Fejeték mocsár
A Fejetéki-mocsár a Duna-Tisza közére hajdan jellemző kiterjedt tőzeges mocsarak és nedves rétek egyik utolsó maradványa.
A Fejetéki-mocsár a Duna-Tisza közére hajdan jellemző kiterjedt tőzeges mocsarak és nedves rétek egyik utolsó maradványa.
Az 1992-ben 25 hektár kiterjedésben védetté nyilvánított, ma közel 34 hektárra bővült Fejetéki-mocsár a többi hátsági vizenyős területhez hasonlóan a csapadékból és a talajban szivárgó vizekből táplálkozik. Az elmúlt időszak térségi szintű talajvízszint csökkenése és az egymást követő csapadékhiányos évek következtében a terület fokozatos kiszáradásnak indult. Ezt sikerült megállítani a vízmegőrzési projekt segítségével, amely az eredeti életfeltételek rekonstrukciójával a biológiai sokféleség megóvását, ezzel ennek a ritka maradvány-életközösségnek a fennmaradását biztosítja. A terület fő jellegét az adja meg, hogy az elhalt növények anyaga az állandó vízborítású területek oxigénszegény körülményei között nem tudott teljesen lebomlani, így megindult annak felhalmozódása, tőzeggé alakulása.
A tőzeges talaj jelenlétét bizonyítja a terület növényzete is. A legmélyebb részeken viszonylag fajszegény, rekettyefűz bokrokkal tarkított mocsári nádasokat találunk, ezek szegélyeiben a terület legértékesebb társulásai, a zsombék- és magassásosok húzódnak meg.
A védett terület legértékesebb társulása a zsombéksásos, mely hajdan a Duna-Tisza közén nagy területeket borított. Vízzel borított, tápanyagban szegény, tőzegesedő, jellegzetes megjelenésű élőhelyek. A zsombékok olykor 1 m-t is elérő sáscsomók. A zsombékok közötti részek a vízzel borított semlyékek. A semlyékek adnak otthont különös vízi gerinctelenek és a ma már igen ritka védett növénynek.
