SAJTÓTÁJÉKOZTATÓT TARTOTT A GÁL FERENC EGYETEM

Kecskeméten is képzést indít szeptembertől Bolberitz Pál Intézet néven a Szeged-Csanádi Egyházmegye Gál Ferenc Egyeteme

 

Kecskeméten is képzést indít szeptembertől Bolberitz Pál Intézet néven a Szeged-Csanádi Egyházmegye Gál Ferenc Egyeteme (GFE). Erről tartottak 2022. április 21-én, csütörtökön sajtótájékoztatót a Kecskeméti Szakképzési Centrum Bibó István utcai épületében.

A sajtótájékoztató résztvevői voltak Kovács Ernő, Bács-Kiskun megyei kormánymegbízott, dr. Kozma Gábor, a GFE rektora, dr. Vincze Gábor, a GFE ESZK dékánja, Mgr. dr. Finta József érseki helynök, címzetes apát, docens, Kothencz János, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató főigazgatója, dr. Mák Kornél, a GFE intézetvezető docense, Leviczky Cirill, a KSZC kancellárja. Valamint a kecskeméti intézet oktatói közül Vedelek Norbert, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés alelnöke, Sipos Zsolt, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara titkára, Róna Tamás főrabbi, a Magyarhoni Zsidó Imaegylet Egyesület elnöke, Dr. Bank Gyula Zsolt gerontológus, pszichiáter, a Bács-Kiskun Megyei Kórház Krónikus Belgyógyászati Osztályának osztályvezető főorvosa és Ditzendy Károly Arisztid HROD ügyvezető igazgató.

Mint a sajtótájékoztatón elhangzott, a Gál Ferenc Egyetem a Szeged-Csanádi Egyházmegye felsőoktatási intézményeként már 92 éve működik a délkelet-magyarországi régióban. Az egyetemnek a keresztény kultúrát közvetítő, gazdagító küldetése, számos tudomány- és képzési területen megnyilvánuló értékközpontú tevékenysége hozzájárul a térség társadalmi, szellemi, kulturális és gazdasági fejlődéséhez.

fotó: Vincze József

További híreink

2025. 05. 27.

Pályázati lehetőség hallgatóknak - ismét várjuk a Csatári Bálint pályamunkákat

A Duna-Tisza Közi Homokhátsági Térségi Fejlesztési Tanács  a természetes vízmegtartó megoldások ösztönzése és fontosságának tudatosítása érdekében pályázatot hirdet alapszakos és mesterszakos hallgatók részére.

2025. 05. 27.

2025. 05. 22.

VÉRADÁS

Az Országos Vérellátó Szolgálat Bács-Kiskun vármegyei következő kiszállásos véradási helyszíneit közöljük

2025. 05. 22.

2025. 05. 21.

Taroltak a Bács-Kiskun vármegyei borok a Szegedi Borfesztiválon

Kiemelkedően szerepeltek a Bács-Kiskun vármegyei borászatok a Szegedi Borfesztivál borversenyén: a Gedeon Birtok, a Csanádi Szőlőbirtok és a Szentpéteri Borpince borai is kategóriagyőztesek lettek.

2025. 05. 21.

2025. 05. 20.

Vármegyei sikerek a Szegedi Borfesztivál borversenyén

Ezen a héten is tart a 29. Szegedi Borfesztivál. Mint 1997 óta mindig, idén is megtartották a fesztivál borversenyét. És már szinte az is hagyomány, hogy ezen a borversenyen Bács- Kiskun jól szerepel.

2025. 05. 20.

2025. 05. 20.

Natúrparki Családi Nap: Természetközeli élmények kicsiknek és nagyoknak

Május 24-én, szombaton 10 és 18 óra között új helyszínen, a Hajósi Pincefalu Csárda sor alatti kaszálóján rendezik meg a Natúrparki Családi Napot, ahol a természet, a helyi értékek és az élmények állnak a középpontban. A szervezők mindenkit szeretettel várnak, hogy együtt töltsenek el egy tartalmas napot a szabadban.

2025. 05. 20.

Hajós

2025. 05. 20.

Programok az egész családnak: borünnep Hajóson

Május 23–25. között újra megtelik élettel Európa legnagyobb pincefaluja: a Hajósi Pincefalu ad otthont a 43. Orbán-napi Borünnepnek, ahol a bor, a hagyomány, a kultúra és a természet szerelmesei egyaránt megtalálják a kedvükre való programokat. A háromnapos esemény nem csupán egy borfesztivál – valódi élményt kínál az egész családnak!

2025. 05. 20.

[ Hajós ]

Design by WEBORIGO