Ha nem is Győrtől Mohácsig, de megnéztük, július végén, augusztus elején milyen helyeken strandolhatunk, hűsölhetünk, horgászhatunk a nagy folyam, a Duna partján, vagy közelében a környékünkön. Ehhez a kalocsai járás Duna-menti településeinél változatosabb helyeket persze aligha találhatunk, hiszen a koronavírus-járvány árnyékából kilépő községek, üdülőhelyek mostanában annál is szebb arcukat mutatják, mint amilyennek korábban láttuk azokat. Már csak azért is, mert a megyei önkormányzat TOP-os és a JETA pályázati forrásaiból szinte mindenhol komoly infrastrukturális, vendégcsalogató, vendégmarasztaló fejlesztések történtek.
Dunaszentbenedek az utóbbi évek egyik legkedveltebb Duna-parti fürdő és üdülőhelyévé nőtte ki magát, és nem csak a környékbeliek körében. A nyári idillt a most éppen magas vízállás sem töri meg, mert bár a homokpadokon való sütkérezésre még várni kell, de a part magasabb részén elhelyezkedő büfé hatalmas, árnyas terasza, halsütödéje, a közvetlen mellette lévő lakókocsis kempingtábor kellemes és nyugodt kikapcsolódást ígér. El is időzünk itt egy kicsit, a frissen sült keszeg mellé ki a sörkínálatból, ki a nyárra hangolt borszelekcióból választ, kortyolgat a panorámában gyönyörködve. Hamar egyetértésre jutunk abban, sörkorcsolyának a sült keszeg a legjobb! Közben a túlpartról csónakkal, jetskivel megérkeznek a gerjeniek, paksiak, akik azonnal a törzsvendégeknek kijáró vendégfogadásban részesülnek. Csak jó hely lehet a benedeki Duna-part, ha még az atomváros lakói is elcsábulnak, szórakozni, kikapcsolódni családostól ide jönnek.
Kiskunfélegyháza
2025. 07. 04.
2025. 07. 04.
[ Kiskunfélegyháza ]
2025. 07. 04.
2025. 07. 04.
2025. 07. 04.
2025. 07. 04.
2025. 07. 03.
2025. 07. 03.
2025. 07. 02.
2025. 07. 02.
2025. 07. 01.
2025. 07. 01.