Kiskunsági Nemzeti Park
Hazánk másodikként, 1975-ben alapított nemzeti parkja az eurázsiai sztyep vonulatának nyugati kapujában, a Duna-Tisza közén helyezkedik el. A nemzeti parkot a nemzetközi gyakorlattól eltérően nem egy összefüggő földterületen hozták létre, hanem egymástól kisebb-nagyobb távolságra fekvő, hat különálló területegységből, amely mára kilenc területre bővült. Az egy nemzeti parkba összefogott, de valójában egymástól távol fekvő védett területek valamikor összefüggő természetes egységet alkottak. A tájátalakítás során még fennmaradt maradványterületeket szinte az utolsó órában mentette meg a nemzeti park létrehozása. Részterületei a Dunamenti-síkságon, a Homokhátságon és a Közép-Tisza-vidéken találhatók. Kilenc területi egységét szikesek, hullámos felszínű homokhátak, lefolyástalan mocsarak és lápok, nedves rétek, Tisza menti holtágak uralják.
Bugac-Bócsa
A Duna-Tisza közi hátság közepén terül el a nemzeti park legnagyobb és domborzatát tekintve is legváltozatosabb területe. A felszínét nagyrészt futóhomok borítja. Annak ellenére, hogy neve hallatán mindenkinek a fátlan, asztal simaságú terület jut eszébe, a valóság teljesen más. A területen végighúzódó két nagy buckavonulat területi aránya megközelíti a 70 %-ot. Sűrűn váltják egymást a szélbarázdák, a garmadák és az élesen kipreparálódott maradékgerincek. A legnagyobb kiemelkedések mindig fontos szerepet játszottak az ott élők életében: Messzelátó-hegy, Lóállás, Betyár-állás, Pipagyújtó-hegy. A buckasorokat északkelet felől a bugaci puszta váltja fel. A terület azonban itt sem teljesen sík. A szárazodás miatt innen is eltűntek a szikes tavak, és velük száradtak ki a buckaközi semlyékek és lápok is.
A homokvonulatok meredek buckaoldalainak és buckatetőinek jellemző növénytakarója a nyílt homokpusztagyep. A buckaközi völgyületekből szétterjedve szárazságtűrő borókás-nyaras erdők alakultak ki. Ezeket nevezik Ősborókásnak. Az elmúlt két évtized hatalmas erdőtüzei Bócsán 1.600, Bugacon 1.100 hektáron pusztították végig ezt az állománytípust.
Bugac lassan 100 éve idegenforgalmilag is ismert résztája a hajdani kecskeméti pusztának. A tanösvények, a Pásztormúzeum és a csárdák sok élményhez juttatják a látogatókat. A bugaci puszta képéhez évszázadok óta hozzá tatoznak az ősi magyar háziállatok, a racka juhok, a szürke marhák és a magyar félvér lovak. A bugaci terület a Karikás-csárdától közelíthető meg. A pusztán gyalogosan vagy lovas kocsin lehet közlekedni. Messziről feltűnik a Pásztormúzeum kúp alakú épülete, mely a területre jellemző élővilágot és a kecskeméti puszták pásztoréletét mutatja be. A bugaci csikósok ügyességét és a régi pásztorhagyományokat a főszezonban naponta ismétlődő lovas programok jelenítik meg.
Felső-Kiskunsági puszta
Az Alföld második legnagyobb szikes pusztája. A Duna egykori alacsony árterén helyezkedik el. A hajdani folyómedrek ma is követhetők mind hidrográfiai, mind botanikai szempontból. A vízjárta terület lecsapolása után – a talajvíz magas sótartalmának és a párolgásnak hatására – a szikesedési folyamat felgyorsult.
Felszínét szinte határtalan rétek-legelők uralják. Északi részén vízzel borított laposok, nagyobb vízállások szakítják meg a puszta háborítatlanságát.
A táj mai képét meszes-szódás puszták, szikes rétek, legelők, szikfokok, vakszikes foltok és a közéjük ékelődő löszös-homokos hátak határozzák meg.
A térség jelenlegi vízviszonyait az ezerkilencszáztízes években megindított belvízrendezés véglegesítette, tovább mérsékelve a Duna-szabályozás után amúgy is megcsappant vízbőséget. A kora tavasszal még jellemző felszíni vizeket a csatornák és a párolgás nyár elejére kiszárítja. A puszta egyetlen állandó állóvize a mesterségesen fenntartott 450 hektárnyi Apaji-halastavak.
