BÁCS-KISKUN TELEPÜLÉSEIN FOLYAMATOS A FEJLESZTÉS

közügyek TOP-fejlesztések
Átadták a bácsbokodi és bácsborsódi szennyvízhálózat és a két település közös szennyvíztisztító telepet.

A települések öröme vármegyénk öröme is, hiszen közös cél és szándék Bács-Kiskun töretlen fejlődése. 119 településünk mindegyikén történt kisebb-nagyobb beruházás, fejlesztés, mely az ott élők kényelmét, komfortérzetét erősíti. Örömmel tesszük közzé Kovács László polgármester beszámolóját, amit közösségi portálon osztott meg a nagyvilággal. 

Tisztelt bácsbokodi Lakosok!

A mai napon átadásra került a bácsbokodi és bácsborsódi szennyvízhálózat és a két település közös szennyvíztisztító telepe, amely mintegy 2,5 milliárd forintos beruházás keretében valósult meg.

Rengeteg előkészítés, számtalan tárgyalás és befektetett munkaóra, sok-sok ember és különböző szervezet együttműködése vezetett a mai nap átadó rendezvényéhez, amely mellett nem lehet köszönet nélkül elmenni.

Szeretnék köszönetet mondani:

- Zsigó Róbertnek, térségünk országgyűlési képviselőjének, hogy ebben az ügyben is településünk mögött állt és segítette a minisztériumi, kormányzati döntések meghozatalát,

- a Sole-Mizo Zrt. tulajdonosi körének, igazgatótanácsának, menedzsmentjének, hogy a saját szennyvíztisztító telep megépítésével immáron biztosítják az ipari szennyvíz hatékony megtisztítását és ezzel azt is kinyilvánították, hogy számítanak és a jövőben is terveznek a bácsbokodi üzemmel, a bácsbokodi és környékbeli dolgozókkal;

- Bácsborsód Községi Önkormányzat jelenlegi és korábbi polgármesterének – Bognár Anitának és Csomor Lászlónak – valamint a bácsborsódi képviselő-testületnek a szükséges döntések meghozataláért és a befektetett munkáért, amely a bácsbokodi beruházás megvalósulásának egyik támaszán túl biztosította a két település közös fejlődését,

- a kivitelező csapatnak, kiemelten a Magyar Vakond Kft-nek mint fővállalkozónak és az Alisca Bau Zrt-nek, mint alvállalkozónak az építési munkák gyors és hatékony megvalósításáért;

- az NFP Programiroda Nonprofit Kft-nek, mint a projekt konzorciumvezetőjének az adminisztrációban és a projekt megvalósulásában és elszámolásában nyújtott segítségért;

- a Bácsbokodi Víziközmű Társulatnak és a társulat működésében közreműködőknek;

- az üzemeltető Bajavíz Kft-nek az előkészítésben, megvalósításban és az engedélyeztetésben nyújtott elengedhetetlen szakmai támogatásért;

- a mérnök szervezetnek, kiemelten az Ister Mérnökiroda Kft-nek és Harmati Attila vezető műszaki ellenőrnek;

- az Alsó-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság munkatársainak;

- a Bács-Kiskun Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vízügyi hatóságának;

- Bácsbokod Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének, valamint a bácsbokodi és a bácsborsódi önkormányzat közreműködő munkatársainak;

- és végül, de nem utolsósorban: Bácsbokod és Bácsborsód lakosainak azért a türelemért és hozzáállásért, amellyel ehhez a beruházáshoz viszonyultak.

Üdvözlettel:

Kovács László pm.

További híreink

Elindult a vármegyei turizmus- és marketingstratégia kidolgozása kép

2025. 11. 12.

Elindult a vármegyei turizmus- és marketingstratégia kidolgozása

Műhelymunkával folytatódott Bács-Kiskun vármegye 2026–2040 közötti időszakra szóló marketing-, illetve turizmusfejlesztési stratégiájának kidolgozása. A kecskeméti Megyeháza dísztermében múlt pénteken tartott összejövetelen csaknem 50 település képviseltette magát, köztük polgármesterek, önkormányzati szakemberek és turisztikai attrakciókat működtető helyi szereplők. A stratégiák az Európai Uniós támogatással megvalósuló Bács-Kiskun megyei Paktum Plusz projekt keretében készülnek.

2025. 11. 12.

down arrow
Közmeghallgatás lesz Kisszálláson kép

Kisszállás

2025. 11. 07.

Közmeghallgatás lesz Kisszálláson

Hirdetmény - Közmeghallgatást tart a vármegyei Közgyűlés

2025. 11. 07.

[ Kisszállás ]

down arrow
Megújult a kiskunfélegyházi Vasas pálya kép

Kiskunfélegyháza

2025. 11. 07.

Megújult a kiskunfélegyházi Vasas pálya

Birtokba vehette a település apraja-nagyja a komplexen felújított Vasas-pályát, ahol nullától kilencvenkilenc éves korig mindenki képes lesz jól érezni magát.

2025. 11. 07.

[ Kiskunfélegyháza ]

down arrow
Formáljuk együtt Bács-Kiskun jövőjét!  kép

2025. 11. 06.

Formáljuk együtt Bács-Kiskun jövőjét!

Segítse munkánkat azzal, hogy néhány percet szán a kérdőív kitöltésére, amelyben kirándulással, utazással kapcsolatos szokásait osztja meg.

2025. 11. 06.

down arrow
MEGHÍVÓ - Bács-Kiskun Vármegyei Klímakonferencia kép

Kecskemét

2025. 11. 06.

MEGHÍVÓ - Bács-Kiskun Vármegyei Klímakonferencia

Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata 2025. november 13. napján rendezi meg a Bács-Kiskun Vármegyei Éghajlatváltozási Platform fórumaként a Bács-Kiskun Vármegyei Klímakonferenciát 

2025. 11. 06.

[ Kecskemét ]

down arrow
Nemzeti értékek versenye kép

2025. 11. 04.

Nemzeti értékek versenye

A Nemzeti Értékek Versenye – Bács-Kiskun vármegye nemzeti értékei ifjúsági vetélkedő célja hazánk hungarikumainak, kiemelkedő nemzeti értékeinek és Bács-Kiskun vármegye nemzeti értékeinek a megismertetése, játékos feladatokkal, két kategóriában a vármegye diákjai körében, továbbá a Bács-Kiskun vármegyei települési értéktárakba és a vármegyei értéktárba felvett értékek körének bővítése, Bács-Kiskun vármegye ifjú értékőreinek felkutatása.

2025. 11. 04.

down arrow
Esőkerteket minden településre!
Példaértékű projektet valósított meg a Csongrád- Csanád vármegyei Kistelek városa. Esőkert rendszer létesítése közösségi összefogással a címe annak a projektnek, amely Kisteleken valósult meg.Ezeknek a mesterségesen kialakított és növényekkel beültetett mélyebben fekvő felületeknek a célja az esővíz felfogása, ideiglenes tárolása és szűrése. A Duna- Tisza közi Homokhátság Térségi Fejlesztési Tanács koordinálásával megvalósuló program célja nem csak a mikroklíma megváltoztatása, hanem a szemléletformálás is.
Megnézem

Legfrissebb videóink

Design by WEBORIGO