ELFOGADTA 2022. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉT A TEIT

közügyek TOP-fejlesztések
30 ÉVES JUBILEUMI TEIT NAPOT RENDEZNEK

A Paksi Atomerőmű működésének civil kontrolljára idén 30 éve alakult Társadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társulás (TEIT). A 2022. év első, az elkövetkezendő 11 hónapot meghatározó tanácskozását február 10-én, csütörtökön tartotta Faddon. Dr.Filvig Géza, a TEIT elnöke azért választotta az ülés helyszínéül a faddi Holt-Duna partján fekvő nagyközséget, mert a polgármesteri tisztséget, egyben a TEIT Tanácsának tagságát 2005 óta töretlenül, ötödik cikluson át betöltő Fülöp János nyugdíjba vonul. Az ülés legfőbb napirendje a TEIT 2022. évi költségvetésének elfogadása, illetve az ehhez kapcsolódó döntések meghozatala volt. Ám ezt megelőzően a grémium, az adminisztratív kötelességeknek eleget téve, a 2021. évi költségvetés kisebb mértékű módosítását fogadta el. A TEIT polgármester státuszú tagjai és a munkatársak, közvetlenül az ülés megnyitását követően egy perces néma felállással tisztelegtek a közelmúltban elhunyt Vargyas Mihály, Dunaszentbenedek polgármestere emléke előtt.

A tanácskozás alkalom volt arra, hogy a napirend megnyitása előtt Molnár Krisztina, a PIP Közép-Duna Menti Térségfejlesztési Nonprofit Kft. kabinetvezetője a PIP és Paks Város Önkormányzata alkotta konzorcium által megkezdett „Nyitott Paks” projekt, majd a PIP-nél lévő feladatok előrehaladásáról tartson az egyes települések fejlesztéseit,. életét is pozitíavan befolyásoló, információkban gazdag prezentációt.

Dr.Filvig Géza a tanács tagjai elé kerülő 2022. évi költségvetésről szólva elöljáróban elmondta: az idei költségelőirányzatot a rendelkezésre álló információk alapján készítették el, a tervezésnél már számolhattak a Központi Nukleáris Pénzügyi Alapból, az Információs és Technológiai Minisztériummal (ITM) kötött támogatási szerződésből származó 50 milliós pénzösszeggel. Mint elhangzott, a 16 települést  (8 a Duna kalocsai, 9 a Duna paksi oldalán található) tömörítő TEIT támogatási összege hosszú évek óta nem változott, nem követi az inflációt, és idén is gyakorlatilag a tavalyi szinten, ezúttal 326 millió 37 ezer forint bevételi és kiadási főösszeggel kerül megvitatásra a tanács tagjai elé.

Dr. Filvig Géza a továbbiakban az ITM-mel kötött támogatási keretszerződésben részletezett főbb feladatokat ismertette. Ezek közül a legfontosabb, hogy a TEIT a támogatótól kapott adatok felhasználásával folyamatosan tájékoztatja a lakosságot a nukleáris hulladéktároló működéséről, bővítéséről, valamint az ezzel összefüggő fontosabb eseményekről. A TEIT évente legalább egy alkalommal közmeghallgatást tart, amelyen a lakosságot átfogóan tájékoztatja, továbbá a rendelkezésre álló kommunikációs eszközök - televíziók, térségi és helyi tájékoztató eszközök, kiadványok - útján továbbítja az információkat a települések vezetői és a lakossága részére.  

A TEIT arról is gondoskodik, hogy saját kiadványa, a TEIT Hírek című újság 2022-ben is legalább kéthavonta elkészüljön, az egyes lapszámok megfelelő példányszámban eljussanak a tagönkormányzatok és az azokkal közigazgatásilag határos, azonban nem tag önkormányzatok lakosságához.

A szerződés értelmében a társulás gondoskodik a lakosságot érintő tájékoztató programok, TEIT Nap, játékos szellemi vetélkedők összeállításáról és lebonyolításáról, évente minimum két alkalommal. A társulás által benyújtott teljesítés elfogadásának feltétele, hogy a felnőtteknek szánt rendezvényeken legalább 100 fő vegyen részt.

A továbbiakban még hosszasan sorolt feladatok után az is kiolvasható az egyébiránt egyhangúlag elfogadott előterjesztésből, hogy a közreműködő térségi médiumok összességében 16,2 millió forint támogatásban részesülnek.

A TEIT tagjai döntöttek arról is, hogy a társulás idén is önálló közmeghallgatást rendez, továbbá 2022-ben „30 éves Jubileumi TEIT Nap” elnevezéssel nagyrendezvényt tart, amelyre a költségvetésből 3 millió forintot különítenek el.

Fontos határozat született arról, hogy a TEIT Ellenőrző Bizottsága 2022. november 30-ig két ellenőrzést végez a Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolójában, valamint egy ellenőrzést az MVM Paksi Atomerőműben folytat le. Ezzel összefüggésben az Ellenőrző Bizottság elnökének előírták, hogy az RHK által szervezett negyedéves fórumokon vegyen részt, és arról számoljon be a polgármesterek alkotta tanács előtt.