A táj legszembetűnőbb és legismertebb állatai a madarak. Tavasszal az északi költőhelyeik felé vonuló parti madarak (cankók, partfutók) nagy tömegei keresik táplálékukat a sekély tocsogókban. Erre az időszakra esik a túzok dürgése is. Hazánk legnagyobb túzok populációja ezen a vidéken él.
A tavak medreiben, a szikes pusztákon gyakran lehet legelésző szürke marhákat és bivalyokat is látni. Körülöttük seregélyek, fehér gólyák és más madarak keresgélnek rovarok, pockok után.
Felső-Kiskunsági tavak
A Solti-síkságon, Szabadszálás és Akasztó között húzódik a Felső-Kiskunsági tavak területe. A valamikor összefüggő területen található a Duna-Tisza köze legnagyobb kiterjedésű szikes tórendszere.
A táj arculatának kialakításában legnagyobb szerepet a Duna folyó játszotta. Az ősvízrajz tanúsága szerint az áradások alkalmával a Duna kisebb nagyobb fattyúágainak (erek, meanderek) medréből kilépő víz bőséges nedvességet biztosított a vidéknek. Az árvizek levonultával a folyóvíz rendszerint visszahúzódott az árteret szövevényesen behálózó erek medreibe, de az erek mellett gátszerűen felmagasodott folyóhátak közötti laposokon is pangó vizek maradtak vissza. Ezekből a lefolyástalan vízterekből alakultak ki a szikes tavak és a tavakat övező változatos vizes élőhelyek.
Az 1840-es évektől kezdődően a Duna két partján kiépített gátakkal ármentesítették az árteret, így a jelenlegi védett területet is. Ennek hatására a terület legmélyebb részein már csak a csapadék-és talajvizek (belvizek) gyűltek össze, míg az elöntések átöblítő hatása kiiktatódott. A hajdani mocsarak szétszakadoztak, a legmélyebb térrészeken állandósultak a fehér és a fekete vizű tavak. Mára ezek jó része kiszáradt, vagy csak a kora tavaszi időszakban van víz bennük. A Kis-rét, a Zab-szék, a Kelemen-szék és a Fehér-szék ma a nemzeti park legértékesebb szikes tavai.
Fülöpházi buckavidék
A fülöpházi buckaterület egy hosszú, Kunadacstól Orgoványig húzódó buckavonulat középső része, melyet merőlegesen keresztez a nyugat-keleti irányú 52-es számú főútvonal, és a Kecskemét-Izsák közötti régi országút is. Egyedülállóvá többek között az teszi, hogy itt még ma is figyelemmel kísérhetjük a szél felszínformáló munkáját. Ennek legszebb példája a Duna-Tisza köze utolsó két mozgó buckája. Formakincsének gazdagságát a homokbuckák, szélbarázdák maradékgerincek, garmadabuckák, szélfodrok, szélvájta mélyedések adják. A buckavonulat keleti oldalán négy, ma jobbára száraz szikes tómeder található (Kondor-tó, Szappan-szék, Szívós-szék és a Hattyú-szék).
A mélyebben fekvő buckaközöket valaha a magasabban álló talajvíz elöntötte így itt kisebb láprétek alakultak ki. Ma ezek helyén nagyrészt borókás-nyarasokat és homoki gyepeket találunk. A buckák tövében valamikor meghúzódó szikes tavak gazdag madárvilága mára már a múlté, ezek ma jobbára csak nevükben őrzik tó-mivoltukat. Medrükben mostanra szikes gyepek alakultak ki, gulipánok és gólyatöcsök helyett mezei pacsirta fészkel.
A Fülöpházi buckavidék kedvelt kirándulóhely is. Itt található a Naprózsa Erdei Iskola, mely már több évtizede a környezeti nevelést szolgálja. Az iskola mellett levő erdei tornapálya, és a Báránypirosító tanösvény a kirándulóknak is készült. A buckák között, lovas tanyák közelében vezet az országos Piros sáv turistajelzés, amely a Homokhátság összes védett területén végighalad.
Kolon-tó
A Duna menti síkság és a Homokhátság találkozásánál elhelyezkedő holocénkori Duna medrekben kialakult mocsarak, lápok sorakoznak. A Duna- Tisza közi Hátság nyugati permén talajvizek által táplált, vízben gazdag zónát találunk. Ennek északi részét Turjánvidéknek nevezik. Itt természetközeli állapotú foltok lelhetők fel egymástól kisebb-nagyobb távolságban, É-D irányban. Ezek egyike a nemzeti park Kolon-tavi mozaikja Izsák várostól Ny-ra. Erősen benádasodott, elöregedő tó, nyílt vízfelületet már alig lehet találni.
