Turizmusfejlesztés

Versenyképes és komplex turisztikai termékek kialakítása a cél  

Turizmusfejlesztés

Versenyképes és komplex turisztikai termékek kialakítása a cél  

 

Bács-Kiskun vármegye turisztikai fejlesztésének, illetve annak versenyképessé tételének pillére gazdag természeti és kulturális környezetünk. A célokat megfogalmazva, megvalósítási, intézkedési  tervet dolgoztunk ki,  melyben meghatároztuk az iránymutatásokat. 
Fontosnak tartjuk, hogy világossá tegyük a helyi vállalkozni vágyók, illetve a hazai és külföldi befektetők számára a megye turisztikai céljait, ideáját, amihez a vállalkozások tevékenységüket igazíthatják, illetve tőkebefektetést is ösztönözhet.
A turizmus világviszonylatban és hazánkban is az egyik legdinamikusabban fejlődő ága a szolgáltató szektornak, gazdasági hatása pedig vitathatatlan. Kulturális befolyással is bír, ami a helyi és nemzeti értékek megbecsülésében mutatkozik meg.

                                  A vármegye egyes területein már most is kiemelt szerepe van a turizmusnak
.

Az a célunk, hogy ezek tovább erősödjenek, illetve újabb területek természeti, kulturális és egyéb látnivalóit mutathassuk be a hozzánk érkező turistáknak, hogy vonzóvá tegyük a leendő látogatók számára. A folyamatos fejlesztésekkel versenyképes és komplex turisztikai termékek kialakítását szeretnénk elérni, ezeket pedig hatékony kommunikációval és marketinggel célba juttatni.  

Kapcsolat

6000 Kecskemét Deák tér 3

www.bacskiskun.hu
Több Kevesebb chevron down

Turizmusfejlesztés hírei

chevron left
Turizmusfejlesztési konferencián az elnök köszöntőjét mondja a résztvevőknek

2026. 09. 04.

Új lendületet vesz a turizmusfejlesztés Bács-Kiskunban

Kiskunhalason mutatták be Bács-Kiskun vármegye 2026-2040 közötti időszakra vonatkozó Turizmusfejlesztési Stratégiáját. A Kincsem Kávézóban csütörtökön megrendezett konferencián a vármegye turisztikai szereplői gondolkoztak közösen arról, hogyan válhatnak a térség adottságai egymást erősítő, valódi turisztikai termékekké.  

2026. 09. 04.

down arrow

Szalkszentmárton

2026. 04. 01.

Szalkszentmártoni Petőfi Sándor Emlékkiállítás fejlesztése - projektzárás

Szalkszentmárton Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-6.1.3-21 HELYI ÉS TÉRSÉGI TURIZMUSFEJLESZTÉS felhívásra „Szalkszentmártoni Petőfi Sándor Emlékkiállítás fejlesztése” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-6.1.3-21-BK1-2022-00004). A projekt keretében 59,88 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból egy helyi turisztikai akció valósult meg.

2026. 04. 01.

[ Szalkszentmárton ]

down arrow
Múlt-jelen-jövő Dusnoki látogatóközpont kialakítása - image description

Dusnok

2025. 01. 07.

Múlt-jelen-jövő Dusnoki látogatóközpont kialakítása

Dusnok Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.1.3-21 HELYI ÉS TÉRSÉGI TURIZMUSFEJLESZTÉS felhívásra „Múlt-jelen-jövő Dusnoki látogatóközpont kialakítása” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.1.3-21-BK1-2022-00007). A projekt keretében 181,89 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a fő cél egy turisztikai látogatóközpont létesítése.

2025. 01. 07.

[ Dusnok ]

down arrow
Kiskunfélegyháza, mint osztálykirándulási célpont - image description

Kiskunfélegyháza

2024. 10. 04.

Kiskunfélegyháza, mint osztálykirándulási célpont

Petőfi Sándor és Móra Ferenc kultusza máig élénken él Kiskunfélegyházán. A város ideális célpontja osztálykirándulásoknak, legyen szó alsós diákokról, vagy középiskolásokról. VIDEÓ

2024. 10. 04.

