Bányai Gábor: tömeges pályázati kiírásokra lehet számítani - VIDEÓVAL

épülő Bács-Kiskun két folyó közt TOP-fejlesztések szabadidő

A következő években mind hazai, mind uniós forrásokra pályázhatnak majd a vármegyék, a vállalkozók, az önkormányzatok, valamint az egyházak.

A következő években mind hazai, mind uniós forrásokra pályázhatnak majd a vármegyék, a vállalkozók, az önkormányzatok, valamint az egyházak – mondta el a BácsKiskun TV-nek Bányai Gábor, a Dél-alföldi Gazdaságfejlesztési Zóna Komplex Fejlesztéséért Felelős kormánybiztos. A videós interjút részletekben közöljük. 

„Ahogy mondani szoktuk, a szerencsejátékon és a prostitúción kívül mindenre lehet majd pályázni” – fogalmazott az interjúban Bányai Gábor a 2021-től 2027-ig tartó uniós költségvetési időszakkal kapcsolatban.
Mint elmondta, rendelkezésre állnak majd hazai és uniós források egyaránt, és bár sok területen még nem jelentek meg a konkrét kiírások, de a vármegyéknek, vállalkozóknak, önkormányzatoknak és az egyházaknak is érdemes figyelniük, hogy ez mikor történik meg. Hozzátette: mivel a 2021-es és 2022-es évben nem indultak el a pályázatok, a fejlesztési időszakból hátrelévő években kell ezeket bepótolni – vagyis tömeges kiírásokra lehet majd számítani.

A kormánybiztost a népességfogyásról és az elvándorlásról is kérdeztük. Szerinte ez „a mai magyar valóság egyik legnehezebb kérdése”, hiszen az elmúlt 30-40 évben „elveszett” 1,3-1,4 millió magyar. Többek között a kormányzati támogatásoknak köszönhetően ma ugyan sokkal többen házasodnak, több gyermek születik, „de az áttörés, még várat magára”.

 

A Bányai Gáborral készült videós interjúnkat részletekben közöljük. A kormánybiztossal a fentieken kívül beszélgettünk többek között a határon átnyúló gazdasági kapcsolatokról, megkérdeztük, mikorra készül el a megújult Budapest-Belgrád vasútvonal, illetve az M9-es autópálya, és ezt is elmondta, hogyan tervezik a geotermikus energia térségi szintű hasznosítását.      

 

További híreink

2026. 10. 13.

Mentális tűzfal az idősek biztonságáért: szakemberek jelentkezését váruk!

Segítsen megvédeni az időseket az online csalásoktól! Ingyenes, 3 órás képzésre várja az időskorúakkal munkájuk során kapcsolatba kerülő szakembereket Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata.

2026. 10. 13.

down arrow

2026. 10. 12.

Elkészült Bács-Kiskun új marketingstratégiájának tervezete, véleményezze Ön is!

Megkezdődött Bács-Kiskun 2026–2040-es marketingstratégiájának társadalmi egyeztetése. A megyei önkormányzat október 29-ig várja a javaslatokat ahhoz, hogyan válhat a térség ismertebbé és vonzóbbá az itt élők, a turisták, a vállalkozások és a letelepedést tervezők számára.

2026. 10. 12.

down arrow
Szabó Vendel a pulpituson

2026. 10. 08.

Szabó Vendel: összefogásra van szükség a drogbűnözés visszaszorításához

A kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények visszaszorítása az egyik legnagyobb közbiztonsági kihívás Bács-Kiskunban – hangsúlyozta Szabó Vendel vármegyei rendőrfőkapitány a megyei közgyűlés legutóbbi ülésén. A 2025-ös beszámolót az idei első félév tapasztalataival egészítette ki, kiemelve a lopások és az online csalások növekvő számát, valamint a megelőzés fontosságát.

2026. 10. 08.

down arrow
A kiskunhalasi fi200 tagjai u alakban az asztaloknál ülnek

2026. 10. 07.

Ismét üzleti reggelire gyűltek össze a fi200 klub kiskunhalasi tagjai

A rendszeres találkozók célja, hogy a helyi és térségi vállalkozások személyesen is megismerhessék egymást, kapcsolatokat építsenek, és új üzleti együttműködéseket alakítsanak ki.

2026. 10. 07.

down arrow
Fügefa terméssel együtt

2026. 10. 07.

A gyógyító füge

A klímaváltozás rendkívül kevés pozitívuma közé tartozik, hogy ma már nálunk is megjelennek az olyan mediterrán növények, mint a füge, amelyet évezredek óta használnak nem csak étkezésre, hanem orvosságként is. Hogy milyen sokoldalú növényről van szó, videónkból kiderül.

2026. 10. 07.

down arrow
Urlauber Ádám interjút ad

2026. 10. 07.

Bács-Kiskun büszkeségei: Ádám, az igazi példa

A kiskunhalasi Urlauber Ádám egykor azért küzdött, hogy újra önállóan tudjon étkezni, közlekedni – és egyáltalán élni. Ma azért dolgozik nap mint nap, hogy Magyarországot képviselhesse a Los Angeles-i paralimpián. A parasportoló idén átvehette a BÁCS-KISKUN VÁRMEGYE SPORTJÁÉRT DÍJ-at.

2026. 10. 07.

down arrow
A gyógyító füge - fi200 klubtagoknál jártunk
A klímaváltozás rendkívül kevés pozitívuma közé tartozik, hogy ma már nálunk is megélnek az olyan mediterrán növények mint a füge, amelyet évezredek óta használnak nem csak étkezésre, hanem orvosságként is. Hogy milyen sokoldalú növényről van szó, azt bizonyítja a sükösdi Stróbl Mária és Stróbl Ferenc munkássága, akik két fügefájukra alapozva készítenek kézműves helyi termékeket. A történet évekkel ezelőtt hétköznapi módon kezdődött.
Megnézem

Legfrissebb videóink

Design by WEBORIGO