Bácsalmási gyapjas gyűszűvirág termőhelye TT

A természetvédelmi területen a természetes élőhelyein egyre ritkuló növény védelmét igyekeznek előfordulási helyének védelmével megoldani. A védett terület tágabb környezete nem bővelkedik természetes gyepekben vagy erdőkben, hiszen Bácskai löszös síkság szinte minden négyzetméterét művelésbe fogták. Ebben a kultúrsivatagban felüdülést jelent ez a 4 hektáros védett terület és közvetlen környezete. Bácsalmás felől közelítve először a szomszédos szikes tó medre tűnik fel. A tómeder mögötti telepített fiatal tölgyes szegélye és tisztásai rejtik a gyapjas gyűszűvirág itteni, néhány száz töves állományát.

A gyapjas gyűszűvirág kis elterjedési területű kelet-balkáni faj, mely hazánkban éri el elterjedésének nyugati és északi határát. Főleg másodlagos cserjésekben, száraz gyepekben, legelőkön és erdei tisztásokon fordul elő. Ez a két éves növény első évben csak tőlevélrózsát fejleszt, második évben hozza virágzatát. Szára, mely meghaladhatja az 1 méteres magasságot is, egyszerű, el nem ágazó, alsó részén kopasz, felső részén gyapjas. A tőlevelei tömött levélrózsát alkotnak, virágzáskor elhervadnak. Júniustól augusztusig nyíló virágai a szár csúcsán helyezkednek el, fehér vagy sárgásfehér alapon barna vagy ibolyás erezetűek. A gyapjas gyűszűvirág egyike a legfontosabb gyógynövényeinknek. Leveleiből szívbántalmak elleni gyógyszert készítenek. A terület szabadon látogatható.

Fotó: KNP - Kalotás Zsolt

Több Kevesebb chevron down

Hírek

chevron left

2026. 10. 13.

Mentális tűzfal az idősek biztonságáért: szakemberek jelentkezését váruk!

Segítsen megvédeni az időseket az online csalásoktól! Ingyenes, 3 órás képzésre várja az időskorúakkal munkájuk során kapcsolatba kerülő szakembereket Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata.

2026. 10. 13.

down arrow

2026. 10. 12.

Elkészült Bács-Kiskun új marketingstratégiájának tervezete, véleményezze Ön is!

Megkezdődött Bács-Kiskun 2026–2040-es marketingstratégiájának társadalmi egyeztetése. A megyei önkormányzat október 29-ig várja a javaslatokat ahhoz, hogyan válhat a térség ismertebbé és vonzóbbá az itt élők, a turisták, a vállalkozások és a letelepedést tervezők számára.

2026. 10. 12.

down arrow
Szabó Vendel a pulpituson

2026. 10. 08.

Szabó Vendel: összefogásra van szükség a drogbűnözés visszaszorításához

A kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények visszaszorítása az egyik legnagyobb közbiztonsági kihívás Bács-Kiskunban – hangsúlyozta Szabó Vendel vármegyei rendőrfőkapitány a megyei közgyűlés legutóbbi ülésén. A 2025-ös beszámolót az idei első félév tapasztalataival egészítette ki, kiemelve a lopások és az online csalások növekvő számát, valamint a megelőzés fontosságát.

2026. 10. 08.

down arrow
A kiskunhalasi fi200 tagjai u alakban az asztaloknál ülnek

2026. 10. 07.

Ismét üzleti reggelire gyűltek össze a fi200 klub kiskunhalasi tagjai

A rendszeres találkozók célja, hogy a helyi és térségi vállalkozások személyesen is megismerhessék egymást, kapcsolatokat építsenek, és új üzleti együttműködéseket alakítsanak ki.

2026. 10. 07.

down arrow
Fügefa terméssel együtt

2026. 10. 07.

A gyógyító füge

A klímaváltozás rendkívül kevés pozitívuma közé tartozik, hogy ma már nálunk is megjelennek az olyan mediterrán növények, mint a füge, amelyet évezredek óta használnak nem csak étkezésre, hanem orvosságként is. Hogy milyen sokoldalú növényről van szó, videónkból kiderül.

2026. 10. 07.

down arrow
Urlauber Ádám interjút ad

2026. 10. 07.

Bács-Kiskun büszkeségei: Ádám, az igazi példa

A kiskunhalasi Urlauber Ádám egykor azért küzdött, hogy újra önállóan tudjon étkezni, közlekedni – és egyáltalán élni. Ma azért dolgozik nap mint nap, hogy Magyarországot képviselhesse a Los Angeles-i paralimpián. A parasportoló idén átvehette a BÁCS-KISKUN VÁRMEGYE SPORTJÁÉRT DÍJ-at.

2026. 10. 07.

down arrow
chevron right

Kapcsolódó eseményeink

Design by WEBORIGO