A Kolon- tó neve már a tihanyi alapítólevélben (1055) is megtalálható, mintCulunvíz a tizenötödik birtoktestet képezve. Ezt az 1211-ben kelt összeírás megerősíti Colun, illetve Colon stagnum néven. E terület azonos a mai Kolon- tó és Izsák területével. Az 1211 évi határjáráskor a szomszédos birtokosokat is feljegyezték, melyből kiderül, hogy a terület a középkorban Fejér vármegyéhez tartozott Szentimre pusztával együtt.
A Kolon-tónak É felé a szabadszállási Nádas-réttel, vagy más néven Kurjantóval természetes összeköttetése volt. Ez az összeköttetés a század első felében a tó É-i oldalán húzódó út- és vasútépítés miatt megszűnt.A tófejlődés természetes folyamata igazán azonban csak az 1930-as évek kezdetén szakadt meg.
Az Izsáki Kolon-tó régóta híres gazdag madárvilágáról. A tó nyugati partján található Madárvártán működik a Magyar Madártani Egyesület madárgyűrűző tábora, ahol fontos faunisztikai és vonulás-kutatási vizsgálatokat végeznek. AzAqua Colun tanösvény az izsáki vásártérről indul, és a tó mellett haladva megfigyelhető a környék jellegzetes élővilága. APoszáta tanösvény a Madárvárta mellől indul, a tó és a Bikatorok élőhelyeit mutatja be.
Mikla-puszta
A Dunamenti-síkságon elhelyezkedő nemzeti parki mozaik közül Mikla-puszta a legdélebbi, a Solti-sík és a Kalocsai-Sárköz kistájak határán elhelyezkedő terület. Ez a terület is, mint a másik kettő, a Duna alacsony árterén jött létre, amelyet minden évben elöntött a Duna. Az árvizek beáramlása és visszahúzódása fokokon (Vár-fok) és ereken (Kígyós-ér, Nagy-ér) keresztül történt. A XIX. században végrehajtott folyószabályozás itt is sokat változtatott a táj természetes arculatán. A korábban jellemző vízivilág helyén a legkarakteresebb formakincsű, folyóvízi eróziós formákkal tagolt, szaggatott, ugyanakkor sekély időszakos vizekkel tarkított pusztaság jött létre.A valamikori állandó vizű mocsarak helyén magas sótartalmú, erősen lúgos vizű szikes mocsarak vannak, amelyek igen fajszegények. A legmélyebb részeken a nád alkot zárt állományokat.
A jelenleg védelmet élvező szikesek főleg a Duna szabályozasa után alakultak ki, mivel a talajvíz mozgása megváltozott. Az erősen szikes – nyáron a sókiválástól vakítóan fehér, alacsony fekvésű térszintek között magasabb felszíneket, úgynevezett padkákat találunk. Méretük a néhány száz négyzetmétertől a négyzetkilóméteresig változhat. Jellemzőjük hogy igen meredek parttal, sokszor egy méterre is kiemelkednek környezetükből.
A terület jelentős része az Állampusztai Rabgazdaság része, és a Csornapusztai lőtér védőzónájába esik kizárólag szakvezetővel látogatható.
Orgoványi-rétek
Az Ágasegyháza és Orgovány községek között elterülő, mocsarakkal, láprétekkel, nedves kaszálókkal, szikesekkel és homokbuckákkal tarkított táj két nagy egységre bontható: keleti és déli részén az Ágasegyházi-rét, az Orgoványi-nagyrét és a Csíra-szék élővilágát az időszakos vízhatások határozzák meg, nyugati része homokbuckák száraz területe. A mocsarakhoz, üde rétekhez nyugat felől festői szépségű homokbuckavidék csatlakozik.
Ágasegyházai- és Orgoványi-rét
A legmélyebb térszintek hajdan állandó vízborítás alatt álltak, amely kedvezett a tőzegképződésnek, a láptalajok kialakulásának. Ma ezeken a helyeken nádasok és magas növésű sásosok tenyésznek. A nádon kívül leggyakrabban a kákával, gyékénnyel, a sárga virágú lizinkával, a fűzénnyel és néhány sás fajjal találkozunk.
