Gazdagabbak lettek a látogatók

Fi200
BÁCS-KISKUN BOLDOGGÁ TESZ

Megyénk Kecskemét városával karöltve számos érdekes és izgalmas programmal, étel- és italkülönlegességgel és természetesen határtalan vendégszeretettel várta az érdeklődőket az idei Utazás Kiállítás belföldi díszvendégeként a Hungexpo Vásárközpontban. A kiállítás vendégei példaértékű összefogás eredményét láthatták standjainknál, ahol térségünk színe-java bemutatkozott.

Bács-Kiskun megye és Kecskemét városa ebben az évben belföldi díszvendégként 6 szervezettel és 25 településsel fogott össze és közösen jelent meg Magyarország legrangosabb turisztikai seregszemléjén. A négy nap alatt a kiállítótéren több ezer ember kóstolhatta meg különleges gasztronómiai kínálatunkat, zamatos borainkat és nyerhettek bepillantást rendezvényeink, fürdőink és értékeink magával ragadó sokszínűségébe.

„Az idei Utazás kiállításon megmutattuk mindazt, ami minket, itt élőket igazán boldoggá tesz és mindebben szerettük volna részesíteni a standjainkhoz betérőket is. Elsősorban közösségi élményeket kaphattak, térségünk változatosságából egy-egy kis, ámde annál gazdagabb szeletet adva.”- emelte ki Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke.

Színekben, ízekben, élményekben nem volt hiány. Megmutattuk, hogy mitől messze földön híres a bajai halászlé, a kunszentmiklósi birkapörkölt, vagy éppen a dunapataji pacalpörkölt. Az érdeklődők belekóstolhattak a Kiskunsági Nemzeti Park finomságaiba, melyek között olyan különlegesség is szerepelt, mint a bivalyhúsból készült szalámi, de Kiskunmajsa is kínált igazán ízletes füstölt kolbászt és Bács-Kiskun megye Bócsatoron készült szalámijából is várta egy kis ízelítő a látogatókat. Nagy gonddal készültek a bácsalmási finomságok, melyekbe szintén belekóstolhattak az érdeklődők. Az édességek kedvelői is megtalálhatták számításaikat, hiszen megízlelhették a kiskőrösi „szaladgálós” rétest, vagy a nemesnádudvari rétest, a lajosmizsei szamócalekvárt, a szanki konyakmeggyet és a kalocsai paprikás kácsit, melyek mellé Molnárné Kárász Rita házi, díjnyertes szörpjeit, vagy éppen a bácsalmási gyümölcsleveket fogyaszthatta a nagyérdemű.

A borok és a pálinkák szerelmesei kortyolhattak többek között a Duna Borrégió Borút Egyesület tagjainak boraiból, a hajósi és izsáki borokból, a bócsai málnaborból, a párlatok kedvelői pedig belekóstolhattak a Madarasi pálinkákba és a Mátyás Pálinkaház nedűibe.

Standjainknál a látogatók megismerkedhettek a bácsalmási csuhébaba készítéssel, a lélegzetelállító kékfestő termékekkel, a tiszakécskei mézeskalácsok készítésesének rejtelmeivel, a tázlári hímzéssel, valamint a hungarikummá vált kiskunhalasi csipke varrásával és a szintén hungarikumok közé tartozó híres kalocsai hímzéssel is.

Fellépőink énekeken, táncokon és verseken keresztül kalauzolták el a közönséget alföldi tájunk sokszínűségbe. Bugacról a Fehérholló Öskü adott elő regős és táltos énekeket, Kunszentmiklósról a Zacc zenekar mutatta be magával ragadó műsorát, a bócsai Boróka Citerazenakar pedig alföldi népdalcsokorral készült. Néptáncegyütteseink érkeztek Kiskunmajsáról, Nemesnádudvarról, Kalocsáról, akik fergeteges hangulatot kerekítettek a nagyszínpadon, Lajosmizséről érkező táncosaink, valamint a Kecskemét Táncegyüttes szintén elvarázsolták az érdeklődőket.  Kiskőrösről Kautzky Armand elsöprő sikerrel szavalta el Petőfi Sándor: Szülőföldemen című versét bemutatva, mitől olyan varázslatos „… Az alföldi szép nagy rónaságon”.

A fent említett értékeket és élményeket csokorba szedve öt tematikus, turisztikai kiadvány készült el, amelyek bemutatják megyénk rejtett csodáit, kulturális értékeit, településeink programjait, gasztronómiáját és mindazokat a feledhetetlen élményeket, amiért a hazai és külföldi vendégeinknek érdemes ellátogatniuk hozzánk.

