Elrajtolt a Magyarország étele 2021 szakácsverseny

Vármegyénk értékei TOP-fejlesztések
A nettó bekerülési alapanyagköltség adagonként legfeljebb 1500 forint lehet.

Az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete (ÉTREND) a Felcsúti Letenyey Lajos Gimnázium Szakgimnázium és Szakközépiskola együttműködésével, és a Nemzeti Élelmiszer-lánc Biztonsági Hivatal (NÉBIH) szakmai partnerségével 2021. évben negyedik alkalommal hirdeti meg a „Magyarország étele” nevű, élőmunkás melegkonyhai szakácsversenyt, melyre várják a világ minden tájáról (kiemelten a történelmi Magyarország területéről, és a diaszpórából) a versenyezni kívánó csapatok jelentkezését.

Az „Egy a természettel” szlogen lett a Magyarország Étele 2021 szakácsverseny témája, melyre március 12-ig lehet nevezni.

Minden, versenyre nevezett fogás legfeljebb öt elemből állhat, és kötelezően tartalmaznia kell három alapanyagot (Vadhúst, Naszálytej Fittej írót, és bármely Hagyományok, Ízek, Régiók (HÍR) védjeggyel ellátott terméket. Utóbbi kiváltható bármilyen eredetmegjelöléssel és földrajzi jelzéssel Uniós oltalom alatt álló mezőgazdasági termékkel és/vagy élelmiszerrel.). A kétfordulós versenyben az ételeket rangos szakmai zsűri bírálja el – mondta el az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületének elnöke, Asztalos István szerdán, Budapesten.

Hozzáfűzte: A verseny ötletét egy Séf című könyv adta, mely kiválóan rávilágított arra a kérdésre, ha a gyökereinket megtagadjuk, akkor milyen lesz a gasztronómiánk? Sokan kutatták már, hogy milyen volt a korabeli magyar konyha. Sokan éppen azt kérdőjelezik meg, hogy milyen most-, illetve, hogy létezik-e egyáltalán?-, mi éppen ezért azzal kezdtünk el foglalkozni, hogy milyen lesz a magyar konyha.

Elmondta továbbá, hogy az idei évben is hagyományt, modernséget és furfangot keresnek a nevezett ételekben. Szeretnék, ha a versenyétel egyszerűségében lenne nagyszerű, melynek elkészítésére és kitálalására 4 óra áll majd a szakácsok rendelkezésére. A pályamunkákkal szemben elvárás még, hogy egy átlagosan felszerelt konyhán, nagy mennyiségben is elkészíthetők legyenek. A nettó bekerülési alapanyagköltség adagonként legfeljebb 1500 forint lehet.

A részletes versenykiírás a www.magyarorszagetele.hu oldalon olvasható.

A szakácsverseny helyszíne a Felcsúti Letenyey Lajos Szakközépiskola és Szakiskola lesz. Az intézmény szakmai igazgató-helyettese, Kocsonya Kálmán hangsúlyozta: Iskolánk a 2020/2021. tanévben második alkalommal csatlakozik Magyarország étele verseny döntőjéhez, mint házigazda. Az eddigi tapasztalatunk szerint ez jót tesz az iskolánknak, a tanárjainknak, de jót tesz a diákjainknak is, hiszen extra motivációt ad számukra. Feltölti őket, példaképeket ismerhetnek meg, és közelről láthatják a szakma jeles képviselőinek munkáját. Mindezek mellett a gasztronómiai értékek és hazai alapanyagok megismerésé is hatalmas lehetőség számukra.

Elmondta továbbá, hogy az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületének partnerségével idén először rendezzük meg június 5-én, a döntőt kísérő gasztronómiai tanuló versenyt, melyre várjuk az országból a vendéglátóipari iskolák nevezéseit.

A versenyfeladat a diákok számára: 5 fogásos magyar menü, 1 személyre tálalva. Ami állhat, hideg előételből, levesből, meleg előételből (hideg elemekkel kombinálható), főételből, desszertből/tányér desszert.

A menüt modern tálalásban a nemzetközi irányzatoknak megfelelően kell hidegen bemutatni. A menü alapanyai kizárólag magyar alapanyagokból állhatnak. Az ételek lehetnek klasszikus magyar gasztronómia remekek és/vagy tájjellegű magyar ételek.

A zsűri elnöke Varga Károly, a kecskeméti 48 étterem konyhafőnöke méltatta, hogy a verseny a tavalyi évben már öt országot fedett le, melyben kollégái “hazahozták” azokat az ízeket, azokat az ételeket, amelyeket a génjeikben hordoznak és a nehéz körülmények ellenére bemutatták azokat a verseny keretében. Az idei évben is erre számít, mégpedig, hogy megismerik egymástól a technológiákat, régiós alapanyagaikat, vagy éppen örökölt szokásaikat.

 

 

További híreink

2024. 04. 19.

Idén 65 esztendős a vármegyei kézilabda

Jeles év a 2024-es a vármegyei kézilabdás társadalom számára, hiszen a sportági szakszövetség ebben az évben ünnepli fennál­lásának hatvanötödik születés­napját.

2024. 04. 19.

2024. 04. 19.

A történeteink erősítenek bennünket

A jól működő közösségek javítják az életminőségünket.INTERJÚ MOISKÓ CSILLÁVAL, BÁCS-KISKUN VÁRMEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK PROGRAMVEZETŐJÉVEL

2024. 04. 19.

Nemesnádudvar

2024. 04. 19.

Izgalmas találka a Bor Bagolyban

Nemesnádudvaron a vármegye önkormányzata által fenntartott Bor Bagoly présház , szeretettel várja a borkultúra iránt érdeklődőket.

2024. 04. 19.

[ Nemesnádudvar ]

2024. 04. 19.

Stratégiai jelentőségű az alkalmazkodás

A Homokhátság elsivatagosodása és vízpótlásának lehetősége évti­zedek óta foglalkoztatja a szak­embereket. A felszíni vizek és a földalatti vízkészletek pótlása több évtizedet felölelő feladat, amely az elkövetkező időszakban a mező­gazdaságot is az alkalmazkodásra készteti. A Duna-Tisza-közének régi vizes területeinek tudatos, művelhető területté alakítása, csatornázása és a klímaváltozás együttes hatása generációkon át befolyással lesz az itt élőkre.  

2024. 04. 19.

2024. 04. 19.

Vármegyei turizmus: több külföldi vendég

A koronavírus-járványt követően feléledő idegenforgalmi szektort vármegyei szinten is újabb kihívás elé állította az energiaárak emelkedése és az infláció. A  vendégek száma ennek ellenére nem csökkent 2023 első kilenc hónapjában.

2024. 04. 19.

Kunszentmiklós, Szabadszállás

2024. 04. 19.

Túzokünnep Bösztörpusztán – futóversennyel!

Futóversennyel egybekötött ingyenes családi programra hív a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Kunszentmiklós-Bösztörpusztára a puszta egyik leglátványosabb eseménye, a túzokdürgés alkalmából!

2024. 04. 19.

[ Kunszentmiklós , Szabadszállás ]

Design by WEBORIGO