[ Kiskunfélegyháza ]

down arrow
chevron right

Találatok száma: 32 db
A megjelenített eredmények szűrve vannak

6 445 222 108

Folyamatban Ft
money icon

12

Folyamatban DB
database icon

3 397 095 223

Lezárt Ft
money icon

20

Lezárt DB
database icon
Fejlesztéseink
Település(ek)
Forrás
Program
Indítás
Zárás
Támogatási arány
Támogatási összeg
Státusz

subsidy rate %
0.00
 status icon

0.00
Császártöltés
ERFA
TOP_Plusz
2023.09.01.
2025.12.31.
subsidy rate 100%
646 000 000 Ft
folyamatban status icon
TOP_PLUSZ-1.1.3-21-BK1-2023-00017
kommunikáció
2023.09.01.
2025.12.31.
646 000 000 Ft
Horgászturizmus fejlesztése Jánoshalmán - image description
TOP_PLUSZ-1.1.3-21-BK1-2023-00023
Jánoshalma
ERFA
TOP_Plusz
2023.09.01.
2025.12.31.
subsidy rate 100%
87 947 013 Ft
folyamatban status icon
TOP_PLUSZ-1.1.3-21-BK1-2023-00023
kommunikáció
2023.09.01.
2025.12.31.
87 947 013 Ft
Lajosmizse
ERFA
TOP_Plusz
2024.04.11.
2026.12.31.
subsidy rate 100%
200 000 000 Ft
folyamatban status icon
TOP_PLUSZ-1.1.3-21-BK1-2023-00019
kommunikáció
2024.04.11.
2026.12.31.
200 000 000 Ft
Érsekhalma, Nemesnádudvar, Sükösd
ERFA
TOP_Plusz
2024.04.11.
2029.06.29.
subsidy rate 100%
2 200 000 000 Ft
folyamatban status icon
TOP_PLUSZ-6.1.3-21-BK1-2023-00027
2024.04.11.
2029.06.29.
2 200 000 000 Ft
Bácsalmás
ERFA
TOP
2018.01.01.
2021.02.23.
subsidy rate 100%
370 000 000 Ft
lezárt status icon
TOP-1.2.1-16-BK1-2017-00018
saját
2018.01.01.
2021.02.23.
370 000 000 Ft
Kiskunhalas
ERFA
TOP
2018.02.20.
2022.11.30.
subsidy rate 100%
117 700 000 Ft
lezárt status icon
TOP-1.2.1-16-BK1-2017-00019
saját
2018.02.20.
2022.11.30.
117 700 000 Ft
Petőfiszállás
ERFA
TOP_Plusz
2023.06.01.
2025.06.30.
subsidy rate 100%
208 630 000 Ft
folyamatban status icon
TOP_PLUSZ-1.1.3-21-BK1-2022-00008
kommunikáció
2023.06.01.
2025.06.30.
208 630 000 Ft
Nemesnádudvar
ERFA
TOP
2017.04.03.
2019.12.31.
subsidy rate 100%
95 000 000 Ft
lezárt status icon
TOP-1.2.1-16-BK1-2017-00001
saját
2017.04.03.
2019.12.31.
95 000 000 Ft
Kiskunhalas
ERFA
TOP
2018.02.20.
2021.02.28.
subsidy rate 100%
110 500 000 Ft
lezárt status icon
TOP-1.2.1-16-BK1-2017-00009
saját
2018.02.20.
2021.02.28.
110 500 000 Ft
Kiskunhalas
ERFA
TOP
2018.02.20.
2021.03.30.
subsidy rate 100%
81 000 000 Ft
lezárt status icon
TOP-1.2.1-16-BK1-2017-00015
saját
2018.02.20.
2021.03.30.
81 000 000 Ft
Dunapataj
ERFA
TOP
2018.08.01.
2019.11.29.
subsidy rate 100%
333 000 000 Ft
lezárt status icon
TOP-1.2.1-16-BK1-2017-00016
saját
2018.08.01.
2019.11.29.
333 000 000 Ft
Kiskunhalas
ERFA
TOP
2018.01.17.
2019.09.16.
subsidy rate 100%
72 800 000 Ft
lezárt status icon
TOP-1.2.1-16-BK1-2017-00017
saját
2018.01.17.
2019.09.16.
72 800 000 Ft

Filmajánló

chevron left
Meseföld - Csonka torony - image description
Csengőd település keletkezésének legendája elevenedik meg a mesében.