Orgoványi homokbuckák
Nemcsak látványra megkapó, de szakemberek számára is igen érdekes, amint a mocsarakat, réteket hirtelen hullámzó buckavidék váltja fel. A vidék formakincse megegyezik a fülöpházival és a bugacival, de növényzete a kettő közötti átmenet. A fülöpházi homokon a gyep és a futóhomok, a bugaci ősborókásban pedig már az erdő az uralkodó.
A területen a Csíra-szék és az Ágasegyházi rét É-i része szabadon látogatható. Az ágasegyházi Rekettye tanösvényés az orgoványiPimpó tanösvénya térség jellemző élőhelyein, a homokbuckásokon, lápréteken, természetes és telepített erdőkön vezeti végig a látogatókat. Az útvonalon kihelyezett információs táblák a jellemző növény- és állatfajok megismerését is segítik.A fokozottanvédett orgoványi buckavidék csak szakvezetővel, külön engedéllyel látogatható!
Peszéradacsi rétek
A nemzeti park e mozaikja a Duna-Tisza köze egyik. már a nevében is legkülönlegesebb részén, a Turján-vidéken fekszik. A Turján-vidék a hajdani rendszeres és tartós vízborításnak és a korábbi birtokrendszernek – mivel 200 éven át Koháry-Coburg hercegi uradalom része volt – köszönheti, hogy természetközeli állapotában maradt. A XX. század közepéig a térségre a külterjes állattartás volt a jellemző. Erre utalnak a régi elnevezések is: Gulya-, Ménes-, Tehén-járás, Széna-dűlő, Csíkfogó, (Farkas) Ordító, Daruköltő-turján.
A ritkán lakott vidék különleges tájképi értékeket hordoz. Az „elárvult” vidéken tehenek legelésznek, a tanyák szegénységről árulkodnak. Változatos élőhelyei közül említést érdemelnek a lápok, láprétek, mocsárrétek, nedves kaszálok, valamint az itt található homokterületek és homoki erdők. Lápi és homoki nyírfás erdőrészletei kivételes értéket képviselnek. Erdőrezervátumai évszázados tőgyfákat őriznek. Számos példa van itt, a homoki, a szikes és lápi szukcesszió változataira és átmeneteire.
A kunadacsi horgásztótól indul az Kosbor tanösvény melyen a temetődombot övező mocsárréteket bejárva a turjánvidék változatos élőhelyeit lehet megismerni
Tőserdő és az Alpári rét
A nemzeti park legkisebb területének festői szépségét a Szikrai és Alpári Holt-Tisza ágak, az azokat kísérő liget- és láperdők, ártéri mocsarak és mocsárrétek adják. Ez a Tisza menti táj őrizte meg leginkább azokat a tájképi és természeti értékeket, amik a folyószabályozás előtti időkre voltak jellemzők. A Tisza ártéri helyváltoztatásai során alámosta a Duna-Tisza közi hátság peremét, így Tőserdőnél a futóhomokos buckákat, Tiszaalpárnál pedig a Templom- és a Várdomb löszét. Az 1850-es években végrehajtott folyószabályozás során jött létre a Szikrai és az Alpári holt-Tisza.
A korábbi természetes mederfejlődés során fűződött le a Kis-és a Nagy-Sulymos, valamint a Dög-Tisza, melyek feltöltődése igen előrehaladott. Az Alpári-réten is megtaláljuk a folyó hajdani „kalandozásainak” nyomait, felszínét számos kisebb-nagyobb meander szabdalja. A holtágak természetes úton már nincsenek kapcsolatban az élő Tiszával. Friss vizet a gyakori árvizek idején kapnak, miközben lassan feltöltődnek.
A terület történelme több ezer éves múltra tekint vissza. Az első lakosok mintegy háromezer évvel ezelőtt a bronzkorban telepedtek le itt, s építettek sánccal körülvett földvárat – a mai alpári Templomdombnál – az akkor még a Tisza által két oldalról védett magasparton. Anonymos krónikája, a Gesta Hungarorum szerint az alpári csatamezőn aratott győzelmet Árpád vezér Zalán bolgár fejedelem felett 895-ben.
A Tőserdőben a Kontyvirág tanösvényen, Tiszaalpáron az Árpád fejedelem tanösvényen sétálva mindenki megismerheti a védett terület természeti és kultúrtörténeti értékeit. Szintén a Tőserdőben található a Kontyvirág Erdei Iskola, mely egész évben várja a gyerekeket.
