontos szerepet kapott a Bács-Kiskun megyei polgármesterek múlt csütörtöki találkozóján. A 2024–2029-es önkormányzati ciklus negyedik polgármesteri találkozójának Akasztó adott otthont, a program során pedig Csengőd és Tabdi fejlesztéseivel is megismerkedtek a résztvevők.

2026. 10. 19.

down arrow
A gyógyító füge - fi200 klubtagoknál jártunk
A klímaváltozás rendkívül kevés pozitívuma közé tartozik, hogy ma már nálunk is megélnek az olyan mediterrán növények mint a füge, amelyet évezredek óta használnak nem csak étkezésre, hanem orvosságként is. Hogy milyen sokoldalú növényről van szó, azt bizonyítja a sükösdi Stróbl Mária és Stróbl Ferenc munkássága, akik két fügefájukra alapozva készítenek kézműves helyi termékeket. A történet évekkel ezelőtt hétköznapi módon kezdődött.
Megnézem

Legfrissebb videóink

Design by WEBORIGO