Bajai hotel, dusnoki sétány - VIDEÓ

Vármegyénk értékei két folyó közt

Két új értékkel gyarapodott a vármegyei értéktár.

Az 1860-as években épült Duna Wellness Hotel Európa egyik legszebb főterén áll és várja a vendégeket. Jellegzetessége, hogy közvetlen mellette folyik a Duna mellékága, a Sugovica. Az épületet a rendelkezésre álló írásos emlékek tanúságai szerint Deutsch Ignácz építtette 1860-70 között, részben szecessziós stílusban. A szobák egy részének ablakából, az étteremből és a teraszról csodálatos kilátás nyílik a hatalmas, négyzet alakú térre, amelyet Magyarország Szent Márk tereként emlegetnek, a klasszicista, reneszánsz, valamint romantikus stílusban készült épületei, illetve a szürke gránitkockákkal burkolt kövezete miatt. 1963-ban ezen a helyen forgatták Tolnay Klárival és Páger Antallal a „Pacsirta” című filmet, amelynek főszerepéért Páger Antal Cannes-ban a „Legjobb alakítás megosztott díját” kapta.

 


Dusnok meghatározó közterülete a Vajas- sétány, amely sajátos és egyedül álló szép vízparti környezetben, a Schönstatt Mozgalom megalapításának 100. évfordulóján, 2014-ben készült el. A 15 stációból álló – 1,3 km hosszú – út a házasság fontos eseményeit, feladatait, nehézségeit és korszakait jeleníti meg. Az állomásokon látható képek, szentírási idézetek és feladatok ösztönzést adnak, arra, hogy a párok elgondolkodjanak életük fontosabb mérföldkövein. Az egyedülálló természeti és lelki környezet 2024. szeptember utolsó napja óta a vármegyei értéktár részének mondhatja magát.

 

Hogy lesz valamiből vármegyei érték? Hány ilyen értékre van szükség? Az alábbi videóból ez is kiderül.

További híreink

Elindult a vármegyei turizmus- és marketingstratégia kidolgozása kép

2025. 11. 12.

Elindult a vármegyei turizmus- és marketingstratégia kidolgozása

Műhelymunkával folytatódott Bács-Kiskun vármegye 2026–2040 közötti időszakra szóló marketing-, illetve turizmusfejlesztési stratégiájának kidolgozása. A kecskeméti Megyeháza dísztermében múlt pénteken tartott összejövetelen csaknem 50 település képviseltette magát, köztük polgármesterek, önkormányzati szakemberek és turisztikai attrakciókat működtető helyi szereplők. A stratégiák az Európai Uniós támogatással megvalósuló Bács-Kiskun megyei Paktum Plusz projekt keretében készülnek.

2025. 11. 12.

down arrow
Közmeghallgatás lesz Kisszálláson kép

Kisszállás

2025. 11. 07.

Közmeghallgatás lesz Kisszálláson

Hirdetmény - Közmeghallgatást tart a vármegyei Közgyűlés

2025. 11. 07.

[ Kisszállás ]

down arrow
Megújult a kiskunfélegyházi Vasas pálya kép

Kiskunfélegyháza

2025. 11. 07.

Megújult a kiskunfélegyházi Vasas pálya

Birtokba vehette a település apraja-nagyja a komplexen felújított Vasas-pályát, ahol nullától kilencvenkilenc éves korig mindenki képes lesz jól érezni magát.

2025. 11. 07.

[ Kiskunfélegyháza ]

down arrow
Formáljuk együtt Bács-Kiskun jövőjét!  kép

2025. 11. 06.

Formáljuk együtt Bács-Kiskun jövőjét!

Segítse munkánkat azzal, hogy néhány percet szán a kérdőív kitöltésére, amelyben kirándulással, utazással kapcsolatos szokásait osztja meg.

2025. 11. 06.

down arrow
MEGHÍVÓ - Bács-Kiskun Vármegyei Klímakonferencia kép

Kecskemét

2025. 11. 06.

MEGHÍVÓ - Bács-Kiskun Vármegyei Klímakonferencia

Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata 2025. november 13. napján rendezi meg a Bács-Kiskun Vármegyei Éghajlatváltozási Platform fórumaként a Bács-Kiskun Vármegyei Klímakonferenciát 

2025. 11. 06.

[ Kecskemét ]

down arrow
Nemzeti értékek versenye kép

2025. 11. 04.

Nemzeti értékek versenye

A Nemzeti Értékek Versenye – Bács-Kiskun vármegye nemzeti értékei ifjúsági vetélkedő célja hazánk hungarikumainak, kiemelkedő nemzeti értékeinek és Bács-Kiskun vármegye nemzeti értékeinek a megismertetése, játékos feladatokkal, két kategóriában a vármegye diákjai körében, továbbá a Bács-Kiskun vármegyei települési értéktárakba és a vármegyei értéktárba felvett értékek körének bővítése, Bács-Kiskun vármegye ifjú értékőreinek felkutatása.

2025. 11. 04.

down arrow
Esőkerteket minden településre!
Példaértékű projektet valósított meg a Csongrád- Csanád vármegyei Kistelek városa. Esőkert rendszer létesítése közösségi összefogással a címe annak a projektnek, amely Kisteleken valósult meg.Ezeknek a mesterségesen kialakított és növényekkel beültetett mélyebben fekvő felületeknek a célja az esővíz felfogása, ideiglenes tárolása és szűrése. A Duna- Tisza közi Homokhátság Térségi Fejlesztési Tanács koordinálásával megvalósuló program célja nem csak a mikroklíma megváltoztatása, hanem a szemléletformálás is.
Megnézem

Legfrissebb videóink

Design by WEBORIGO