

Sáli Levente festőművész kreatív foglalkozásán bontakozhattak ki az érdeklődők a kiskunhalasi városi könyvtárban május végén. A Pásztortűz Egyesület szervezésében élményfestészeten vehettek részt a kreatív érdeklődők. Levente neve ismerősen cseng sokak előtt, hiszen méltán híres homokanimációi vármegyénk meséit is csodálatos megejelnítésben hozták a közönség elé, de Kiskunhalast már 2016-ban homokanimálta, érdemes megnézni.
Végső István egyesületi elnök köszöntötte május 27-én, a városi könyvtár olvasótermében az egybegyűlteket a legújabb halasi élményfestészeten. A tematika szerint a bibliai tájakon témakörben lehetett elengednie mindenkinek a fantáziáját. Ebben segített Sáli Levente festőművész. Tanácsaival, technikai, módszertani műhelytitkokkal igyekezett bátorítani a festeni vágyókat.
Színes, vibráló festmények készültek bibliai témában. Művészetkedvelő halasiak csapata ragadott ecsetet a könyvtárban, hogy Sáli Levente festőművész instrukciói alapján megfesse az elképzelt tájakat. A óvodásoktól nyugdíjasokig több generáció tagjai festéstettek ezen a szombat délelőtt.
A programot a Nemzeti Együttműködési Alap és Kiskunhalas Város Önkormányzata támogatta.
Fotó: Pásztor Gergely, Végső István
2025. 05. 08.
2025. 05. 08.
2025. 05. 07.
2025. 05. 07.
2025. 05. 06.
2025. 05. 06.
Borota
2025. 05. 05.
2025. 05. 05.
[ Borota ]
2025. 05. 02.
2025. 05. 02.
Fülöpjakab
2025. 04. 29.
2025. 04. 29.
[ Fülöpjakab ]