Emléktáblát avattak Izsákon

közügyek zöld Bács-Kiskun Vármegyénk értékei
Kostka László (a híres festő, Csontváry Kosztka Tivadar öccse) az 1890-es években költözött Izsákra, s maga fejlesztette módszerével a helyi szőlő, egyik legeredményesebb termesztője lett.

Kostka László volt birtokán, az izsáki Kostka-telepen avattak emléktáblát június 3-án. Az egykori híres izsáki szőlőtermesztő emlékének ily módon való megőrzését a Wojtyla Barátságközpont igazgatója Farkas P. József kezdeményezte. A megvalósításban Izsák Város Önkormányzata, a Royalsekt Zrt., és a Gedeon Birtok Kft., valamint a birtok mai tulajdonosai, a Horváth-Gyovai család közreműködtek.

Kostka László (a híres festő, Csontváry Kosztka Tivadar öccse) az 1890-es években költözött Izsákra, s maga fejlesztette módszerével a helyi szőlő, egyik legeredményesebb termesztője lett. Művelési technológiájának, trágyázási módszerének köszönhetően 263 mázsa Sárfehér szőlőt termesztett holdanként, mely terméseredmény mindmáig világrekordnak számít.

Az emléktábla avatásán megjelent Lezsák Sándor országgyűlési képviselő, a Parlament alelnöke, dr. Mák Kornél a megyei közgyűlés alelnöke, és Szántó István a megyei értéktár bizottság elnöke.

Dr. Bozóky Imre izsáki alpolgármester köszöntőjében felidézte Kostka László izsáki működésének részleteit, eredményeit és jelentőségét.

Lezsák Sándor Arany János gondolatával kezdte köszöntőjét: „Valami jellel megjelöld, hogy szállásod volt ez a föld.” Mint fogalmazott e sorok is azt erősítik benne, s hiszi, hogy másokban is, hogy amíg megörökítjük az arra érdemesek emlékét, addig nem kell aggódnunk, hogy bajban vagyunk, addig lesz magyar nemzet. Elismeréssel említette az izsáki helytörténeti kiadványokat, cikkeket, amelyek település-szinten ugyanezt szolgálják. Mert azt, hogy mi történik a világban, csakis akkor tudjuk igazán jól értelmezni, keretbe helyezni, ha ismerjük a hely, a térség történetét is, s vannak jelek, amelyek ebben segítenek. Ezért fontos egy-egy ilyen kezdeményezés mint a Kostka-emléktábla elhelyezése.

Az emléktábla avatása és megkoszorúzása után a Gedeon Birtok borászatnál mini konferenciával folytatódott a program, melynek keretében Knábel László borász, hegybíró a sárfehér szőlőről, Tetézi Lajos helytörténész a helyi szőlő sikeres időszakairól szólt.

Dr. Mák Kornél, a Megyei Közgyűlés alelnöke arról beszélt, hogy Bács-Kiskun lakóinak élete, sorsa a szőlővel, a borral szorosan összekapcsolódik. Közös felelősségünk, hogy a gazdákra, a borászatokra odafigyeljünk, ahogyan a borturizmusra is. Ezért a soron lévő hétéves turizmusfejlesztési programban mindenképpen helye lesz a borturizmus fejlesztésének is a megyében. Szorosan együttműködünk ebben a borászainkkal – húzta alá dr. Mák Kornél alelnök.

Szántó István a megyei értéktár bizottság elnöke arról szólt, hogy a sárfehér szőlő és a belőle készült termékek, valamint a Sárfehér Napok is bekerültek a helyi mellett, a megyei értékek közé. Hangsúlyozta, azért jelentős ez, mivel az értéktárak nemcsak a mának, hanem a jövőnek is őrzik az oda bekerült tételeket.

Varga Árpád, a tanácskozásnak helyet adó Gedeon Birtok tulajdonosa a borászat rövid bemutatása után termékeik – köztük természetesen kiemelten is a sárfehér borának – kóstolójára invitálta a vendégeket.

További híreink

2026. 09. 24.

Ki drónnal száll fölébe...

A traktorok és hagyományos permetezőgépek látványához szokott szemnek furcsa lehet ugyan, de ma már a növényvédelmi munkákat jóval hatékonyabban lehet elvégezni drónokkal. A Sváb-sarokban működő fi200 klub tagjaként Viedner Edvin ilyen szolgáltatással segíti a térségbeli gazdákat.

2026. 09. 24.

down arrow
Új taggal bővült a bácsalmási fi200

2026. 09. 24.

Új taggal bővült a bácsalmási fi200

A klub havonta megrendezésre kerülő üzleti reggelije lehetőséget biztosít a környékbeli vállalkozók, termelők, civil szervezetek és önkormányzati szereplőknek, hogy fejlesszék a térségi üzleti kapcsolataikat, együttműködéseiket.

2026. 09. 24.

down arrow

2026. 09. 24.

A nyári szünetet követően folytatódott a Sváb-sarki fi200 klub találkozója

Szeptember elején újabb üzleti reggelivel folytatódott a Sváb-sarokban a fi200 klub munkája. Az alkalom ezúttal is lehetőséget biztosított arra, hogy a helyi termelők, vállalkozások, civil és önkormányzati szereplők bővítsék üzleti kapcsolataikat.

2026. 09. 24.

down arrow

Bátya

2026. 09. 21.

Pihenőpark kialakítása Bátya településen - projektzárás

Bátya Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK felhívásra „Pihenőpark kialakítása Bátya településen” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00031). A projekt keretében 100,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a központi parkot újították meg rekreációs céllal.

2026. 09. 21.

[ Bátya ]

down arrow

Ágasegyháza

2026. 09. 18.

Csapadékvíz gazdálkodás Ágasegyházán - projektzárás

Ágasegyháza Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK felhívásra „Csapadékvíz gazdálkodás Ágasegyházán” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00025). A projekt keretében 201,12 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a fő cél volt a település közlekedési célú úthálózatának a belvízproblémák által okozott károktól való védelme.

2026. 09. 18.

[ Ágasegyháza ]

down arrow

Érsekcsanád

2026. 09. 16.

Szociális szolgáltatóház építése - projektindítás

Érsekcsanád Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-3.3.2-21 HELYI EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOCIÁLIS INFRASTRUKTÚRA FEJLESZTÉSE elnevezésű felhívásra „Szociális szolgáltatóház építése” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-3.3.2-21-BK1-2022-00002). A projekt keretében 200,00 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból a szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastruktúrájának minőségi elavultságát kívánja orvosolni.

2026. 09. 16.

[ Érsekcsanád ]

down arrow
Római Pizza Est a BorBagolyban
Lassan igazi kulturális- és rendezvényhelyszínné válik a Bor Bagoly - Nemesnádudvar! Ti jártatok már itt?
Megnézem

Legfrissebb videóink

Design by WEBORIGO