Vaskúti Halmok (Vaskút)
A vaskúti halmokról és földvárról újkori forrásokban első nyomot az ún. II. József-féle katonai felmérésben találunk. Az 1783-ban készült lap feltünteti a várat és a halmokat Vaskút községtől délre. Az északi csoportban 6 halmot, míg a déliben – a vár körül – kilencet.
Rómer Flóris – Czifrusz Gyula bajai tanár felkérésére – 1868-ban három nap alatt összesen négy halmot tárt fel, ásatásának célja a vaskúti halmok eredetének és jellegének kiderítése. Azonban már ekkor az ásatást szervezők komlex, interdiszciplináris gondolkodásának köszönhetően Szabó József geológust is bevonták a halmok vizsgálatába.
Rómer Flóris a mindig nála lévő kis jegyzetfüzetébe leskiccelte a 3-4. és 8. domb rajzát és a feltárásnál megfigyelt rétegsorokat. A 4. dombról felvett rajz szerint a halomba egy kutatóárkot vágtak, mely a halom középpontjából indult s kiment a halmon túl is. A 8. domb metszete a feltárt körcikkely halom felé eső belső falát mutatja. Rajzot készített az északi csoport halmairól keletről nézve, a déli csoportról északról nézve, valamint egy alaprajzot, mely az északi csoport halmait ábrázolja.
A 4. és 8. számú halomból előkerült leletek (S formájú vaskapcsok, szögek, vaspántok, kard-, tőr- és vésőtöredék, valamint a temetkezési rítus egyes elemei) nagy valószínűséggel a szarmata korra utalnak.
1938-ban Tompa Ferenc végez terepbejárást a földvár környékén, s mind a halmokat, s mind a földsáncot kora vaskorinak tartja, azonban alaposabb feltárás hiányában elhamarkodottnak tűnik a vaskúti halmok viszonylag szűk kronológiai határok közé szorítása.
Kunhalmok
A kunhalom elnevezés a mai értelmezésben gyűjtőfogalom, mely magában foglal minden mesterséges kiemelkedést; sírdombokat (kurgán, korhány), lakódombokat (tellek), határhalmokat és őrhalmokat. A Kárpát-medence területén élt elődeink által emelt, a síkságból szigetszerűen kiemelkedő sajátos földépítmények meghatározó elemei a tájnak, de tájképi értékükön túl felszínalaktani, régészeti, kultúrtörténeti, esetenként botanikai és zoológiai értékeik miatt is védelemre érdemesek. A hazai halmok többsége rézkori, bronzkori, szarmata, honfoglalás és Árpád-kori keletkezésű, és csak ritkán őrzik a kun temetkezések nyomait. A természetvédelmi törvény hatálybalépése óta ex lege – azaz a törvény erejénél fogva védett – országos jelentőségű védett természeti területnek minősülnek.
A halmok száma a Duna-Tisza közén egykor több száz is lehetett, azonban ezek töredékét lehet napjainkban beazonosítani. A természetvédelmi oltalom alá helyezhető – a terepen meghatározó térszíni formaként megjelenő – halmok száma a folyamatosan zajló régészeti-, természetvédelmi szempontú hitelesítés és értékelés eredményeként jelen ismereteink szerint 124, számuk folyamatosan nő. Veszélyeztetettségük napjainkra felerősödött, pusztulásuk felgyorsult. Vegetációjuk és kultúrrétegük anyaguk elhordása, mélyszántás, beerdősítés következtében károsodik
