A teljesség igénye nélkül

közügyek két folyó közt

Bácsbokodon tartotta közgyűlését  Bács-Kiskun vármegye önkormányzata pénteken - négy igen jelentős, helyi identitást erősítő pályázat zárult le az elmúlt év végén.

fotók: Koprivanacz Kristóf

 

 

Bácsbokodon tartotta közgyűlését  Bács-Kiskun vármegye önkormányzata, ahol Kovács László polgármester köszöntötte a közgyűlés tagjait, illetve bemutatta a déli határ menti, mintegy kétezer fős települést.  A képviselők tizenegy napirendet tárgyaltak, köztük az önkormányzat idei évi költségvetését és munkatervét. Nagy figyelmet kapott Rideg László elnök pályázati programokra vonatkozó beszámolója, hiszen négy igen jelentős, helyi identitást erősítő pályázat zárult le az elmúlt év végén. 
A vármegye teljes területét érintő tartalmakból közvetve vagy közvetlenül mind a 119 település kivette a részét, illetve bekapcsolódott a vármegye által megvalósított programokba. 

 

Felsorolni szinte lehetetlen a kézzel fogható, illetve élményszerű produktumokat. Mindennapjainkat meghatározó, minden korosztályt megszólító programelemek, rendezvények hívták fel a figyelmet a helyi, illetve a vármegyei értékekre. Kiadványok láttak napvilágot, mint például a Meseföld, a Legendás út méltán népszerűvé vált  könyvek, vármegyénk különlegességeit bemutató társasjáték került el az intézményekhez. Előtérbe kerültek a helyi termékek, melyek közül több vált a vármegyei brand részévé az „Itthon maradunk” programnak köszönhetően.  
A gyermekek nyári táborozása mellett kiemelt figyelmet kapott az egészséges életmód, a sportolás fontossága, melyre tematikus alkalmak adtak lehetőséget az „Érték, élmény- egészség” pályázat keretében. A vármegyei szlogenné vált „Bács-Kiskun boldoggá tesz” programban településvezetők, kulturális szakemberek, média munkatársak, cégvezetők, civil szervezeti vezetők képzése zajlott nagy sikerrel, két kiváló rajzfilm is napvilágot látott. 


Közösségi találkozókat, fórumokat, pódiumbeszélgetéseket, polgármesteri fórumokat, a megye járásainak bemutatkozására is lehetőséget adó „Mi napunk”, illetve „Megyenap” programot szervezett a vármegye önkormányzata más-más helyszínen. 
Kétségtelenül a legnagyobb figyelmet a „Petőfi200” program kapta, tekintettel a költő születésének 200. évfordulójára. Az országos programon belül Bács-Kiskun hatalmas szerepet vállalt a bicentenáriumi eseményekből. Nagyszabású rendezvények, zenei programok, témahetek, versenyek, fórumok, konferenciák, tematikus túrák, múzeumpedagógia foglalkozások valósultak meg. 
Számos kiadvány, könyv, képeslap, digitális eszköz őrzi az utókornak Petőfi munkásságát a 21. század emberéhez szólva. 
A programok többszázezer embert szólítottak meg, vontak be korra és nemre való tekintet nélkül, hiszen  fontos szempont volt a vármegye vezetése számára, hogy minden korosztály részesüljön a pályázatok adta lehetőségből, ugyanakkor prioritást kapott a fiatalok megszólítása. A bacskiskun.hu weboldalunkon megtalálható az egyes programok részletes leírása. 

 

Minden közgyűlési helyszín különlegessége, hogy a helyi termékeket is megismerhetik, megkóstolhatják a jelenlévők, ahogyan ez Bácsbokodon is történt.  A nap zárásaként pedig a hagyományokhoz híven Rideg László elnök és Kovács László polgármester egy hársfát ültettek a Hősök-terén. 

 

További híreink

A sváb-sarki fi200 klub tagja az asztalnál ülve tárgyalnak

2026. 11. 02.

Folytatódott a Sváb-sarki fi200 klub munkája

A császártöltésen tartott fi200 klub üzleti reggelin a Sváb-sarok térségének vállalkozói, termelői és önkormányzati szereplői ismét a helyi gazdasági együttműködések erősítéséről egyeztettek. A tartalom a TOP_Plusz-3.1.1-21-BK1-2022-00001 azonosítószámú „Bács-Kiskun megyei Paktum Plusz” projekt keretében az Európai Unió támogatásával, a magyar kormány társfinanszírozásával készült.

2026. 11. 02.

down arrow
A szavazóurnába dobja be egy nő a szavazólapját

2026. 11. 02.

Új elnököt választottak- fi200 klub Bácsalmás

Új elnököt választottak, nemzetközi szintre lépett a közösség, és egy új taggal is gyarapodott a bácsalmási fi200 klub. A legutóbbi üzleti reggeli több szempontból is fontos mérföldkő volt a szervezet életében.

2026. 11. 02.

down arrow

Tiszaalpár

2026. 10. 30.

Belterületi útfejlesztés Tiszaalpáron - projektindítás

Tiszaalpár Nagyközségi Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.3-21 BELTERÜLETI UTAK FEJLESZTÉSE felhívásra „Belterületi útfejlesztés Tiszaalpáron” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.3-21-BK1-2023-00031). A projekt keretében 100,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból belterületi gyűjtőutak kerülnek felújításra.

2026. 10. 30.

[ Tiszaalpár ]

down arrow

Kecskemét

2026. 10. 29.

NYARAM A KÖRNYEZETEMÉRT - alkotópályázat díjátadója

Átadták a Bács-Kiskun Megyei Környezetvédelmi Alapítvány díjait

2026. 10. 29.

[ Kecskemét ]

down arrow

2026. 10. 27.

Közmeghallgatás Kunfehértón

A Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés 2026. november 27.-én (péntek) 12:00 órakor kezdődő ülésén KÖZMEGHALLGATÁSTtart. Részletek az alábbi hirdetményben.

2026. 10. 27.

down arrow
Vedelek Norbert tartja a köszöntőjét a polgármesterek előtt

2026. 10. 19.

Újra találkoztak Bács-Kiskun megye polgármesterei

A települések múltjának, jelenének és fejlesztési lehetőségeinek bemutatása mellett a tapasztalatcsere is fontos szerepet kapott a Bács-Kiskun megyei polgármesterek múlt csütörtöki találkozóján. A 2024–2029-es önkormányzati ciklus negyedik polgármesteri találkozójának Akasztó adott otthont, a program során pedig Csengőd és Tabdi fejlesztéseivel is megismerkedtek a résztvevők.

2026. 10. 19.

down arrow
A gyógyító füge - fi200 klubtagoknál jártunk
A klímaváltozás rendkívül kevés pozitívuma közé tartozik, hogy ma már nálunk is megélnek az olyan mediterrán növények mint a füge, amelyet évezredek óta használnak nem csak étkezésre, hanem orvosságként is. Hogy milyen sokoldalú növényről van szó, azt bizonyítja a sükösdi Stróbl Mária és Stróbl Ferenc munkássága, akik két fügefájukra alapozva készítenek kézműves helyi termékeket. A történet évekkel ezelőtt hétköznapi módon kezdődött.
Megnézem

Legfrissebb videóink

Design by WEBORIGO