Mindezeken túl számos előnyt jelentett megyénk számára a díszvendégi szerep, hiszen bemutatkozási lehetőséget kaptunk az országos médiában, előadások, koncertek, kóstolók és kisfilmek révén, így az érdeklődők betekintést nyerhettek Bács-Kiskun megye csodálatos világába. Négy napig a turisztikai szakma és a figyelem középpontjába került térségünk, és az életérzés: Bács-Kiskun boldoggá tesz…

A kiállításon együttműködő települések, szervezetek egy valódi csapatként, összefogtak azért, hogysikeresen megmutathassuk megyénket és Kecskemét városát a nagyvilágnak.

A közös munka, az együttgondolkodás egy hosszútávon is jól működő összefogást vetít előre, amely lehetővé teszi, hogy megyénk turisztikai kínálata vonzó, színes és élményekben gazdag legyen hazánk turisztikai palettáján.

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Turizmusfejlesztési és Marketing NKft. részéről Kárpáti Rita, projektmenedzser koordinálta a 31 szereplőt a sikeres megvalósulás érdekében. Hosszú hetek és hónapok megfeszített munkájának gyümölcseként megyénk és Kecskemét városa méltán képviselte térségünket kiállítóival, fellépőivel, gazdag kínálatával. Standjainknál az érdeklődés sosem apadt a négy nap alatt, mely kiválóan bizonyítja, hogy Bács-Kiskun megye értékeivel és élményeivel valóban boldoggá tesz!

További híreink

Ágasegyháza

2026. 09. 18.

Csapadékvíz gazdálkodás Ágasegyházán - projektzárás

Ágasegyháza Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK felhívásra „Csapadékvíz gazdálkodás Ágasegyházán” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00025). A projekt keretében 201,12 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a fő cél volt a település közlekedési célú úthálózatának a belvízproblémák által okozott károktól való védelme.

2026. 09. 18.

[ Ágasegyháza ]

down arrow

Érsekcsanád

2026. 09. 16.

Szociális szolgáltatóház építése - projektindítás

Érsekcsanád Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-3.3.2-21 HELYI EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOCIÁLIS INFRASTRUKTÚRA FEJLESZTÉSE elnevezésű felhívásra „Szociális szolgáltatóház építése” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-3.3.2-21-BK1-2022-00002). A projekt keretében 200,00 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból a szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastruktúrájának minőségi elavultságát kívánja orvosolni.

2026. 09. 16.

[ Érsekcsanád ]

down arrow
Nyaram a környezetemért - felhívás

2026. 09. 04.

Nyaram a környezetemért - felhívás - határidő hosszabbítás - 2026.09.21.

A Bács-Kiskun Megyei Környezetvédelmi Alapítvány pályázati felhívása Bács-Kiskun vármegyei általános és középfokú iskolák diákjai számára, a természetvédelem és környezetvédelem fontosságát, kihívásait és/vagy fenntartható megoldásait bemutató rajzok, festmények, fotók és rövid videók készítésére és beküldésére.    A pályázat célja, hogy felhívja a figyelmet a környezetünkben észlelhető természeti problémákra, a környezetvédelem lokális kihívásaira, veszélyeire és/vagy azokra megoldást is javasol.

2026. 09. 04.

down arrow

Lakitelek

2026. 09. 04.

Belterületi útfejlesztés Lakiteleken - projektzárás

A TOP_PLUSZ-1.2.3-21-BK1-2023-00030 azonosítószámú, „Belterületi útfejlesztés Lakiteleken” című projekt a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz „Belterületi utak fejlesztése” tárgyú felhívása keretében 200,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével került megvalósításra.

2026. 09. 04.

[ Lakitelek ]

down arrow

2026. 09. 04.

Új lendületet vesz a turizmusfejlesztés Bács-Kiskunban

Kiskunhalason mutatták be Bács-Kiskun vármegye 2026-2040 közötti időszakra vonatkozó Turizmusfejlesztési Stratégiáját. A Kincsem Kávézóban csütörtökön megrendezett konferencián a vármegye turisztikai szereplői gondolkoztak közösen arról, hogyan válhatnak a térség adottságai egymást erősítő, valódi turisztikai termékekké.  

2026. 09. 04.

down arrow

2026. 09. 01.

Felzárkózó Bács-Kiskun: fókuszban a mélyszegénységben élők és az idősek

A következő, 2028–2034 közötti uniós fejlesztési időszakra való felkészülés, ezen belül a felzárkózáspolitikai fejlesztési javaslatok összegyűjtése, valamint az idősek és a mélyszegénységben élők helyzetének javítását szolgáló konkrét programok kidolgozása állt a Bács-Kiskun Vármegyei Felzárkózási Fórum munkacsoportjának kecskeméti ülésének középpontjában. A Megyeházán megtartott tanácskozáson a szakmai előadásokat követően a résztvevők szekciókban dolgoztak a helyi problémákra reagáló fejlesztési javaslatokon.

2026. 09. 01.

down arrow
Római Pizza Est a BorBagolyban
Lassan igazi kulturális- és rendezvényhelyszínné válik a Bor Bagoly - Nemesnádudvar! Ti jártatok már itt?
Megnézem

Legfrissebb videóink

Design by WEBORIGO