AKASZTÓ EMBLEMATIKUS CÉGÉVEL ISMERKEDTEK A MEGYEI KÖZGYŰLÉS TAGJAI

közügyek
A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés tagjai kedden tettek látogatást az R-Water Kft. új telephelyén

Június 26-án, csütörtökön Akasztón ülésezik a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés, amelynek tagjai a kiskőrösi járás egyik nevezetes településével való ismerkedés jegyében kedden tettek látogatást a község innovációjáról híres vállalkozása, az R-Water Kft. új telephelyén. A képviselőket Suhajda Antal polgármester és Nagy Ervin tulajdonos ügyvezető fogadta, majd a cégvezető bemutatta a 2018-2019 között zöldmezős beruházásként, összesen 1 milliárd forint értékben, csupán 50 milliós pályázati segítséggel megépült új gyárépületet,az új gyártósorokat, és bemutatta az immár a nagy áruházláncok polcain, de az ország szinte valamennyi edzőtermében kapható termékeket.

A képviselők érdeklődéssel hallgatták a nem túlzás, szinte regénybe illő történetet. A story Nagy Ervin édesapja, a község szódása szódaüzeméből indult, majd a rendszerváltozás hajnalán, a Dél-szláv háború idején Vajdaságból menekülő magyarok kisüzemi üdítőital gyártási szakértelmének átvétele révén, az ő segítsgükkel lett prosperáló, üdítőital gyártó családi vállalkozás.

Természetesen az akasztóiakra egyébként is jellemző szorgalom, kitartás és üzleti leleményesség is kellett ahhoz, hogy a 2008-ig családi vállalkozásként, onnan kft-ként működő cég minőségileg egy nagyot ugorjon és funkcióváltást hajtson végre. Olyan sport - és vitamin italokat gyártását kezdték meg, amelyek a kutatásoknak, hazai újszerűségüknek, minőségüknek, no’ és persze kedvező árfekvésüknek köszönhetően egykettőre betörtek az úgynevezett réspiacokra.

Mint elhangzott, ezek az „újragondolt” termékek megelőzik a nagy multi cégeket, amelyek a gyártási méret miatt általában csak először figyelnek, majd ellesik, lekövetik a már forgalomban lévő, az R-Water Kft. által is kikísérletezett, kifejlesztett, gyártott és forgalmazott termékeket.

Nagy Ervin arról is beszélt, hogy a 2018-2019 között zöldmezős beruházásként megépült új, Tubán utcai telephelyen megvalósított

1 MILLIÁRD FORINT ÉRTÉKŰ BERUHÁZÁSHOZ CSUPÁN 50 MILLIÓ FORINT PÁLYÁZATI TÁMOGATÁST, ILLETVE 100 MILLIÓ FORINT BANKI HITELT VETTEK IGÉNYBE, A FENNMARADÓ 850 MILLIÓ FORINT FEJLESZTÉSI ÖSSZEG A TAKARÉKOS GAZDÁLKODÁSNAK KÖSZÖNHETŐEN RENDELKEZÉSÜKRE ÁLLT.

Az új telephely paramétereiről szóló tájékoztatásból kiviláglott: az új létesítményben 2500 négyzetméter gyártó - és tárolókapacitás áll rendelkezésre, a cég 21 főt foglalkoztat. A gyártott speciális termékek napi mennyisége változó űrméret mellett 30-50 ezer palack naponta, az éves kapacitás 7,5 millió üveg.

A Corvinus Egyetem másoddiplomás képzésén a sörfőző mesterséget is kitanuló Nagy Ervin a közgyűlés tagjainak a cég régi telephelyét annál is inkább bemutatta, mert ott

AZ R-WATER KFT. 95 SZÁZALÉKOS TULAJDONÁBAN LÉVŐ SÖR + KFT. KISÜZEMI MÉRETBEN MINŐSÉGI KÉZMŰVES SÖRÖKET GYÁRT.