Végezetül, a napirend lezárásaként a társulási tagjai a részletesen kimunkált költségvetés áttekintése után, egyöntetű szavazás mellett, 326 millió 037 ezer forint bevételi és kiadási főösszeggel elfogadták a TEIT 2022. évi költségvetését.

A tanácskozás bensőséges hangulatú záróeseményeként Dr. Filvig Géza elnök és Gáncs István alelnök nyugdíjba vonulása alkalmával, egy szerény ajándék kíséretében köszönetét fejezte ki Fülöp Jánosnak, Fadd Nagyközség Önkormányzata polgármesterének, hogy 2005 óta, immár ötödik cikluson keresztül különböző tisztségek, jelenleg az Ellenőrző Bizottság elnökeként tevékeny, előremutató és hasznos munkát végzett a TEIT-ben.A két tisztségviselő Fülöp János további életútjához sok sikert, jó egészséget kívánt a társulás valamennyi tagja nevében.

További híreink

Nyaram a környezetemért - felhívás

2026. 09. 04.

Nyaram a környezetemért - felhívás

A Bács-Kiskun Megyei Környezetvédelmi Alapítvány pályázati felhívása Bács-Kiskun vármegyei általános és középfokú iskolák diákjai számára, a természetvédelem és környezetvédelem fontosságát, kihívásait és/vagy fenntartható megoldásait bemutató rajzok, festmények, fotók és rövid videók készítésére és beküldésére.    A pályázat célja, hogy felhívja a figyelmet a környezetünkben észlelhető természeti problémákra, a környezetvédelem lokális kihívásaira, veszélyeire és/vagy azokra megoldást is javasol.

2026. 09. 04.

down arrow

Lakitelek

2026. 09. 04.

Belterületi útfejlesztés Lakiteleken - projektzárás

A TOP_PLUSZ-1.2.3-21-BK1-2023-00030 azonosítószámú, „Belterületi útfejlesztés Lakiteleken” című projekt a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz „Belterületi utak fejlesztése” tárgyú felhívása keretében 200,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével került megvalósításra.

2026. 09. 04.

[ Lakitelek ]

down arrow

2026. 09. 04.

Új lendületet vesz a turizmusfejlesztés Bács-Kiskunban

Kiskunhalason mutatták be Bács-Kiskun vármegye 2026-2040 közötti időszakra vonatkozó Turizmusfejlesztési Stratégiáját. A Kincsem Kávézóban csütörtökön megrendezett konferencián a vármegye turisztikai szereplői gondolkoztak közösen arról, hogyan válhatnak a térség adottságai egymást erősítő, valódi turisztikai termékekké.  

2026. 09. 04.

down arrow

2026. 09. 01.

Felzárkózó Bács-Kiskun: fókuszban a mélyszegénységben élők és az idősek

A következő, 2028–2034 közötti uniós fejlesztési időszakra való felkészülés, ezen belül a felzárkózáspolitikai fejlesztési javaslatok összegyűjtése, valamint az idősek és a mélyszegénységben élők helyzetének javítását szolgáló konkrét programok kidolgozása állt a Bács-Kiskun Vármegyei Felzárkózási Fórum munkacsoportjának kecskeméti ülésének középpontjában. A Megyeházán megtartott tanácskozáson a szakmai előadásokat követően a résztvevők szekciókban dolgoztak a helyi problémákra reagáló fejlesztési javaslatokon.

2026. 09. 01.

down arrow

Bátya

2026. 08. 26.

Épületenergetikai fejlesztések Bátya településen - projektzárás

Bátya Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-2.1.1-21 ÖNKORMÁNYZATI ÉPÜLETEK ENERGETIKAI KORSZERŰSÍTÉSE felhívásra „Épületenergetikai fejlesztések Bátya településen” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-2.1.1-21-BK1-2022-00041). A projekt keretében 73,76 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból két önkormányzati épület energetikai korszerűsítése valósult meg.

2026. 08. 26.

[ Bátya ]

down arrow
A felújított újteleki faluház

Újtelek

2026. 08. 25.

Faluház épület energetikai korszerűsítése, Újtelek - projektzárás

Újtelek Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-2.1.1-21 ÖNKORMÁNYZATI ÉPÜLETEK ENERGETIKAI KORSZERŰSÍTÉSE felhívásra „Faluház épület energetikai korszerűsítése” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-2.1.1-21-BK1-2022-00040). A projekt keretében 53,66 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a Faluház épületének energetikai fejlesztése valósult meg.

2026. 08. 25.

[ Újtelek ]

down arrow
Római Pizza Est a BorBagolyban
Lassan igazi kulturális- és rendezvényhelyszínné válik a Bor Bagoly - Nemesnádudvar! Ti jártatok már itt?
Megnézem

Legfrissebb videóink

Design by WEBORIGO