Adj vért és ments meg három életet

két folyó közt

Az Országos Vérellátó Szolgálat Bács-Kiskun vármegyei kiszállásos véradási helyszíneit közöljük február 26. – március 3. között

fotó: Kovács-Fábián Csilla (OVSZ)

 

A véradás fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni, hiszen a tudomány mai állása szerint a vér mint emberi szövet csak véradással pótolható. 

A vér nélkülözhetetlen a rászoruló betegek gyógyításában, az életmentésben. A tudomány mai állása szerint a vér semmi mással nem pótolható, mesterségesen nem előállítható, csak véradással pótolható. A hazai egészségügyi intézmények ellátása éves szinten nagyságrendileg 390 000 véradással biztosítható, így a folyamatos, biztonságos ellátáshoz - munkanapokra lebontva - napi 1600-1800 véradóra van szükség.

 

Vérátömlesztésre (transzfúzióra) első sorban a nagy vérveszteséggel járó balesetek sérültjeinek ellátásakor, műtétek során van szükség, ill. számos súlyos betegség, mint a vérképzőszervi vagy rosszindulatú betegségek is jó eséllyel gyógyíthatók, azonban a kezelés során a betegnek folyamatosan vérkészítményeket kell kapnia.

A véradás során levett vérből előállított legrövidebb lejáratú vérkészítmény (trombocita készítmény) csupán 5 napig használható fel, ezért nagyon fontos, a véradások folyamatossága.

Véradások, irányított véradás igénylése Bács-Kiskun Vármegyében: a Véradó riadó oladalán

 

Kérjük, mielőtt elindul vért adni, ellenőrizze a kiválasztott véradás helyszínét és időpontját a következő webcímek egyikén: www.ovsz.hu; www.voroskereszt.hu.

VÉRADÁSOK

 

Bács - Kiskun vármegye – február 26 – március 3.

Kecskeméti Területi Vérellátó

Kecskemét, Koháry körút 4.

Telefon: +36 76 485 040

 

·       február 26. 09:00 - 18:00

·       február 27. 09:00 - 16:00

·       február 28. 08:00 - 15:00

·       február 29. 09:00 - 18:00

·       március 1. 08:00 - 13:00

 

Baja, Transzfúziós Osztály (Rókus utca 10.) 

·       március 1. 08:00 - 14:00

 

Kiszállásos véradások:

·       Kalocsa, Polgármesteri Hivatal, Kalocsa (Szent István király út 35.) február 26. 09:00 - 13:00

·       Páhi, Művelődési Ház (Vasút u. 2.) február 26. 10:00 - 12:30

·       Császártöltés, Teleház Kiállító terem (Kossuth u 167.) február 26. 14:00 - 17:00

·       Kiskunfélegyháza, Szakmaközi Művelődési Ház (Szent János tér 3.) február 27. 09:00 - 12:00

·       Bácsalmás, Agráripari Zrt. (Backnang utca 2.) február 28. 12:00 - 15:00

·       Kunszentmiklós, Endrédy Művelődési Ház Kunszentmiklós (Endrédy utca 4.) február 29. 09:00 - 13:00

·       Sükösd, Művelődési Ház (Dózsa György út 199.) február 29. 10:00 - 13:00

·       Tass, Faluház (Szent István tér 3.) február 29. 14:30 - 16:30

·       Jakabszállás, Művelődési Ház (Petőfi S u 13) március 2. 09:00 - 12:00

 

Véradásra jelentkezhet, aki elmúlt 18 éves, de még nincs 65 (első véradók esetén a felső korhatár 60 év), testsúlya eléri az 50 kg-ot és egészségesnek érzi magát. Véradáshoz hozza magával a személyazonosító igazolványát, lakcím és taj-kártyáját.

 

                                                                                                                                                                               Országos Vérellátó Szolgálat

 

További híreink

Előadást tart dr Nádasné dr. Rab Henriett, u alakban körben ülnek az ülésen résztvevő tagok

2026. 10. 14.

A foglalkoztatás és a gazdaságfejlesztés jövőjéről egyeztettek Kecskeméten

A munkaerőpiaci tartalékok bevonása, a vármegye gazdaságfejlesztési irányai és a mesterséges intelligencia vállalkozásokra gyakorolt hatásai is napirendre kerültek a legutóbbi Kecskeméten megrendezett éves Paktum Plusz Szervezet ülésen. 

2026. 10. 14.

down arrow

2026. 10. 13.

Mentális tűzfal az idősek biztonságáért: szakemberek jelentkezését váruk!

Segítsen megvédeni az időseket az online csalásoktól! Ingyenes, 3 órás képzésre várja az időskorúakkal munkájuk során kapcsolatba kerülő szakembereket Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata.

2026. 10. 13.

down arrow

2026. 10. 12.

Elkészült Bács-Kiskun új marketingstratégiájának tervezete, véleményezze Ön is!

Megkezdődött Bács-Kiskun 2026–2040-es marketingstratégiájának társadalmi egyeztetése. A megyei önkormányzat október 29-ig várja a javaslatokat ahhoz, hogyan válhat a térség ismertebbé és vonzóbbá az itt élők, a turisták, a vállalkozások és a letelepedést tervezők számára.

2026. 10. 12.

down arrow
Szabó Vendel a pulpituson

2026. 10. 08.

Szabó Vendel: összefogásra van szükség a drogbűnözés visszaszorításához

A kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények visszaszorítása az egyik legnagyobb közbiztonsági kihívás Bács-Kiskunban – hangsúlyozta Szabó Vendel vármegyei rendőrfőkapitány a megyei közgyűlés legutóbbi ülésén. A 2025-ös beszámolót az idei első félév tapasztalataival egészítette ki, kiemelve a lopások és az online csalások növekvő számát, valamint a megelőzés fontosságát.

2026. 10. 08.

down arrow
A kiskunhalasi fi200 tagjai u alakban az asztaloknál ülnek

2026. 10. 07.

Ismét üzleti reggelire gyűltek össze a fi200 klub kiskunhalasi tagjai

A rendszeres találkozók célja, hogy a helyi és térségi vállalkozások személyesen is megismerhessék egymást, kapcsolatokat építsenek, és új üzleti együttműködéseket alakítsanak ki.

2026. 10. 07.

down arrow
Fügefa terméssel együtt

2026. 10. 07.

A gyógyító füge

A klímaváltozás rendkívül kevés pozitívuma közé tartozik, hogy ma már nálunk is megjelennek az olyan mediterrán növények, mint a füge, amelyet évezredek óta használnak nem csak étkezésre, hanem orvosságként is. Hogy milyen sokoldalú növényről van szó, videónkból kiderül.

2026. 10. 07.

down arrow
A gyógyító füge - fi200 klubtagoknál jártunk
A klímaváltozás rendkívül kevés pozitívuma közé tartozik, hogy ma már nálunk is megélnek az olyan mediterrán növények mint a füge, amelyet évezredek óta használnak nem csak étkezésre, hanem orvosságként is. Hogy milyen sokoldalú növényről van szó, azt bizonyítja a sükösdi Stróbl Mária és Stróbl Ferenc munkássága, akik két fügefájukra alapozva készítenek kézműves helyi termékeket. A történet évekkel ezelőtt hétköznapi módon kezdődött.
Megnézem

Legfrissebb videóink

Design by WEBORIGO