Bajúsz juhásztanya

Jazovo: Pastir salaš Bajus

Bajúsz juhásztanya

Jazovo: Pastir salaš Bajus

A Tisza túlpartján, mintha egy másik világba csöppennénk. Amíg Bácskában szinte minden talpalatnyi földet megművelnek, Bánátban kitágul a horizont és a végtelen pusztákon, legelőkön semmi sem zavarja a kilátást, járt utat is alig talál az ember. Hódegyházára az Aranka-csatorna mellett, szikes legelőn, zsombékos-lápos területen át jutunk. Hódegyháza közelében már a középkorban állt egy hasonló nevű település. A ma főként magyar lakosságú falu jellemzően állattenyésztéssel és földműveléssel foglalkozik. A Hódegyháza közelében található két mesterséges halastónak köszönhetően igen fejlett a horgászturizmus. A Bajúsz család juhász tanyája a két halastó közötti „birkajárás” kezdetén fekszik. A tekintélyes juhász dinasztia már a 19. században is juhokkal foglalkozott. A két portán fekvő gazdaság ezt a célt szolgálja. Egy épületet alakítottak át vendégfogadónak, amely valóban csak szálláshelyként működik. A kora esti órákban a vendégek részesei lehetnek a birkaterelésnek, lenyűgöző látvány a hatalmas juhnyáj megérkezése a legelőről. Az esti birkapörkölt vagy báránysült fogyasztása közben élvezhetjük a pásztoremberek archaikus történeteit.

Kapcsolat

Több Kevesebb chevron down

Hírek

chevron left

2026. 07. 21.

Helyi termékekkel érkezik a fi200 közösség Bácsalmásra

Július 31-én és augusztus 1-jén tizennegyedik alkalommal rendezik meg Bácsalmáson a Népek–Ízek Forgataga Fesztivált. A hagyományőrző rendezvényen idén tizenhat fi200 klubtag mutatkozik be helyi élelmiszerekkel, borokkal és kézműves termékekkel.

2026. 07. 21.

down arrow
A képen 3 ember ül egy asztalnál és hallgatják az előadást. A szélén két férfi, közöttük egy hölgy ül.

Császártöltés

2026. 07. 20.

Császártöltésen került megrendezésre a sváb-sarki fi200 klub

A Napforduló Étterem adott otthont a fi200 klub legutóbbi üzleti reggelijének Császártöltésen.

2026. 07. 20.

[ Császártöltés ]

down arrow
A képen egy beton kád falára faragott bagoly forma látható, az ajtóban mellette egy hölgy áll.

Nemesnádudvar

2026. 07. 17.

Borvacsora a Bor Bagoly Présházban

Borvacsorát tartottak a sükösdi padagógusoknak a Bor Bagolyban.

2026. 07. 17.

[ Nemesnádudvar ]

down arrow
A képen a fi200 klub tagja hallgatják az előadást. Bal oldalt egy idősebb férfi, középen egy hölgy, mellette pedig egy fiatalember.

Bácsalmás

2026. 07. 16.

Ismét összegyűltek a bácsalmási térség szereplői

Tovább erősődik a fi200 közösség.

2026. 07. 16.

[ Bácsalmás ]

down arrow
A képen a Guruló IRánytű egyik feliratának egy részlete olvasható: "Az értékek mutatják az utat"

Bugacpusztaháza

2026. 07. 16.

Bugacpusztaházáig gurult a Guruló Iránytű

Bugacpusztaházán járt a Guruló Iránytű.

2026. 07. 16.

[ Bugacpusztaháza ]

down arrow

2026. 07. 16.

MÓDOSULT A HATÁRIDŐ: augusztus 14-ig várják a pályamunkákat a Csatári Bálint pályázatra

Meghosszabbították a V. Csatári Bálint szakdolgozat és diplomamunka pályázat beadási határidejét. A Duna–Tisza Közi Homokhátsági Térségi Fejlesztési Tanács döntése értelmében az eredeti július 17-i határidő helyett augusztus 14-ig nyújthatják be pályázataikat az alapszakos és mesterszakos hallgatók.

2026. 07. 16.

down arrow
chevron right

Kapcsolódó eseményeink

Design by WEBORIGO