Bács- Kiskun Vármegye Kultúrájáért- díj

két folyó közt

Mindennel is foglalkozik, ami helytörténet. Agrármérnöki végzettsége ellenére elszánt Petőfi- és Móra- rajongó. Ismerjék meg a „Bács- Kiskun Vármegye Kultúrájáért”- díj egyik idei kitüntetettjét. 

A Petőfi gimnázium önképzőkörében vált- ahogy ő maga fogalmaz- dilijévé Petőfi Sándor és Móra Ferenc, még az ötvenes évek második felében. A „Bács- Kiskun Vármegye Kultúrájáért”- díj egyik idei kitüntetettje nem mellesleg nemzetközi elismertségnek örvendő növényvédelmi szakember. Emellett tudományos alapossággal kutatja szülővárosa történetét.  Egyszer megtámadott valaki, egy jóbarátom, azt mondta, hogy „Á! a lokálpatriotizmus az már egy elavult dolog.” Én úgy ítélem meg, hogy tévedés. És azokban a Bács- Kiskun megyei községekben, kisvárosokban, ahol van egy jószemléletű lokálpatriotizmus, ott vannak emlékházak, helytörténeti gyűjtemények, különböző táncegyüttes, énekegyüttes, zenekar. Beszélgettünk a svábokról: hát egy sváb falu rézfúvós együttes nélkül nem is működik. Tehát Kiskunfélegyházának is rengeteg olyan dolga van, amit föl kell tárni, illetve valamilyen formában az emléket meg kell őrizni. És ennek az emlékmegőrzésnek az egyik lehetősége az emléktábla, a szobor- mondja dr. Tarjányi József. Megszámlálhatatlan tárgyi emléke van. A helyi műkedvelők jótékonysági előadásának plakátja mellett ezernyolcszáz darabos, különböző nyelvű Petőfi- gyűjtemény birtokosa. Szobája falát is Petőfi- ábrázolások díszítik, a költő kultuszának kínai ápolásában is szerepet vállal. Nyolcvan fölött sem akar lassítani. Helytörténeti beszélgetős műsorok házigazdája, szobrok felújításában segédkezik, emléktáblák felállításában közreműködik. És olvas. Sokszor és sokat, ezzel is karban tartva irigylésre méltó szellemét.  

További híreink

2025. 09. 10.

Kunadacson járt a Guruló Iránytű

Útjára indult a Guruló Iránytű, Bács-Kiskun Vármegye tematikus busza, amely egy különleges mobil közösségi térként járja majd a vármegye településeit a jól ismert Mesebuszhoz hasonlóan. 

2025. 09. 10.

2025. 09. 10.

Bács- Kiskun Vármegye Kultúrájáért- díj

Mindennel is foglalkozik, ami helytörténet. Agrármérnöki végzettsége ellenére elszánt Petőfi- és Móra- rajongó. Ismerjék meg a „Bács- Kiskun Vármegye Kultúrájáért”- díj egyik idei kitüntetettjét. 

2025. 09. 10.

2025. 09. 10.

Energetikai beruházások: újabb támogatás Szabadszállásnak

Szabadszállás Város Önkormányzata kiegészítő támogatást nyert a TOP Plusz program keretében. Az eredetileg 270 millió forintos forrást a kormányzat további 23 millió forinttal egészítette ki, így összesen 293 millió forint áll rendelkezésre az önkormányzat „Épületenergetikai fejlesztés Szabadszállás településen” című projektjének megvalósítására.

2025. 09. 10.

2025. 09. 08.

Bács- Kiskun Vármegye Turizmusáért- díj

Elsőre furcsának tűnhet, hogy egy múzeum kapja a „Bács- Kiskun Vármegye Turizmusáért” elismerést. A kiskunhalasi Thorma János Múzeum ebből a szempontból is némiképp kilóg a sorból. 

2025. 09. 08.

2025. 09. 05.

Fi200: így működik a közösségi gazdaságfejlesztés

Még áprilisban kezdte meg munkáját a fi200 klub a Sváb-sarokban. Az egyre bővülő közösségben a térség vállalkozói, civiljei és önkormányzati szereplői azon dolgoznak, hogy egymást, és ezzel a Sváb-sarok gazdaságát erősítsék. 

2025. 09. 05.

2025. 08. 27.

Közlemény

Ezúton tájékoztatom a lakosságot a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság fenntartásában, a Bács-Kiskun Vármegyei Kirendeltség illetékességi területén működő intézmények székhelyén, illetve azok telephelyein 2025. szeptember 01. napjától megállapított intézményi térítési díjakról. A közlemény szövege a lenti linkre kattintva érhető el.   dr. Bajmócyné dr. Balázs Tímea vármegyei jegyző

2025. 08. 27.

Design by WEBORIGO