

Trianon századik évfordulójától, június 4-étől Csongrád megye neve Csongrád-Csanád megye lesz, jelentette be Juhász Tünde kormánymegbízott hétfőn Szegeden az MTI híre szerint.
A kormánymegbízott a sajtótájékoztatón azt mondta: Trianon igazságtalan békediktátuma száz évvel ezelőtt mély sebet ejtett hazánkon, s ez talán soha nem fog begyógyulni. Bár a végleges felépülés nem jöhet el számunkra, de némi gyógyírt jelenthet — legalábbis nekünk, Csongrád megyeieknek —, hogy Trianon századik évfordulóján szűkebb otthonunk neve immár Csongrád-Csanád megye lesz — tette hozzá.
A DÖNTÉS TÖRTÉNELMILEG INDOKOLHATÓ, ESZMEILEG PEDIG ÉRTHETŐ, HISZEN A TRIANONBAN SZÉTSZAKÍTOTT MAGYARORSZÁG EGYESÍTÉSÉNEK ÉS ÖSSZEFOGÁSÁNAK VÁGYÁT SZIMBOLIZÁLJA — hangsúlyozta Juhász Tünde. A kormánymegbízott emlékeztetett arra, hogy az Országgyűlés 2017-ben Lázár Jánosnak, a térség országgyűlési képviselőjének javaslatára —ellenszavazat nélkül — módosította a megye nevét. Juhász Tünde közölte,
A MEGYÉBEN ÉLŐKNEK NINCS TEENDŐJÜK A NÉVVÁLTOZTATÁS MIATT.
A megyei kormányhivatal honlapja és elektronikus levelezési címe nem változik meg, a hatóságok bélyegezőit, a névjegykártyákat lecserélik, ez összességében egy-két millió forintos költséggel jár.
Miklós Péter történész, a Tornyai-múzeum igazgatója kifejtette, a magyar államisággal egyidős megyerendszer az önkormányzatiság és az autonómia egyik legrégebbi megnyilvánulása. A mai Csongrád megye területén három eltérő entitás létezett a modern korban: Csongrád, Csanád és Torontál megye, s az előbbi kettő egyidős a magyar államisággal. Ez az ezeréves múlt is indokolja az 1950-ben megszüntetett Csanád vármegye nevének újbóli felvételét, mondta a szakember. A megye mai területének jelentős részét az egykori Csongrád megye adja. 1950-ben ehhez csatolták a modern korban makói székhelyű Csanád megye mintegy felét, valamint a csaknem 10 ezer négyzetkilométeres egykori Torontál vármegye egy kis részét, közölte a történész.
Gémes László, a Csongrád megyei közgyűlés elnöke elmondta, A MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT EGY HAT CENTIMÉTER ÁTMÉRŐJŰ BRONZÉRMÉVEL EMLÉKEZIK MEG A NÉVVÁLTÁSRÓL. AZ ÉRME ELŐLAPJÁN CSONGRÁD-CSANÁD MEGYE CÍMERE LÁTHATÓ A RÉGIÓ ELNEVEZÉSÉVEL, HÁTLAPJÁN PEDIG A MEGYE KÖRVONALA SZEREPEL AZ EGYKORI ÉS MAI MEGYESZÉKHELYEKKEL, VALAMINT A MEGYÉK PAJZSAIVAL.
Egy térkép is készül, amelyen a mai megye mellett a korábbi megyehatárok is láthatók, tette hozzá.
Forrás:MTI
Kép: szeged.ma
2025. 05. 08.
2025. 05. 08.
2025. 05. 07.
2025. 05. 07.
2025. 05. 06.
2025. 05. 06.
Borota
2025. 05. 05.
2025. 05. 05.
[ Borota ]
2025. 05. 02.
2025. 05. 02.
Fülöpjakab
2025. 04. 29.
2025. 04. 29.
[ Fülöpjakab ]