AKTÍVAN BÁCS-KISKUNBAN!

TOP-fejlesztések szabadidő
Ezzel a szlogennel hívta online konferenciára a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat a megye turisztikai ágazatában tevékenykedő szakembereket

Ahogy tavaly, sajnos az idei évben is csak virtuálisan találkozhattak az előadók és a résztvevők, ez azonban semmit se vett el az előadások szakmai színvonalából.

„Trendek az aktív turizmusban” volt a címe Csomós Balázs MTÜ elemző prezentációjának, melyben a gyalogos természetjárást, a kerékpáros, lovas és vízi turizmust is érintette. A statisztikai adatok alapján a legnépszerűbb még mindig a kirándulás, túrázás, második helyen a kerekpáros turizmus áll. Számos kihasználatlan, ugyanakkor a jövőben nagy fejlesztések előtt álló víziturizmus, a harmadik a kimutatásban.

A nemzeti parkokban a jegyeladások alapján 83 %-kal emelkedett a látogatók száma, ez a szám azonban ettől sokkal több lehet, mert számos ingyenes lehetőség nyitott a látogatók előtt.

A megkérdezettek szívesen kipróbálják az új utakat, elégedettek a turistautak infrastruktúrájával. A szállások minőségével és a kerékpárkölcsönzőkkel már kevésbé, és szívesen vennék, ha több és jó minőségű kerékpárúton lehetne közlekedni megyeszerte.

Csomós Balázs felhívta a figyelmet, hogy míg 2020-ban 441.000, addig 2021-ben 568.000 vendégéjszakát töltöttek Bács-Kiskunban a látogatók, akik 80 % -ban belföldi turisták voltak.

A megyei turisztikai tervekről – Török Nikolett turisztikai szakértő tájékoztatta a résztvevőket. Rávilágított arra, hogy kerékpárutak hálózatba kötése, új utak tervezése, a rossz állapotúak felújítása prioritást élveznek megyénkben.

Dr. Mikulás Brigitta Közép -Duna menti kiemelt térség aktív turisztikai fejlesztési elképzeléseit, a Paksi atomerőmű kapacitásának fenntartásához kapcsolódóan mondta el tapasztalatait. Az új atomerőmű építése 2021-2030 között, mintegy

15.000 fő új munkavállalót jelent a kistérség életébe. A rekreáció és a hétvégi kikapcsolódás lehetőségét szolgálják a kerékpáros és vízi turisztikai fejlesztések.

 

A Duna-Tisza közi és a Tisza-menti térség aktív turisztikai elképzeléseiről tartott előadást Dr. Kraft Péter turisztikai szakértő, a Turisztikai Tanácsadók Szövetségének alelnöke. Elmondása szerint előtérbe kerültek a fizikai aktivitást igénylő kikapcsolódási formák, a kalandturizmus az egészségtudatos életmód mellett. Népszerűek a glamping szálláshely típusok, lombkorona, jurta, buborék szállások.

Baráth Gergely Aktív és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ ügyvezető igazgatója felhívta a figyelmet, hogy a TOP plusz aktív turisztikai felhívások az idén már nem, de jövő év elején kiírásra kerülnek. A pályázatok egyike egy-egy megyét, főként pontszerűen érintő társadalmi és környezeti szempontból fenntartható, míg a másik több megyét érintő hálózatos vagy térségi és kiemelt egyedi fejlesztéseket tartalmaz.

Rumi Imre saját, a spanyolországi El Camino-n átélt élményei alapján hívta életre a magyar zarándokutat, mely több hazai szakaszon is találkozik már korábbi szakrális útvonallal. Az Esztergomtól Máriagyűdig gyalogosan, kerékpárral is teljesíthető szakaszokra Magyar Zarándok útlevél szükséges, így a szállások kedvezményes díjakat biztosítanak a résztvevőknek. Jeles közéleti személyek részvételével zajlik a márciustól novemberig tartó szezon. A zászlós zarándokok között Eperjes Károly, Nemcsák Károly, Sasvári Sándor és a Megyei Közgyűlés elnöke, Rideg László is képviseltette magát.

Lóska János a Magyar Lovas Turisztika Közhasznú Szövetség több évtizedes hagyományairól tartott előadást. Kiemelte a sport aktív részét, melyben a lovardai oktatás, túrák, táborok, fogat hajtás szerepelnek, és passzív szegmensben a rendezvények, állatsimogatók, a fogatos kirándulások és a ménes látogatások kapnak helyet. Elérhető már 2300 km digitálisan kijelölt lovastúra útvonal. 42 lovasmegálló és beálló, 18 információs pont került kialakításra az elmúlt években.

