Szent György havába léptünk

két folyó közt

Április hónapot Mars kedveséről, Venusról nevezték el, Venust ugyanis Aperirének is hívták. A név a latin aperire szóból származik, melynek jelentése „megnyitni" – ez valószínűleg utalás az ekkor kinyíló természetre.


 Az április ősi magyar nevén Szelek hava. A 18. századi nyelvújítók a Nyilonos nevet adták ennek a hónapnak, a népi kalendárium Szent György havának nevezi.Ha a márciust Romulus atyjának, Marsnak szentelték, csak méltányos volt, ha a rákövetkező hónapot Mars kedvesének, Venus-istenaszszonynak dedikálták, annál is inkább, mert hiszen a naptárt reformáló Julius Caesar a maga családjának ősanyját tisztelte ebben az istenasszonyban. Márpedig Venus mellékneve „aprilis” volt. Ez a szó az „aperire”, „megnyitni” (tulajdonképpen ad-parire) igéből ered. Vénusszal kapcsolatban eredetileg a szülési aktusra vonatkozott ez a „megnyitás”. Mint naptári fogalmat aztán úgy magyarázták, hogy ezen a napon hivatalba lépett konzulok, akikről tehát magát az illető esztendőt elnevezték, hivatalosan „megnyitották” hivatalba lépésük napján, „Aperilis” vagy „Április” elsején az esztendőt.

 

Néhány jeles nap a hónapban:

Április 1. Bolondok napja
Április 2. Gyermekkönyvek nemzetközi napja
Április 7. Egészségügyi Világnap
Április 7. Nagypéntek
Április 9-10. Húsvét
Április 11. József Attila születésnapja – A költészet napja
Április 14. Könyvtárosok világnapja
Április 23. A könyv napja
Április 24. Rendőrség napja
Április 27. A vakvezető kutyák Világnapja
Április 29. A tánc világnapja

 

forrás: minalunk.hu

További híreink

2025. 02. 06.

„Ha nem lesz víz, csomagolhatunk” Újra ülésezett a fejlesztési tanács 

Bár korábban az uniós források nem tűntek elérhetőnek a homokhátsági vízutánpótlási projekt megvalósítására, most úgy tűnik, nyílhat lehetőség arra, hogy európai támogatással induljon el a munka. A Duna-Tisza közi Homokhátsági Térségi Fejlesztési Tanács csütörtöki ülésén ismét megerősítést nyert: a huszonnegyedik órában van a térség. 

2025. 02. 06.

2025. 02. 06.

VÉRADÁS

Az Országos Vérellátó Szolgálat Bács-Kiskun vármegyei következő kiszállásos véradási helyszíneit közöljük

2025. 02. 06.

2025. 02. 06.

Szóljon bele és nyerjen! Kérdőív a helyi termékekről

Amikor helyi terméket választunk, támogatjuk a környezetvédelmet, csökkentjük az ökológiai lábnyomot, és hozzájárulunk a közösség fejlődéséhez. A sikeres Bács-Kiskun vármegyei márkaépítéshez azonban fontos az Ön véleménye! A kérdőív kitöltésével ráadásul értékes ajándékot is nyerhet.  

2025. 02. 06.

2025. 01. 30.

Közös munka egy még biztonságosabb Bács-Kiskunért

A közbiztonság növelése és a bűnmegelőzés fokozása révén Bács-Kiskun vármegye még vonzóbb, biztonságosabb és élhetőbb legyen az itt élők és az ide látogatók számára – ez a célja annak az együttműködésnek, amely Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata és a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság között jött létre. A megállapodást csütörtökön délelőtt írták alá a kecskeméti Megyeházán.  

2025. 01. 30.

2025. 01. 24.

Természetes vízmegtartás a klímaváltozás ellen: nagyszabású projekt Kalocsán

Kalocsa is része egy olyan nagy programnak, amely a klímaváltozás hatásainak enyhítésére kisléptékű természetes vízmegtartó beruházásokat hajt végre. A projekt célja, hogy az önkormányzatok hatékonyabban reagálhassanak a változó klimatikus kihívásokra, miközben rekreációs lehetőségeket biztosítanak a helyi lakosok számára.

2025. 01. 24.

Kiskunfélegyháza, Kiskunmajsa

2025. 01. 22.

Díjazottak

Két vármegyei művelődési intézmény is elnyerte a Minősített Közművelődési Intézmény címet.

2025. 01. 22.

[ Kiskunfélegyháza , Kiskunmajsa ]

Design by WEBORIGO