Vaskúti Földvár
A tágabb környezetről legkorábban fellelhető térképek világosan bizonyítják, hogy a földvár a Duna széles árterének keleti peremén helyezkedett el, és egyben a Dunán való átkelés optimális pontjához esett legközelebb. Rómer Flóris leírásában említi, hogy a területet nyugatról és részben északnyugatról is tócsák veszik körül, tehát még 1868-ban is környezetéből erősen kiemelkedő helyet jelentett, melynek környezete áradásos, vizes volt.
Dudás Gyula 1900-ban bejárja a földvárat is, melynél leírása szerint ,,20-30 m magas földfalat talál. Alapszélessége 40-50 m, a tetőnél 15-20 m széles, gyűrű alakú. Az erőd mintegy másfél hold területtel rendelkezik. A bejárat északnyugaton van”. Úgy vélte, hogy a kelet és a dél felől jövő ellenség ellen építették (Zalotay 1957).
Tompa Ferenc 1941. szeptember 15. és 20. között végzett ásatásokat a helyszínen, aminek során a földvárban és a 12-es halomban kutatott. Az ásatási naplóból kiderül, hogy a kutatás egy 10 m hosszú, 5 m széles árokkal kezdődött mely a sáncra merőlegesen irányult. Helyéül a földvár bejáratát jelölték meg. Az első kerámiatöredékek a korabeli felszíntől 50-60 cm mélységben jelentkeztek. A leírás szerint ezek „császárkoriak”, azaz szarmaták voltak. További példányok felbukkanását egy méteres mélységig említik. Az Árpád-kori pénz és a középkori vaskés is 70-80 cm mélységben került elő, az állatcsontokkal együtt.
A bejárat megerősítésének vagy megújításának cölöplyukaira a felszíntől 120-130 cm-re bukkantak. A félkörívben elhelyezkedő cölöplyukpárok, illetve az egymáshoz mért távolságok alapján valószínűsítették, hogy ezeken a ponton eredetileg valamilyen őrtorony vagy őrhely volt.
A kutatóárkokban négy gödör is előkerült. A leírás és a fényképek tanúsága szerint ezek egymáshoz közel voltak és viszonylag sekélyen – 30-60 cm – mélyedtek be az altalajba. Az egyik gödör betöltéséből még tűznyomokat és pajzsdudort említ a leírás, valamint hogy előkerült egy üvegpalack is.
Kőhegyi Mihály és Vörös Gabriella szarmata korúnak tartják a földvárat, s feltételezik, hogy megépítése a Contra Florentiam-Bátmonostor-Szeged vonalon futó római út felügyeletével áll összefüggésben.
A földvár kormeghatározásához sem a leletek, sem az ásatás lefolytatásáról, ill. eredményeiről közzétett adatok összegzése, elemzése nem visz közelebb. A császárkorhoz, tehát az Alföld szarmata korához való kapcsolódása mégis olyan feltételezés, melyet több történeti és történetföldrajzi adat is alátámaszt.
Földvárak
Földvár szavunk ugyanúgy mesterségesen alkotott szó, mint a kunhalom kifejezés, bár már a középkor óta feltűnik a történeti forrásokban, településnevekben (Dunaföldvár, Tiszaföldvár). A XI-XII. században a latin civitas, a XIII. századtól pedig a castrum szó jelölte a gyakran hatalmi központként is működő védműveket, tekintet nélkül azok építőanyagára. Szórványosan előforduló magyar nevükön pedig várnak említik őket (Wolf, 2010). A természetvédelmi törvény hatálybalépése óta ex lege – azaz a törvény erejénél fogva védett – országos jelentőségű védett természeti területnek minősülnek.
A Duna-Tisza közén létesült földvárak azonosítása vidékünkön egyszerű terepszemlével nehézkes feladat. Természetesen itt is utalhatnak a meglévő terepformák az egykori védművekre, de mivel szinte kivétel nélkül intenzív földművelés alá eső területen helyezkednek el, az egykori árkok mára betemetődtek, a sáncok pedig lassan leomlanak a környező terep szintjére. Számos épített domborzati elem (egykori árok, sánc) mára kizárólag a légifotózás révén azonosítható, márpedig a természetvédelmi oltalom egyik kritériuma az azonosíthatóság, a terepen domborzati formaként megjelenő tájelem. Ezen túlmenően a régészeti gyakorlat elkülöníti a tell települések, a neolit körárkos rendszerek, bronzkori és vaskori erődített telepek, a római ellenerőd rendszer, a középkori udvarházak vagy pl. a török kori palánkvárak kategóriáit.
