FürjészKert – FÜRJTOJÁS DUNAVECSÉRŐL

szabadidő
CSEMEGÉZZEN BÁCS-KISKUNBAN!

Budai Attila Dunavecsén él a családjával, ahol 8 éve kezdett el foglalkozni fürjtartással.  Attila 80%-os rokkantsággal, 28 műtéttel a háta mögött éli mindennapjait – azonban a komoly fizikai korlátok ellenére, mára hazánk legnagyobb fürjtojás termelőjévé vált. 
Budai Attila a betegsége miatt 8 évvel ezelőtt speciális étrendre szorult. Ekkor ismerte meg a fürjtojást is. Először tíz madarat vásárolt, egymaga készített számukra ketrecet, és amikor a saját madaraitól származó tojásokat megkóstolta, magával ragadta az íz-élmény. Később pedig kiderült, hogy az egészségére is jó hatást gyakorolt a fürjtojásfogyasztás.
Ekkor jött az ötlet, hogy jövedelem-kiegészítésként foglalkozni fog a fürjtartással. Szorgalmának és kitartásának köszönhetően néhány év után ott tart, hogy családjával az ország legnagyobb fürjtartó gazdaságát irányítják. 2016-tól pedig Fürjtojás Feldolgozó konyhával is rendelkeznek, ahol például füstölt fürjtojás készül.
Termékeikkel ma már a boltok polcain is lehet találkozni, sőt postán is meg lehet rendelni azokat.
Attila küldetésének érzi, hogy példájával erőt adjon a mozgássérült sorstársainak is és mindenki másnak akik nem merik az álmaikat megélni. Azt mondja: a sarokban ülve magunkat sajnáltatva nem lehet elérni semmit. Szorgalommal, sok munkával és kitartással pedig minden célunkat elérhetjük! 
Forrás: www.furjeszkert.hu

Kapcsolat:
info@furjeszkert.hu
+36-20-207-207-0 

További híreink

2025. 05. 08.

VÉRADÁS

Az Országos Vérellátó Szolgálat Bács-Kiskun vármegyei következő kiszállásos véradási helyszíneit közöljük

2025. 05. 08.

2025. 05. 07.

Fi200 klub: új üzleti kapcsolatok a Sváb-sarokban

Csaknem harminc résztvevővel folytatódott a fi200 klub kedden a Sváb-sarokban. A közösségi gazdaságfejlesztést célul kitűző üzleti reggelire ezúttal Hajóson, a barokk kastélyban került sor. 

2025. 05. 07.

2025. 05. 06.

Ezek lettek idén Bács-Kiskun legjobb borai – először zsűriztek pezsgőket is

Tizenkettedik alkalommal rendezték meg a Bács-Kiskun Vármegye Bora versenyt, amelyet idén első alkalommal pezsgőkategóriával is kibővítettek. A megmérettetésnek a nemesnádudvari Bor Bagoly Présház adott otthont.

2025. 05. 06.

Borota

2025. 05. 05.

Koch Csaba kapta az elismerést

A Magyar Sommelier Szövetség idén tizenegyedik alkalommal döntött a Par Excellence díj odaítéléséről. 

2025. 05. 05.

[ Borota ]

2025. 05. 02.

(Nem csak) egy méhész története

Több méhészet is működik a Sváb-sarokban, olyan viszont bizonyosan csak egy van, amely a létrejöttét egy ínhüvelygyulladásnak köszönheti

2025. 05. 02.

Fülöpjakab

2025. 04. 29.

Egészség és helyi gazdaság

Bács-Kiskunból Neked - Több évnyi elhivatott munka során lett igazi brand a fülöpjakabi Gyöngyösi Sándor biogombája. Bács- Kiskun egyedi klímája, két évtized szaktudása és az egyik legrejtélyesebb élőlény szerencsés együttműködésének köszönhetően.  

2025. 04. 29.

[ Fülöpjakab ]

Design by WEBORIGO