Süli András - A Bács-Kiskun Megyei és Csongrád-Csanád Megyei Szabadidősport Szövetség elnöke aktív szerepet vállalt az egészséges Bács-Kiskunért programban.

A megyei identitásfejlesztés égisze alatt indult újra az Egészséges Bács-Kiskunért programsorozat, amely járásonként megrendezett sporteseményekkel hosszú távra rendezkedik be a megye szabadidősport-életébe. A rendezvények az aktív közösségek bevonásával, támogatásával tesznek hatékony lépéseket, hogy megyénk sportos közössége ismerje meg, próbálja ki más járások eseményeit, sportágait is.

Nyikos András a „Magyar Kajak-Kenu Szövetség fejlesztései a Duna és a Tisza mentén” című előadása zárta a turisztikai konferenciát. A „vízen járás élménye”, az élsport utánpótlás bázis biztosítása a hazai vizeken, a szövetség legfontosabb hitvallása. Programcsomagok, jármódok összekapcsolódása és Magyarország vizeinek felfedezése a céljuk, a vízi vándor táborok szervezése mellett. Ezek 2021-ben 8 helyszínen, 1000 résztvevővel kerültek megrendezésre, eddig mintegy hatszáz pedagógus vett részt vízitúra vezetői képzésen.

Az online turisztikai konferencia műhelymunkával zárult, melyben a 3 részre osztott megye turisztikai szakemberei a gyakorlatban is alkalmazható programokat, termékcsomagokat állítottak össze, mellyel a szezon meghosszabbítását, valamint a vendégéjszakák számának növelését lehet elérni.

További híreink

2025. 08. 02.

„Minden település számít” Újabb közlekedési beruházást adtak át

2021-27-es uniós költségvetési ciklusban Bács-Kiskun vármegyébe érkező 107 milliárd forint terület- és településfejlesztési támogatás 89 százaléka már benyújtott pályázatokkal, 56 százaléka pedig támogatási szerződéssel van lekötve – mondta el Vedelek Norbert, a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés elnöke Garán, egy közlekedésfejlesztési projekt átadóján.    

2025. 08. 02.

2025. 07. 31.

Ettől falramásznak!

Az Aktív Magyarországért Felelős Államtitkárság programjának köszönhetően 105 általános és középiskolában épülhet mászófal a következő tanévben- közölte az MTI.

2025. 07. 31.

2025. 07. 25.

Így fejlődik Kecskemét és Baja - Milliárdos pályázati támogatások

A jelenlegi uniós költségvetési ciklusban több mint 100 milliárd forint támogatás érkezik a települések fejlesztésére Bács-Kiskun vármegyébe. Ebből a forrásból részesedik minden település, köztük két megyei jogú városunk is. Kecskemét és Baja a vármegye önkormányzatával együttműködve határozta meg a fejlesztési irányokat, amelyek megvalósítására folyamatosan nyerik el támogatásokat a TOP Plusz programban.

2025. 07. 25.

2025. 07. 24.

VÉRADÁS

Az Országos Vérellátó Szolgálat Bács-Kiskun vármegyei következő kiszállásos véradási helyszíneit közöljük

2025. 07. 24.

2025. 07. 24.

Világszínvonal: Tass-Alsószenttamás ad otthont az ÁGOTA tábornak

Ma már világszínvonalú létesítményben zajlik az Állami Gondoskodásban Élő és Veszélyeztetett Fiatalok Támogatásáért Alapítvány (ÁGOTA) tábora a Bács-Kiskun vármegyei Tass-Alsószenttamáson, ÁGOTA Falván, olyan infrastruktúrával, terápiás munkával és légkörben, amely példaértékű - mondta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára kedden a helyszínen.

2025. 07. 24.

2025. 07. 23.

Támogatná szélerőmű telepítését a lakóhelyén? - felmérés a megújuló energiáról

Alakítsa Ön is a megújuló energia térségi jövőjét! A Közép-Duna Menti Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. a BIOWIND projekt keretében a megújuló energiaforrások, különösen a biomassza és szélenergia hasznosításának lehetőségeit térképezi fel a Duna-mente térségében.

2025. 07. 23.

Design by WEBORIGO