A trianoni kényszer, a máig békétlen békét hozó döntése megpecsételte hazánk sorsát, évezredes értékeket, kultúrát taszított a megsemmisülés felé. A történelmi Magyarország népei, nemzete többször bebizonyította, hogy helye és otthona van a Kárpát-medencében és életigenlése, elszántsága, mindenkor győzedelmeskedett a rontó szándék felett. Bács-Kiskun megyénk ennek a döntésnek egy következménye, amely máig megoldatlan, feldolgozatlan problémákat vet fel. Korunk kötelessége, hogy ebben a lassan százéves kényszerhelyzetben megtaláljuk megyénk szerepét és jövőjét kis hazánkban. A  Nemzeti Összetartozás Napján, egy ütemben dobbanjon meg minden Bács-Kiskun megyeinek a szíve nemzettársaival szerte a Kárpát-medencében!

A 2010 tavaszán a Parlament elfogadta a 2010. évi XLV. törvényt a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről, mely a trianoni békediktátum 90. évfordulójáról megemlékezve a magyarság történetének e szomorú dátumát a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította. Az Országgyűlés kinyilvánította, hogy „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme”.

A TÖRVÉNY INDOKLÁSA

„Az 1920. június 4-én aláírt trianoni békediktátum kitörölhetetlen, máig feldolgozatlan nyomot hagyott Közép-Európa nemzeteinek tudatában, generációk óta a régió történelmének és politikai eseményeinek közvetlen vagy közvetett befolyásolója. Közép-Európa államai és nemzetei a döntés rájuk vonatkozó következményeinek megfelelően eltérő módon viszonyulnak a szerződéshez. Egyes nemzetek önazonosságuk megteremtése és kiteljesítése szempontjából meghatározó és előremutató eseménynek tekintik, ám a magyarság számára Trianon a XX. század legnagyobb tragédiája. A nemzeti emlékezés, a Kárpát-medence népei közös jövőjének elősegítése és az európai értékek érvényesülése azt a feladatot rója ránk, hogy segítsük Trianon döntéseinek megértését és feldolgozását. Ugyanakkor lehetőséget ad arra is, hogy bebizonyítsuk : a nyelvéből és kultúrájából erőt merítő magyarság e történelmi tragédia után képes a nemzeti megújulásra, az előtte álló történelmi feladatok megoldására.”

AZ ELCSATOLT TERÜLETEK, MINT NEMZETTESTÜNK RÉSZEI

Az elcsatolt területekből Csehszlovákia kapta a Felvidéknek nevezett Észak-Magyarországot (korábban Felső-Magyarország vagy Felföld), valamint Kárpátalját. A Felvidék szó jelentése az idők során változott. A XIX. század előtt ritkábban volt használatos, a Magyar Királyság szláv (szlovák, ruszin) lakosságú északi területeire, az ún. tótsági vidékekre vonatkozott. A XIX. századtól kiterjesztették a fogalmat az északi hegyvidéki területre is, melyet korábban Felső-Magyarország vagy Felföld kifejezéssel illettek. (Ez a mai Nyugat-Szlovákia területéből a Pozsony–Nyitra vonaltól északra elterjedő területeket foglalta magába, kelet felé viszont Salgótarján és Miskolc környéke, a mai Kárpátalja hegyvidéki része, sőt a ma részben Romániához tartozó Máramaros területét is.) A dualizmus korában az inkább politikai értelemben használt Felvidék kifejezés a 16 szlovákok lakta vármegyére, valamint néhány idesorolt mai észak/északkelet-magyarországi (Borsod, Szabolcs), kárpátaljai és máramarosi megyékre volt használatos, Trianon óta kezdték a Csehszlovákiához került területek egészére használni, beleértve a kárpátaljaiakat is. A szocializmus időszakában lényegében tiltott volt a szó használata. A mai jelentés csak Szlovákia területére korlátozódik.

Kárpátalja (a mai Ukrajnában Kárpáton túli terület) 12 800 km²-nyi területének története elválaszthatatlan a Kárpát-medencétől, és a nagy rész ruszinok (kárpát-ukránok) által lakott térség sok tekintetben eltér Ukrajna többi vidékétől. Az ezer esztendeig Magyarországhoz tartozó terület Trianont követően Csehszlovákiához került, majd a csehszlovák állam megszűntét követően 1939. március 15-én visszafoglalták a magyar csapatok. A második világháború után a Szovjetunió bekebelezte ezt a területet is, később, a szovjet állam 1991-es szétesését követően Ukrajna része lett. (Közmondásba illő annak a munkácsi derék magyarnak a példája, aki a XX. század folyamán úgy válthatott ötször állampolgárságot, hogy ki sem mozdult otthonról.)

