A fejlesztésekkel a szemléletünknek is változni kell

épülő Bács-Kiskun

A szemléletformálás is szerepet kapott ma délelőtt Soltvadkerten, ahol a csapadékvíz-elvezető rendszer kiépítésének záróeseményét tartották.  Amint az elhangzott, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretéből megvalósult beruházás túlmutat a csapadékvíz elvezetésén.

 A cél a víz megtartása az adott településen.  A záróeseményt ma délelőtt tartották az Ifjúság utca végén található csapadékvíz átemelőnél. Font Sándor országgyűlési képviselő a beruházás jelentőségéről beszélt, majd Mátyus Zoltán a projekt műszaki ellenőre avatta be a részletekbe a jelenlévőket. Dóka Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. projektmenedzsere pedig a vármegyei fejlesztési törekvéseket hangsúlyozta.  
Mint elmondta, Bács-Kiskun vármegyében mintegy 6,5 milliárd forintot fordíthattak a települések a csapadékvíz elvezetésére, ami 225 km csatornahálózatot jelent.  A TOP forrásokat illetően Bács-Kiskunban közel nyolcszáz projekt valósult meg különböző területeket érintve. 

 

 

További híreink

Kezek tennyérrel lefelé egymásra helyezve az összefogás jelképeként.

2026. 04. 28.

Komplex felzárkózási program indul Bács-Kiskun vármegyében

A társadalmi hátrányok mérséklését és a szolgáltatáshiányok csökkentését célozza az a Bács-Kiskun vármegyei program, amely a napokban nyert el 477 millió forintos támogatást a TOP Plusz program keretében. A „Gondoskodó Bács-Kiskun – Humán fejlesztések a közösségekért” című projekt a demenciával élők, a fogyatékossággal élők, valamint a szenvedélybetegségektől és a mentális problémáktól veszélyeztetett fiatalok támogatására helyezi a hangsúlyt.

2026. 04. 28.

down arrow

2026. 04. 11.

Figyelem: visszaélések a választások előtt – csak szabályosan kérhető mozgóurna!

A hirös.hu információi szerint 20 és 25 év közötti ismeretlenek Helvécián járják az időseket, és arra kérik őket, hogy ne menjenek el szavazni, inkább odaviszik nekik a mozgóurnát. 

2026. 04. 11.

down arrow

2026. 04. 10.

A Bács-Kiskun Vármegyei Területi Választási Iroda Közleménye a mozgóurna iránti igénylésről

2026. 04. 10.

down arrow
A fotón a Vécsey Művelődési Ház látható.

Solt

2026. 04. 08.

Új közösségi tér született Solton – átadták a Vécsey Károly Művelődési Házat

Ünnepélyes keretek között adták át Solton a modern, energiahatékony művelődési házat, amely gróf Vécsey Károly aradi vértanú nevét viseli.

2026. 04. 08.

[ Solt ]

down arrow
A fotón egy épület falán az alábbi szöveg olvasható: Szabadszállás Város Városháza

Szabadszállás

2026. 04. 08.

Megújult Szabadszállás ikonikus városházája és rendelőintézete

Több mint 300 millió forintos TOP Plusz forrásból korszerűsítették Szabadszállás egyik legmeghatározóbb középületét és a városi rendelőt. 

2026. 04. 08.

[ Szabadszállás ]

down arrow

Ordas

2026. 04. 07.

Művelődési ház energetikai felújítása és zöldterület fejlesztés Ordason - projektzárás

Ordas Községi Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK felhívásra „Művelődési ház energetikai felújítása és zöldterület fejlesztés Ordason” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00030). A projekt keretében 59,49 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a település közösségi épületének korszerűsítése valósult meg.

2026. 04. 07.

[ Ordas ]

down arrow
Design by WEBORIGO