A 3D nyomtatás óriási sikert arat a kisiskolások körében is

közügyek Fi200 TOP-fejlesztések
Kézzel fogható lett a megyei identitás erősítése, hiszen olyan gyakorlati programokkal bővült a program, melyek kedvet csinálnak a kicsiknek is a szakkörökhöz.

Az Érték-Élmény-Egészség  közösségi program égisze alatt 3D nyomtatókat helyezett ki több intézménybe, köztük a kiskőrösi Bem József Általános Iskolába.

A korszerű technika segítségével a helyi, illetve megyei identitás erősítéséhez kapcsolódó termékeket állítottak elő a gyerekek a 3D szakkörök keretében. Az alkotó munkát természetesen képzés előzte meg, ahol a pedagógusok tanúsítványt vehettek át az újszerű technológia elsajátításáról.  
Az oktatási tematika a digitális technika megismerésére, alkalmazására irányult. A felnövő generáció számára elérhetővé vált a számítógépes tervezés lehetősége, a 3D nyomtatás beépítése az iskolák tanmenetébe, mely a kihívás mellett óriási élményt is jelent pedagógusnak és diáknak egyaránt. Nagy lelkesedéssel számoltak be a folyamatról, melynek végén kézzel foghatóvá vált például egy kocka, vagy kulcstartó, de Petőfi szülővárosában, a szőlő és bor városában nagy sikert aratott a helyi identitást meghatározó hűtőmágnes vagy a Kiskőrös feliratozású borosüveg. Amint arról a résztvevők beszámoltak, már a tervezési szakasz is jelentősen hozzájárul a megyei identitás erősítéséhez, hiszen helyi sajátosságokban, a település, a megye népszerűsítését célzó tárgyakban gondolkodnak az alkotók.

Kiskőrösről Bócsára kerül majd a nyomtató, ahol hasonló célokkal látnak munkához az általános iskola érdeklődő diákjai.   

A képzést a kecskeméti CAM Consulting Kft ügyvezetője, dr. Boza Pál tartotta Katzenbach Zoltán, Varga Gyula, Franczia László és Morvai Erzsébet pedagógusoknak a kiskőrösi János Vitéz Látogatóközpontban.

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Megyei identitás erősítése (TOP-5.3.2-17-BK1-2018-00001) projektjének keretében valósult meg. 

 

 

További híreink

Dunavecse

2024. 03. 28.

Dunavecse – Fehéregyháza pusztai tarsolylemez

A vármegyei motívumvilág következő állomása Dunavecse. Ott is a tarsolylemezzel ismerkedhetünk meg ezúttal.A tarsolylemezt 1910-ben gyűjtötte a helyszínen Kada Elek, a megbolygatott sír tárgyait „részben szétszórták, részben a gyermekek kezei közt mint játszó tárgyak elvesztek” (Kada). E tarsolylemezen centrálisan szimmetrikus elrendezésben jelennek meg a lemez „sarkai” felé középvonalukkal nyíló palmetta csokrok.

2024. 03. 28.

[ Dunavecse ]

Foktő

2024. 03. 27.

Foktő, Kossuth Lajos utca csapadékvíz-gazdálkodásának és közlekedésbiztonságának fejlesztése - projektindítás

Foktő Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK elnevezésű felhívásra „Foktő, Kossuth Lajos utca csapadékvíz-gazdálkodásának és közlekedésbiztonságának fejlesztése” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00033). A projekt keretében 208,50 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból a fő cél a csapadékvíz-elvezető rendszer felújítása.

2024. 03. 27.

[ Foktő ]

2024. 03. 21.

ÖKO-szuperhőst keresünk!

Keressük klímareferens munkatársunkat!  

2024. 03. 21.

2024. 03. 20.

Faggyal érkezett a hivatalos tavasz

Ma megkezdődött a csillagászati tavasz. Szerdán, március 20-án 4 óra 6 perckor kezdődött el a csillagászati tavasz, ekkor következik be ugyanis a nap-éj egyenlőség - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján, ahol felhívta a figyelmet arra: a tankönyvek ugyan március 21-ére datálják az eseményt, de ez eshet 20-ára és 21-ére is. Ma reggel ugyan minúszokra épbredtünk, de a gazdák közül bizony sokan az ültetvényeken töltötték az éjsazkát, melegítő eszközökkel, füstöléssel igyekeztek megóvni a virágba borult gyümölcsösöket.   

2024. 03. 20.

Kunpeszér

2024. 03. 19.

Vármegyénk motívumvilága: Kunpeszéri hajfonatkorong

Bács-Kiskun vármegye gazdag motívumvilágából csemegézhetünk folyamatosan, sőt honlapunkról a motívumgyűjtemény teljességében és külün-külön is letölthető! Ezúttal ahonfoglalás kori női viselet jellegzetes díszeit, az áttört díszítésű, kunpeszérei hajfonatkorongokat mutatjuk be.

2024. 03. 19.

[ Kunpeszér ]

2024. 03. 18.

Több volt a vendég

Tavalyelőtthöz képest 2023-ban nőtt a Bács- Kiskun kereskedelmi szálláshelyeken töltött vendégéjszakák száma. Kecskemét vitte a prímet, de Kiskunmajsa, Tiszakécske és Kiskőrös sem panaszkodhat.

2024. 03. 18.

Design by WEBORIGO