Pirtó helyi jelentőségű védett területei

Homokbuckák
A község külterületén két helyen is megtalálhatóak a Kiskunságra oly jellemző homokbuckás részek. A nagyobbik terület a temető mellett vezető földút folytatásában, a kisebbik a falutól 1,5 kilométerre, az 53-as út bal oldalán fekszik. A buckákat az a nyaras-borókás társulás jellemzi, amely viszonylag ép állapotban ma már csak a pirtóhegyi és kötönypusztai részeken látható. Az északnyugat–délkeleti elrendeződésű buckarajok futóhomoktalaján jól megfigyelhető a növénytársulások fejlődéssorozata: az egyéves homoki gyepeket nyílt homokpuszták, borókás buckák és nyaras-borókások követik. A fenyőtelepítések sajnos erősen megváltoztatták a terület jellegét, ám a nem bolygatott foltokban fennmaradt az eredeti növényzet, amelynek képviselői közé olyan érdekes és nevezetes lágy szárú fajok tartoznak, mint a homoki varjúháj, a homoki vértő, a homoki kikerics, a homoki nőszirom és a vörösbarna nőszőfű. A buckaoldalakon még gyakori homoki árvalányhaj mellett a kétlaki csikófarkra is rábukkanhatunk.

Kapcsolat

Több Kevesebb chevron down

Hírek

chevron left
A sváb-sarki fi200 klub tagja az asztalnál ülve tárgyalnak

2026. 11. 02.

Folytatódott a Sváb-sarki fi200 klub munkája

A császártöltésen tartott fi200 klub üzleti reggelin a Sváb-sarok térségének vállalkozói, termelői és önkormányzati szereplői ismét a helyi gazdasági együttműködések erősítéséről egyeztettek. A tartalom a TOP_Plusz-3.1.1-21-BK1-2022-00001 azonosítószámú „Bács-Kiskun megyei Paktum Plusz” projekt keretében az Európai Unió támogatásával, a magyar kormány társfinanszírozásával készült.

2026. 11. 02.

down arrow
A szavazóurnába dobja be egy nő a szavazólapját

2026. 11. 02.

Új elnököt választottak- fi200 klub Bácsalmás

Új elnököt választottak, nemzetközi szintre lépett a közösség, és egy új taggal is gyarapodott a bácsalmási fi200 klub. A legutóbbi üzleti reggeli több szempontból is fontos mérföldkő volt a szervezet életében.

2026. 11. 02.

down arrow

Tiszaalpár

2026. 10. 30.

Belterületi útfejlesztés Tiszaalpáron - projektindítás

Tiszaalpár Nagyközségi Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.3-21 BELTERÜLETI UTAK FEJLESZTÉSE felhívásra „Belterületi útfejlesztés Tiszaalpáron” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.3-21-BK1-2023-00031). A projekt keretében 100,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból belterületi gyűjtőutak kerülnek felújításra.

2026. 10. 30.

[ Tiszaalpár ]

down arrow

Kecskemét

2026. 10. 29.

NYARAM A KÖRNYEZETEMÉRT - alkotópályázat díjátadója

Átadták a Bács-Kiskun Megyei Környezetvédelmi Alapítvány díjait

2026. 10. 29.

[ Kecskemét ]

down arrow

2026. 10. 27.

Közmeghallgatás Kunfehértón

A Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés 2026. november 27.-én (péntek) 12:00 órakor kezdődő ülésén KÖZMEGHALLGATÁSTtart. Részletek az alábbi hirdetményben.

2026. 10. 27.

down arrow
Vedelek Norbert tartja a köszöntőjét a polgármesterek előtt

2026. 10. 19.

Újra találkoztak Bács-Kiskun megye polgármesterei

A települések múltjának, jelenének és fejlesztési lehetőségeinek bemutatása mellett a tapasztalatcsere is fontos szerepet kapott a Bács-Kiskun megyei polgármesterek múlt csütörtöki találkozóján. A 2024–2029-es önkormányzati ciklus negyedik polgármesteri találkozójának Akasztó adott otthont, a program során pedig Csengőd és Tabdi fejlesztéseivel is megismerkedtek a résztvevők.

2026. 10. 19.

down arrow
chevron right

Kapcsolódó eseményeink

chevron left
chevron right
Design by WEBORIGO