TÖBBLETTÁMOGATÁS A FELSŐSZENTIVÁNI BÖLCSŐDE ÉPÍTÉSÉHEZ

közügyek TOP-fejlesztések
Jó hír, hogy egyre több gyermek születik a faluba, így nagy szükség van a bölcsődei férőhelyekre

A településen a növekvő gyermeklétszám tette indokolttá, a már meglévő, egy csoportszobás mini bölcsőde bővítését, amely egy korábbi szolgálati lakásból került kialakításra, kiszolgáló helyiségekkel együtt, hét férőhellyel.

Egy megyei koordinációban megvalósuló fejlesztéseknek köszönhetően, Felsőszentiván zöld utat kapott a bölcsődei szolgáltatás bővítésére, újabb csoportszoba kialakításával. Ezzel és a kapcsolódó helyiségekkel növekszik majd a Martinovics utcai intézmény, mely a mai kor elvárásainak megfelelő infrastrukturális színvonalat biztosítja a gyermekek részére.

A pályázat benyújtása és a kivitelezővel történt a szerződéskötés közötti időben jelentősen megnőtek az árak, ez tette indokolttá, hogy a település többlettámogatást igényeljen a magyar államtól, így a projekt sikeresen megvalósulhat.

 

A Felsőszentiváni Községi Önkormányzat közel 13 millió forintot kapott kiegészítő támogatásként. Az új bölcsődei szobával újabb hét férőhelyes szolgáltatás válik majd elérhetővé a munkába visszatérő édesanyák számára.

További híreink

2025. 05. 08.

VÉRADÁS

Az Országos Vérellátó Szolgálat Bács-Kiskun vármegyei következő kiszállásos véradási helyszíneit közöljük

2025. 05. 08.

2025. 05. 07.

Fi200 klub: új üzleti kapcsolatok a Sváb-sarokban

Csaknem harminc résztvevővel folytatódott a fi200 klub kedden a Sváb-sarokban. A közösségi gazdaságfejlesztést célul kitűző üzleti reggelire ezúttal Hajóson, a barokk kastélyban került sor. 

2025. 05. 07.

2025. 05. 06.

Ezek lettek idén Bács-Kiskun legjobb borai – először zsűriztek pezsgőket is

Tizenkettedik alkalommal rendezték meg a Bács-Kiskun Vármegye Bora versenyt, amelyet idén első alkalommal pezsgőkategóriával is kibővítettek. A megmérettetésnek a nemesnádudvari Bor Bagoly Présház adott otthont.

2025. 05. 06.

Borota

2025. 05. 05.

Koch Csaba kapta az elismerést

A Magyar Sommelier Szövetség idén tizenegyedik alkalommal döntött a Par Excellence díj odaítéléséről. 

2025. 05. 05.

[ Borota ]

2025. 05. 02.

(Nem csak) egy méhész története

Több méhészet is működik a Sváb-sarokban, olyan viszont bizonyosan csak egy van, amely a létrejöttét egy ínhüvelygyulladásnak köszönheti

2025. 05. 02.

Fülöpjakab

2025. 04. 29.

Egészség és helyi gazdaság

Bács-Kiskunból Neked - Több évnyi elhivatott munka során lett igazi brand a fülöpjakabi Gyöngyösi Sándor biogombája. Bács- Kiskun egyedi klímája, két évtized szaktudása és az egyik legrejtélyesebb élőlény szerencsés együttműködésének köszönhetően.  

2025. 04. 29.

[ Fülöpjakab ]

Design by WEBORIGO