Június 9. – a választás napja

közügyek két folyó közt választás

2024. június 9-ére tűzte ki Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint az Európai Parlament magyar tagjainak választását. A Nemzeti Választási Bizottság pedig ugyanerre a napra tűzte ki a nemzetiségi önkormányzati képviselők választását. A közös eljárásban megrendezésre kerülő választások napján reggel 6 és este 19 óra között lehet szavazni az érvényes személyi okmányok felmutatását és a névjegyzék aláírását követően.

Budapest, 2024. június 6. – A 2024. június 9-i európai parlamenti, helyi önkormányzati és nemzetiségi önkormányzati választáson a választópolgárok reggel 6 és este 19 óra között adhatják le szavazatukat Magyarország 10 119 szavazókörének valamelyikében. A választópolgároknak a szavazás előtt igazolniuk kell személyazonosságukat, valamint lakcímüket vagy személyi azonosítójukat, melyet a lakcímkártya tartalmaz. Szavazni kizárólag érvényes személyi igazolvánnyal, útlevéllel vagy vezetői engedéllyel lehet. A személyazonosság igazolására alkalmas továbbá az Európai Unió más tagállama által kiállított érvényes, fényképes személyi okmány is.

 

Az európai parlamenti választáson a választópolgároknak lehetőségük van Magyarország 147 külképviseletének valamelyikén leadni szavazatukat, amennyiben május 31-én 16 óráig benyújtották a külképviseleti névjegyzékbe vételi kérelmüket. A külképviseleti szavazás során a választópolgárnak elegendő csupán a személyazonosságát igazolnia, a lakcímét igazoló dokumentumot vagy személyi azonosítóját nem kell bemutatni. A külképviseleti szavazás idejével kapcsolatban ide kattintva lehet tájékozódni.

 

A szavazóhelyiségben az az állampolgár szavazhat, aki bemutatta érvényes személyi okmányait és a szavazóköri névjegyzékben is szerepel. A közös eljárásban megrendezésre kerülő európai parlamenti, helyi önkormányzati és nemzetiségi önkormányzati választáson újdonság, hogy a választópolgárnak csak egy helyen kell aláírnia a névjegyzéket, ezt követően adja át a szavazatszámláló bizottság a választó részre mindazon választás szavazólapjait, melyen szavazni jogosult.

 

Fontos, hogy a nemzetiségi választás szavazólapjait a zöld borítékba kell helyezni, és azt le is kell zárni, enélkül a szavazólap érvénytelen lesz.

 

A megyei jogú városokban a választópolgárok polgármesterre és a települési egyéni választókerületi képviselőre szavazhatnak az európai parlamenti párlisták mellett. Amennyiben a választáson valaki nemzetiségi választópolgárként vesz részt, a fenti 3 szavazólapon túl további 3 – települési, területi, országos nemzetiségi – szavazólapot is kaphat.

 

 

A 10 ezer fő alatti és feletti településeken a választópolgárok minimum 4 és maximum 7 szavazólapot kaphatnak. A szavazáson ugyanis a választópolgárok leadhatják voksukat a polgármesterre, a települési kislistás egyéni választókerületi képviselőre, a vármegyei listára és szavazhatnak az európai parlament pártlistáira is. A nemzetiségi választópolgárok az említett 4 szavazólap mellett ezeken a településeken is plusz három szavazólapot kaphatnak még.

Azok a választópolgárok, akik Magyarország külképviseletein vagy levélben szavaznak, illetve nem tartózkodási helyükre kérték átjelentkezésüket, kizárólag az európai parlamenti választáson tudnak voksolni, így csupán egy szavazólapot kapnak.

 

A szavazás lezárultát követően, este 19 óra után kezdődik meg a leadott szavazatok megszámolása. A helyi önkormányzati és nemzetiségi önkormányzati választás vonatkozásában a Nemzeti Választási Iroda - a szavazólapok feldolgozottságának függvényében - várhatóan este 20 órától kezdi meg az eredmények közlését. Az európai parlamenti választás esetében a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény 344. §-a értelmében este 23 óra után kezdődhet meg a hivatalos eredmények közlése, mivel Olaszországban eddig tart a szavazás. A június 9-i választások részvételi adatai és eredményei a www.valasztas.hu oldalon követhetőek nyomon.

 

Az NVI az előzetes eredmény-adatokat a valasztas.hu oldalon folyamatosan fogja közzétenni, a nagy adathalmazra tekintettel azonban az adatösszesítést végző háttérendszerből történő adatátadás időpontja és a tényleges megjelenés között várhatóan 10-15 perc el fog telni.

 

 

valasztas.hu

További híreink

Kiskunfélegyháza

2024. 10. 04.

Kiskunfélegyháza, mint osztálykirándulási célpont

Petőfi Sándor és Móra Ferenc kultusza máig élénken él Kiskunfélegyházán. A város ideális célpontja osztálykirándulásoknak, legyen szó alsós diákokról, vagy középiskolásokról. VIDEÓ

2024. 10. 04.

[ Kiskunfélegyháza ]

Hajós

2024. 10. 03.

Staféta - Barátsággal zajlik a polgármesteri szék átadása Hajóson

Friss szemlélettel a múlt eredményeire és értékeire építve új lendületet kap a település. A leköszönő polgármesterasszony készséggel segítette az ifjú polgármester felkészülését a város vezetésére. VIDEÓ  

2024. 10. 03.

[ Hajós ]

2024. 10. 02.

MOTÍVUMOK Bács-Kiskun Vármegyéből IV.

Kompozíciók kunsági borotvatokokról

2024. 10. 02.

Baja, Dusnok

2024. 10. 01.

Bajai hotel, dusnoki sétány - VIDEÓ

Két új értékkel gyarapodott a vármegyei értéktár.

2024. 10. 01.

[ Baja , Dusnok ]

Érsekcsanád

2024. 09. 27.

Véget ért a ciklus: utolsó ülését tartotta a vármegyei közgyűlés - VIDEÓ

Érsekcsanádon tartotta az önkormányzati ciklus utolsó ülését a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés. Mint elhangzott: az elmúlt öt évben konstruktív munka zajlott a vármegye fejlesztése érdekében. 

2024. 09. 27.

[ Érsekcsanád ]

Kecskemét

2024. 09. 26.

„Hűen bemutatni a múltat” Átadták a Szobonya-emléklapokat

A dr. Szobonya Zoltán emléknap alkalmából tisztelegtek a kommunista diktatúra üldözöttjei és mártírjai előtt csütörtökön Kecskeméten, a Megyeházán. Az eseményen 17 emléklapot osztottak ki – részben posztumusz – olyan honfitársaink számára, akik elszenvedték ezt a diktatórikus és igazságtalan időszakot Bács-Kiskunban. 

2024. 09. 26.

[ Kecskemét ]

Design by WEBORIGO