Államtitkári vizit a megújult kalocsai Fényi Gyula Általános Iskolában

közügyek TOP-fejlesztések
Dr. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár május 6-án látogatott a Bajai Tankerület Központ Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskolájába

Dr. Maruzsa Zoltán látogatásának oka az volt, hogy a közel 577 millió forintból megújult, a szakhatóságoknak már részben átadott épületet megtekintse, a projekt megvalósulásáról a helyszínen tájékozódjon. Az államtitkárt az iskolában Sárosi Magdolna, a Bajai Tankerületi Központ igazgatója, dr. Filvig Géza polgármester, Reiterné Fekete Mária Magdolna intézményvezető és helyettesei, Arnold Adrien és Török Krisztina Mária fogadták.

Az államtitkár a látogatása alkalmával elismerően szólt a már a tervezéshez is hasznos ötleteket adó tankerület és az iskola vezetéséről, tudniillik gyakorlatilag az ő építészeti, pedagógiai elképzeléseik érvényesültek a tervezői, majd a kivitelezői munka során.

Dr. Maruzsa Zoltán kiemelte: az országban jelenleg 110 hasonló, európai uniós forrásból megvalósuló beruházás van folyamatban. Ezek közül - a más településeken megvalósuló iskolakorszerűsítéseket is ide értve- élen jár a Bajai Tankerületi Központ.

Az államtitkárt, a polgármestert és a sajtó képviselőit Sárosi Magdolna és Reiterné Fekete Mária Magdolna vezette körbe, kalauzolta az épületben, ahol a budapesti székhelyű Chameeleon design Misurda Ágnes vezetésével az iskola kisdiákjai által készített rajzokból merített ihlettől vezérelve, hangulatosabbnál hangulatosabb színeket használva festett fantáziadús kompozíciókat a nagyobb közösségi terek egy-egy falára.

Lévén, hogy az alkotások hosszú ideig őrzik a művészek kéznyomát, annyit mindenképpen érdemes tudni, hogy Misurda Ágnes ismert név a design szakmában. Nem csak sokoldalú alkotó, díszlettervező, de oktat is, többen találkozhattak vele a Paksi Atomerőmű Alkotó Energia táborában.

A Fényi Gyula Általános Iskola intézményvezetője elmondta: a Bajai Tankerületi Központ EFOP-4.1.2-17-2017-00118 azonosító számú, Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola fejlesztése című projektje magában foglalja az iskola székhely épületének átalakítását, emeletráépítéssel történő bővítését, energetikai hálózatának korszerűsítését, az intézmény működéséhez szükséges új eszközök beszerzését, valamint az egyéb járulékos beruházási elemeket.

A beruházás a jelenlegi stádiumában ott tart, hogy a szakhatóságok közül a katasztrófavédelem már átvette az új épületrészt. A többi szakhatóság is bejelentkezett, így a szeptemberi iskolakezdésig minden adott lesz a jelenleg online oktatásnak az immár legkorszerűbb iskolai körülmények közötti folytatásához.  

Reiterné Fekete Mária Magdolna hozzátette: az emeletráépítés, mint fő projektelem a földszinti, kiszolgáló épületszárny fölött valósult meg.

Az intézményvezető és helyettesei az új épületrész, az egyes helyiségek bejárásakor bemutatták, hogy három új szaktanterem, három fejlesztő terem, könyvtár, közösségi tér, valamint dráma és színjátszó terem létesült, illetve új irodahelyiségek kerültek kialakításra. A legkorszerűbb számítástechnikai, hangtechnikai és egyéb, az oktatást segítő eszközöket már megrendelték, így a nyár folyamán azok beszerelése, beüzemelése is megtörténik.

Mint elhangzott, a bővítés eredményeként egy 373 fő kapacitással bíró, korszerű oktatási-nevelési környezetet biztosító iskola jött létre Kalocsán,  amely a fenti célok mellett hozzájárul az oktatás minőségének javításához, az oktatási egyenlőtlenségek és a végzettség nélküli iskolaelhagyás mérsékléséhez, a túlzsúfoltság csökkentéséhez.

Az államtitkár, a polgármester és a résztvevők a látogatás végén, annak emlékére, a Chameeleon Disign tagjai irányítása mellett egy-egy ecsetvonással hagytak nyomot az éppen készülő, fantáziadús fali festményen.

További híreink

2024. 04. 18.

Két vármegyei beruházás is településfejlesztési díjat kapott 

Jánoshalma önkormányzata Településfejlesztési Díjat, Ballószög önkormányzata és a BKMFÜ Bács-Kiskun Megyei Fejlesztési Ügynökség pedig Településfejlesztési Különdíjat kapott szerdán Gödöllőn, A jövő települései konferencián. Mindkét díjazott beruházás a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program támogatásából valósult meg. 

2024. 04. 18.

Nemesnádudvar

2024. 04. 17.

Értéket őriznek és mentenek

Ha valaki végigsétál Nemesnádudvar szemnek is tetszetős főutcáján, első látásra nem hiszi, hogy három évszázadnyi történelem veszi körül. Mint ahogyan sok környékbeli település esetében, itt is az 1700-as évek határozták meg Nádudvar jö­vőjét annak ellenére, hogy már a honfoglaló ma­gyarok 

2024. 04. 17.

[ Nemesnádudvar ]

Kecskemét

2024. 04. 16.

 Turisztikai kiállítás lesz Kecskeméten április 26-án!

Kecskemét és Térsége Turisztikai kiállítást rendez hagyományteremtő szándékkal április 26-án, pénteken 10-18 óra között a Tourinform Iroda környékén (Kecskemét, Szabadság tér 5/A)  az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület, az Iroda üzemeltetője.

2024. 04. 16.

[ Kecskemét ]

Bátya

2024. 04. 15.

Épületenergetikai fejlesztések Bátya településen - projektindítás

Bátya Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-2.1.1-21 Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése felhívásra „Épületenergetikai fejlesztések Bátya településen” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-2.1.1-21-BK1-2022-00041). A projekt keretében 73,76 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból két önkormányzati épület energetikai korszerűsítése valósul meg. 

2024. 04. 15.

[ Bátya ]

Császártöltés

2024. 04. 15.

Belterületi Kerékpárút II. ütem és játszótér fejlesztés Császártöltésen - projektindítás

Császártöltés Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK felhívásra „Belterületi Kerékpárút II. ütem és játszótér fejlesztés Császártöltésen” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00026). A projekt keretében 235,50 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a fő cél a közterületek rekreációs célú megújítása.

2024. 04. 15.

[ Császártöltés ]

Balotaszállás

2024. 04. 15.

Belterületi útfejlesztés Balotaszálláson - projektindítás

Balotaszállás Községi Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.3-21 BELTERÜLETI UTAK FEJLESZTÉSE felhívásra „Belterületi útfejlesztés Balotaszálláson” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.3-21-BK1-2022-00009). A projekt keretében 60,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a fő cél az elavult útburkolatok felújítása.

2024. 04. 15.

[ Balotaszállás ]

Design by WEBORIGO