Erdélyről (Transsilvania) is – a Felvidékhez hasonlóan – a történelmi koroktól függően többféle értelemben beszélhetünk. A történelmi Erdély kifejezés a Királyhágón túli területeket (Belső-Erdélyt) jelenti, amely az egykori Magyar Királyságon belül bizonyos különállással rendelkezett. A török hódoltság idején önálló fejedelemség volt, mely a Magyar Királyság egyéb területeit (például Partiumot) is birtokolta. Közigazgatási szempontból a török kiűzésétől egészen 1848-ig külön állt a magyarországi területektől abban az értelemben, hogy kormányzó irányította, és önálló országgyűléssel is rendelkezett. A kiegyezést követően lett ismét a Magyar Királyság szerves része. Az 1918. december 1-jén tartott gyulafehérvári román nagygyűlés mondta ki Erdély egyesülését Romániával, melyen természetesen magyarok nem voltak jelen, és nem is kérdezték őket. Lényegében ezt szentesítette a trianoni béke. Az 1940-es második bécsi döntést követően négyévnyi időtartamra Erdély északi és keleti részét (utóbbi az akkor 90%-ban magyarok lakta Székelyföld) Magyarország visszakapta. Ezt a döntést az 1947. évi párizsi békeszerződés hivatalosan is megsemmisítette. A mai Erdély elnevezés Románia egész nyugati részét (16 megyét) jelenti, melybe a történelmi Erdélyen (Belső-Erdély) kívül a Partium és a Bánság Romániához tartozó nagyobb keleti része is beleértendő, melyeket együttesen Külső-Erdélynek is nevezünk.

A Bánság (Bánát) a Duna, a Tisza, a Maros, a Temes és a Déli-Kárpátok által határolt közel 28 ezer km² nagyságú terület, melynek nagyobbik része, mintegy kétharmada Romániához került (Kelet-Bánság), a kisebbik pedig a jugoszláviai Vajdaság része lett.

Bácska történelmi tájegység a Duna-Tisza köze déli részén, melynek nagy része (mintegy 85%-a) Jugoszláviához került. A török hódoltság koráig a Magyar Királyság része volt, ekkor azonban megkezdődött az innen elmenekülő magyar lakosság helyébe délszlávok (szerbek, bunyevácok, sokácok) betelepedése, akik a XVIII. század elején jelentős többségbe kerültek. A Habsburgok XVIII. századi betelepítési politikája következtében a magyarok és németek a század végére már a lakosság mintegy felét tették ki. A trianoni döntés a Szerb – Horvát – Szlovén Királysághoz csatolta a térség túlnyomó részét, mely területet a második világháború idején Magyarország visszaszerezte. Az 1947-es párizsi béke ezt a terület-visszaszerzésünket is megsemmisítette. Szomorú nevezetessége ennek a vidéknek az ún. újvidéki hideg napok, melyek 1942 elején a magyar hatóságok megtorló cselekményei voltak a partizánakciók letörésére, néhány ezer szerb áldozattal; majd az 1944/45-ös véres, több tízezer magyar áldozatot követelő megtorlások Tito partizánjai részéről.

Baranya vármegyét 1918-ban elfoglalták a szerbek, mely így egy időre a Szerb – Horvát – Szlovén Királyság uralma alá került. A trianoni békeszerződés azonban csak délkeleti, kisebbik részét hagyta meg a későbbi Jugoszláviának (Baranyai Háromszög). 1921 augusztusában kísérlet történt a többi baranyai terület szerb annektálására is, létrehoztak egy kérész- életű Baranya-bajai Szerb–Magyar Köztársaságot, melyben közreműködtek menekült kommunisták is. Pécs polgármestere ekkor Károlyi bukott hadügyminisztere, Linder Béla volt. A szerbek baranyai kivonulását követően a Nemzeti Hadsereg foglalta vissza területet. 1941 és 1945 között időlegesen a Baranyai Háromszög is visszakerült Magyarországhoz, de elcsatolását az 1947. évi párizsi békeszerződés ismét jóváhagyta.

Muraköznek ma a Trianon előtti Magyarországhoz, napjainkban Horvátországhoz tartozó történelmi, politikai és néprajzi régiót hívjuk. Területe a Dráva, a Mura, valamint Ausztria és Magyarország 1920 előtti határa által közrefogott, zömében (kb. 90%) horvátok lakta térség (1910-ben közel 6000 fő, mintegy 6,3%-nyi magyar lakosa volt). Székhelye: Csáktornya.

Burgenland (magyarul szokás Őrvidéknek is nevezni) a saint-germaini békeszerződéssel Ausztriához csatolt nyugat-magyarországi térség, székhelye Kismarton. A békeszerződés eredetileg 4312 km²-nyi terület és 341 ezer lakos Ausztriához való kerüléséről intézkedett. Prónay Pál és Héjjas Iván alakulatai (az ún. Rongyos Gárda) megakadályozták a terület osztrák megszállását, és Olaszország közvetítésével közvetlen magyar–osztrák tárgyaláson rendezték a kérdést. Az 1921. október 13-i velencei egyezmény intézkedett arról, hogy kisebb terület kerüljön Ausztriához. Sopron és környéke hovatartozásáról 1921 decemberében népszavazás döntött, melynek során a lakosság kétharmada Magyarország mellett voksolt. Ekkor kapta meg – az eredetileg Burgenland székhelyének szánt – Sopron a civitas fidelissima, azaz a leghűségesebb város kitüntető címet. Burgenland neve, amelyet 1922-ben nyert el, onnan származik, hogy az Ausztriához került négy magyar vármegye német neve mind burggal végződik. Az 1938-as Anschlusst követően önálló tartományi státusza megszűnt, melyet 1945-ben nyert vissza.