KISKŐRÖSÖN ÁTADTÁK A XXVI. KADARKA NEMZETKÖZI NAGYDÍJ BORVERSENY DÍJAIT

közügyek Fi200
Kiskőrösön 26. alkalommal, az István Borház szervezte a Kadarka Nemzetközi Nagydíj Borversenyt

Az oklevél-átadási ünnepségét április 30-án tartották a Szarvas Fogadóban. Mint emlékezetes, és beszámoltunk róla, az István Borházban március 11-én megtartott borbírálaton az öt országból érkezett 88 bort anonim eljárás keretében, pontozásos rendszerben minősítették. A borversenyre magyarországi, szerbiai, erdélyi, szlovák és bulgár Kadarka borokat neveztek be. A zsűri a beküldött bormintákból választotta ki az arany, ezüst és bronz elismerésekre érdemes nedűket. Az ünnepélyes eredményhirdetésre azért kellett április 30-ig várni, mert azt a „Petőfi 200” emlékévhez kötötten rendezték meg, ezzel is hangsúlyozva a Kadarkának Petőfi szülővárosához való kötődését. A benevezett borok közül 15 arany, 46 ezüst, 24 bronz és 3 oklevél elismerésben részesült, ám a díjakat a résztvevő borászatok közül csak kevesen vették át személyesen. Az egész mezőnyt tekintve a legtöbb elismerést a szekszárdi borvidék kadarkái kapták, a legelső helyen a Bulgáriából érkezett Kadarka végzett. A Hajós-Baja Borvidékről az Umenhoffer Pince három bora is bronzdiplomát szerzett.

 

A „Petőfi és a bor” címmel megrendezett díjátadó ünnepséget az István Borház Kft., a Kiskőrösi „Gondűző” Borlovagrend, a városi önkormányzat, a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum, valamint a Kiskőrösi Kadarka Kör szervezte.
Az ünnepség Kováts Gábor szavalatával kezdődött, majd Domonyi László köszöntötte a résztvevőket. A polgármester beszédében elismeréssel szólt a rendezők Kadarka melletti elkötelezettségéről, és visszaemlékezett azokra az időkre, amikor a Kadarka még nem méltó helyét töltötte be a borfogyasztók körében. Mindez a jelenlévők erőfeszítéseinek is köszönhetően nagyot változott: a Kadarka immár megbecsült fajtája a nagy hagyományokkal rendelkezők borvidéknek, és a borfogyasztó társadalom is értékeli kvalitásait.
 

Miután Dr. Tarján Balázs címzetes egyetemi tanár érdekfeszítő, idézetekben gazdag, a bordal eredetét, történetét is feltáró előadása elhangzott a bor, Petőfi és az irodalom összefüggéseiről, Supka Éva, az esemény háziasszonya beszélgetett Dr. Tarján Balázzsal a bor megjelenéséről Petőfi költeményeiben. A párbeszédbe a közönség is bekapcsolódott, a kérdésekre ezúttal is frappáns válaszok születtek.

A program Csörsz Rumen István irodalomtörténész, régizenész szólóelőadásával folytatódott, aki saját gitárkísérete mellett bordalokat adott elő, részben Petőfi költeményeiből, illetve más szerzők átirataiból.

A borversenyt Filus János, a Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Iskola szakoktatója értékelte, aki a számadatok felsorolása közben elmondta:

A három bíráló bizottság és a csúcsbizottság összesen 88 bormintát értékelt,a 80 önálló Kadarka, illetve 8 Kadarka cuvée öt országból érkezett.

A bizottságokat Stanimir Stoyanov, Dr. Erőss János és Módos Ernő vezette. A csúcsbizottságot Prof. Dr. Kállay Miklós, Nyitrainé Dr. Sárdy Diána, Dr. Balla Géza, Koch Csaba, Járvás Mónika, Jekl Béla, Csengődi István és Pusztai Csaba neve fémjelezte.
Mint elhangzott, a borversenyen 15 arany, 46 ezüst és 24 bronz minősítés született.

Az oklevél és díj elismeréseket Csengődi Éva ismertette:

A legmagasabb pontszámot a bulgár Lovico Suhindol Borászat 2019 évjáratú Gamza „Kotta 299” nevű Kadarkája érte el.

A második helyen a Thummerer Pincészet 2015. évi Egri Kadarka Grand Superior bora végzett.

A harmadik legeredményesebbnek a szekszárdi Pálinkás Pince Kft. 2020. évi Kadarkája bizonyult.

A legjobb helyi Kadarka a Szentpéteri Borpince 2021. évi  Kadarka Rose-ja lett.

A szervezők nevében Csengődi Éva mondott köszönetet a Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Iskolának, az iskolát különdíjjal jutalmazták a hatékony és eredményes közreműködésér. Az ünnepség alkalom volt arra is, hogy a ballószögi Hetényi József szőlő szaporítóanyag őstermelő ajándékként adott 500 kadarka szőlővesszőjét átadják a borverseny résztvevőinek.

A program a díjnyertes borok kóstolásával, szakmai beszélgetésekkel zárult.

További híreink

2025. 05. 30.

VÉRADÁS

Az Országos Vérellátó Szolgálat Bács-Kiskun vármegyei következő kiszállásos véradási helyszíneit közöljük

2025. 05. 30.

Gátér

2025. 05. 29.

Új tornaszoba építése - projektindítás

Gátér Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-3.3.1-21 GYERMEKNEVELÉST TÁMOGATÓ HUMÁN INFRASTRUKTÚRA FEJLESZTÉSE elnevezésű felhívásra „Új tornaszoba építése” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-3.3.1-21-BK1-2022-00018). A projekt keretében 60,00 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból a meglévő óvoda fejlesztése valósul meg. 

2025. 05. 29.

[ Gátér ]

Kiskőrös

2025. 05. 29.

2025 legjei a borászatban 2. rész

Ismerjék meg a kiskőrösi Vass Borászat-ot, ahonnan a vármegye-győztes Irsai Olivér származik.

2025. 05. 29.

[ Kiskőrös ]

Madaras

2025. 05. 28.

Üzemcsarnok építése Madarason - projektindítás

A Madarasi Nonprofit Kft. az Európai Unió támogatásával 423,00 millió Ft összegű vissza nem térítendő támogatást nyert a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz keretében a TOP_PLUSZ-1.1.1-21 HELYI GAZDASÁGFEJLESZTÉS felhívásra benyújtott, TOP_PLUSZ-1.1.1-21-BK1-2022-00007 azonosítószámmal nyilvántartott „Üzemcsarnok építése Madarason” című projekt megvalósítására.

2025. 05. 28.

[ Madaras ]

Kiskunfélegyháza

2025. 05. 28.

Megújult Kiskunfélegyháza főutcája

Hivatalosan is átadták Kiskunfélegyháza belvárosának megújult részét, a Kossuth Lajos utcát. A beruházás 917 millió forintos TOP Plusz támogatásból valósult meg.

2025. 05. 28.

[ Kiskunfélegyháza ]

2025. 05. 27.

Pályázati lehetőség hallgatóknak - ismét várjuk a Csatári Bálint pályamunkákat

A Duna-Tisza Közi Homokhátsági Térségi Fejlesztési Tanács  a természetes vízmegtartó megoldások ösztönzése és fontosságának tudatosítása érdekében pályázatot hirdet alapszakos és mesterszakos hallgatók részére.

2025. 05. 27.

Design by WEBORIGO