Béke az érkezőnek Páhin

két folyó közt

Aligha akad település, ahol ne köszöntené az érkezőt, egy "Isten hozta", "Üdvözlünk városunkban" és még sorolhatnánk a köszöntések különleges sorát. 

Van vármegyénkben egy kis falu, Páhi. Dolgos népek lakják, a Kiskunsági Nemzeti Park szomszédságában, a Kolon-tóhoz csak néhány kilométernyire, Kecskeméttől is alig távol. Mondhatnánk, hogy semmi különleges nincs itt, de akkor nem mondanánk igazat. 
Még csak ismerősnek sem kell lenni az errejárónak, hogy észrevegye: itt nem csak rutinszerűen köszöntik az érkezőt (terméseztesen másutt sem) , mindenkor figyelnek az alkalmakra, ünnepekre, és ahhoz igazítják a díszítést, az üdvözlő képeket. Mert fontos a közösségnek, fontos az itt élőknek, hogy mások is érezzék, jó helyre érkeztek, még ha átutazók is. Petz János polgármester méltán lehet büszke azokra, akik motorjai a helyi közösségnek, lelkes aktivisták, ötletelnek és megvalósítanak. Kinda Mihály asztalosmester és felesége Helga, illetve Juhász János  fáradhatatlan kivitelezői minden kohéziót, és helyi identitást erősítő gondolatnak, melyek többnyire Supka Helga alpolgármesterhez köthetők, de a képviselő-testület javára legyen írva, hogy nem tétlenkednek. Bogáromi Ági az újszülöttek érkezését jelző zászlócskák gondos gazdája, Pecznyik Béla a gazdákat fogja össze és a hagyományos disznótoros, a közösségi szüret, majd a falu borának elkészítését is ő koordinálja. 
Most húsvéti díszlet köszönti az érkezőket és természetesn a távozókat is. Álljanak meg, ha erre járnak, hiszen a falu központjában akár egy kellemes sétát is tehetnek a szép parkocskában. Béke az érkezőnek! Talán soha nem volt még ennyire aktuális a köszöntés. Páhin, a fehér galambokkal demonstrálnak és üzennek, hogy békét a világnak! 



Önöknél milyen köszöntőtáblák fogadják a vendéget?  
A kommenteknél szívesen látjuk vármegyénk településeinek köszöntő tábláit! 

Ilyen karácsonykor 

 

Ilyen halloweenkor

Ilyen farsang idején 

Ilyen a nemzeti ünnepen

 

 

 

 

További híreink

Előadást tart dr Nádasné dr. Rab Henriett, u alakban körben ülnek az ülésen résztvevő tagok

2026. 10. 14.

A foglalkoztatás és a gazdaságfejlesztés jövőjéről egyeztettek Kecskeméten

A munkaerőpiaci tartalékok bevonása, a vármegye gazdaságfejlesztési irányai és a mesterséges intelligencia vállalkozásokra gyakorolt hatásai is napirendre kerültek a legutóbbi Kecskeméten megrendezett éves Paktum Plusz Szervezet ülésen. 

2026. 10. 14.

down arrow

2026. 10. 13.

Mentális tűzfal az idősek biztonságáért: szakemberek jelentkezését váruk!

Segítsen megvédeni az időseket az online csalásoktól! Ingyenes, 3 órás képzésre várja az időskorúakkal munkájuk során kapcsolatba kerülő szakembereket Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata.

2026. 10. 13.

down arrow

2026. 10. 12.

Elkészült Bács-Kiskun új marketingstratégiájának tervezete, véleményezze Ön is!

Megkezdődött Bács-Kiskun 2026–2040-es marketingstratégiájának társadalmi egyeztetése. A megyei önkormányzat október 29-ig várja a javaslatokat ahhoz, hogyan válhat a térség ismertebbé és vonzóbbá az itt élők, a turisták, a vállalkozások és a letelepedést tervezők számára.

2026. 10. 12.

down arrow
Szabó Vendel a pulpituson

2026. 10. 08.

Szabó Vendel: összefogásra van szükség a drogbűnözés visszaszorításához

A kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények visszaszorítása az egyik legnagyobb közbiztonsági kihívás Bács-Kiskunban – hangsúlyozta Szabó Vendel vármegyei rendőrfőkapitány a megyei közgyűlés legutóbbi ülésén. A 2025-ös beszámolót az idei első félév tapasztalataival egészítette ki, kiemelve a lopások és az online csalások növekvő számát, valamint a megelőzés fontosságát.

2026. 10. 08.

down arrow
A kiskunhalasi fi200 tagjai u alakban az asztaloknál ülnek

2026. 10. 07.

Ismét üzleti reggelire gyűltek össze a fi200 klub kiskunhalasi tagjai

A rendszeres találkozók célja, hogy a helyi és térségi vállalkozások személyesen is megismerhessék egymást, kapcsolatokat építsenek, és új üzleti együttműködéseket alakítsanak ki.

2026. 10. 07.

down arrow
Fügefa terméssel együtt

2026. 10. 07.

A gyógyító füge

A klímaváltozás rendkívül kevés pozitívuma közé tartozik, hogy ma már nálunk is megjelennek az olyan mediterrán növények, mint a füge, amelyet évezredek óta használnak nem csak étkezésre, hanem orvosságként is. Hogy milyen sokoldalú növényről van szó, videónkból kiderül.

2026. 10. 07.

down arrow
A gyógyító füge - fi200 klubtagoknál jártunk
A klímaváltozás rendkívül kevés pozitívuma közé tartozik, hogy ma már nálunk is megélnek az olyan mediterrán növények mint a füge, amelyet évezredek óta használnak nem csak étkezésre, hanem orvosságként is. Hogy milyen sokoldalú növényről van szó, azt bizonyítja a sükösdi Stróbl Mária és Stróbl Ferenc munkássága, akik két fügefájukra alapozva készítenek kézműves helyi termékeket. A történet évekkel ezelőtt hétköznapi módon kezdődött.
Megnézem

Legfrissebb videóink

Design by WEBORIGO