Nagy Ervin természetesen képviselői kérdésekre is válaszolt. Az elismerés hangján megszólaló látogatókat aktuálisan az foglalkoztatta:

TÖRTÉNTEK-E ELBOCSÁTÁSOK A CÉGNÉL A KORONAVÍRUS-JÁRVÁNY OKOZTA GAZDASÁGI NEHÉZSÉGEK MIATT, ILLETVE MIKÉNT SIKERÜL KEZELNI A NYILVÁN VALÓAN A CÉG ÉLETÉBEN IS NEHÉZSÉGEKET OKOZÓ HELYZETET?

A cégvezető válaszában kifejtette: feleségével arra az elhatározásra jutottak,

MIVEL EGY NAGYON ÜTŐKÉPES, INNOVATÍV, JÓ CSAPATOT HOZTAK ÖSSZE, A MUNKAERŐ MELLETT A VÉGSŐKIG KITARTANAK. HA SZÜKSÉGES, SAJÁT TŐKÉBŐL IS, HOGY SENKIT NE KELLJEN ELBOCSÁTANI.

A helyzet nem volt könnyű, mert a cég két speciális réspiacon van jelen: egyfelől edzőtermekben, sportlétesítményekben, fallabdától a jégkorongon át a teniszcsarnokokig.

Másfelől a forgalom másik részét az iskolabüfék teszik ki. Mint köztudott, sajnos mindkettő bezárt a koronavírus-járvány intenzív időszaka alatt. E mellett az R-Water Kft. termékei a SPAR, a TESCO polcain is ott vannak, de mert nem alapvető élelmiszerekről van szó, a helyzet magáért beszél – mondta Nagy Ervin.

Hozzátette: mindezzel együtt - kormányzati bértámogatás igénybevétele mellett - a gyártás várhatóan július elejétől már stabilizálódik.

A megyei közgyűlés tagjai nevében Rideg László elnök mondott köszönetet a szívélyes fogadtatásért, a tanulságokban bővelkedő gyárlátogatásért, búcsúzóul sok sikert, kitartást, egészséget kívánt az R-Water Kft. kollektívájának.

További híreink

2024. 04. 19.

Idén 65 esztendős a vármegyei kézilabda

Jeles év a 2024-es a vármegyei kézilabdás társadalom számára, hiszen a sportági szakszövetség ebben az évben ünnepli fennál­lásának hatvanötödik születés­napját.

2024. 04. 19.

2024. 04. 19.

A történeteink erősítenek bennünket

A jól működő közösségek javítják az életminőségünket.INTERJÚ MOISKÓ CSILLÁVAL, BÁCS-KISKUN VÁRMEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK PROGRAMVEZETŐJÉVEL

2024. 04. 19.

Nemesnádudvar

2024. 04. 19.

Izgalmas találka a Bor Bagolyban

Nemesnádudvaron a vármegye önkormányzata által fenntartott Bor Bagoly présház , szeretettel várja a borkultúra iránt érdeklődőket.

2024. 04. 19.

[ Nemesnádudvar ]

2024. 04. 19.

Stratégiai jelentőségű az alkalmazkodás

A Homokhátság elsivatagosodása és vízpótlásának lehetősége évti­zedek óta foglalkoztatja a szak­embereket. A felszíni vizek és a földalatti vízkészletek pótlása több évtizedet felölelő feladat, amely az elkövetkező időszakban a mező­gazdaságot is az alkalmazkodásra készteti. A Duna-Tisza-közének régi vizes területeinek tudatos, művelhető területté alakítása, csatornázása és a klímaváltozás együttes hatása generációkon át befolyással lesz az itt élőkre.  

2024. 04. 19.

2024. 04. 19.

Vármegyei turizmus: több külföldi vendég

A koronavírus-járványt követően feléledő idegenforgalmi szektort vármegyei szinten is újabb kihívás elé állította az energiaárak emelkedése és az infláció. A  vendégek száma ennek ellenére nem csökkent 2023 első kilenc hónapjában.

2024. 04. 19.

Kunszentmiklós, Szabadszállás

2024. 04. 19.

Túzokünnep Bösztörpusztán – futóversennyel!

Futóversennyel egybekötött ingyenes családi programra hív a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Kunszentmiklós-Bösztörpusztára a puszta egyik leglátványosabb eseménye, a túzokdürgés alkalmából!

2024. 04. 19.

[ Kunszentmiklós , Szabadszállás ]

Design by WEBORIGO