Petőfi örök  - image description
200 éve született Petőfi Sándor,  s ezalatt a jó néhány esztendő alatt bizony elég sok minden megváltozott. 

Legújabb filmjeink - image description
YouTube-csatornánk legújabb filmjei.

A képen egy tollal valaki éppen mintákat rajzol.
Kisfilmekkel népszerűsíti Bács-Kiskun vármegye hungarikumait és értékeit a kecskeméti Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület. Az Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság támogatásával készült ismeretterjesztő összeállításokhoz egy-egy kvíz is készült, amelyek oktatási célra is alkalmazhatók.

Kalocsa

Borba zárt napfény - image description
A kisfilm a borok világába kalauzolja el a nézőit, a vármegyei borászatok bemutatásával.

A képen a kecskeméti városháza épülete látható.
Kisfilmekkel népszerűsíti Bács-Kiskun vármegye hungarikumait és értékeit a kecskeméti Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület. Az Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság támogatásával készült ismeretterjesztő összeállításokhoz egy-egy kvíz is készült, amelyek oktatási célra is alkalmazhatók.

Kecskemét

Kodály Zoltán emlékköve van a fotón.
Kisfilmekkel népszerűsíti Bács-Kiskun vármegye hungarikumait és értékeit a kecskeméti Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület. Az Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság támogatásával készült ismeretterjesztő összeállításokhoz egy-egy kvíz is készült, amelyek oktatási célra is alkalmazhatók.

A képen egy állványon halasi csipke kiállított darabja látható.
Kisfilmekkel népszerűsíti Bács-Kiskun vármegye hungarikumait és értékeit a kecskeméti Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület. Az Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság támogatásával készült ismeretterjesztő összeállításokhoz egy-egy kvíz is készült, amelyek oktatási célra is alkalmazhatók.

Kiskunhalas

chevron right

Könyveink

chevron left
KLÍMAKÓDEX II. - image description
A tudatos településfejlesztés

Értéktár 3. kötet - image description
A 2019 óta bővült értéktár elemei - bővítése folyamatban.

Petőfi útja - image description
A kiadvány segítségével Petőfi Sándor életét követhetjük végig Bács-Kiskun vármegye területén. Izgalmas utazás lesz, kalandra fel!

Legendás út 1. - image description
A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat által kiadott legendagyűjtemény első része

Szülőföldemen, a két víz közén - image description
Bács-Kiskun vármegye természeti öröksége

Legendás út 2. - image description
Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzatának második legenda gyűjteménye

Értéktár 1. kötet - image description
A kiadványban bemutatásra kerülnek a megyénkhez köthető hungarikumok és nemzeti értékek, és ezt követően azok a megyei értékek, amelyek 2015. május végéig a Bács-Kiskun Megyei Értéktárba felvételt nyertek. 

Értéktár 2. kötet - image description
A Bács-Kiskun megyei értékek 1. című kiadvány folytatásában 109, újonnan listára került értéket mutatunk be.

chevron right

Turisztika

chevron left
Sporttábor és Kemping Kunfehértó - image description
Csendes, természetközeli elvonulás

Kunfehértó

A Vörös mocsár - image description
Az Őrjeg középső része: a Vörös-mocsár

Császártöltés

Csetényi Élménypark - image description
Egy hely a város szívében, ahol eggyé vállhatsz a természettel.

Kiskunhalas

Csonka torony - image description

Soltszentimre

ASTRICEUM Érseki Múzeum Kalocsa - image description
A Kalocsai Érsekség látnivalói

Kalocsa

chevron right

Értékeink

chevron left
Kossuth Lajos kiskunfélegyházi díszpolgárságát megköszönő saját kezűleg írt levele, amely egyedülálló Magyarországon - image description
A kiskunfélegyházi tartózkodásának bizonyítékaként őrzik a Duttyán vendégfogadóból származó nyugtát, amelyen a kocsmáros felsorolta az elfogyasztott ételek, italok árát és a kísérő szolgák ebédjét is.

Kiskunfélegyháza

Gátéri lovas postás - image description
Gátéron tevékenykedik az ország utolsó lovas postása. A Magyar Posta 1962. augusztus 1-től vezette be a lovas kézbesítést a tanyás településeken, mára azonban ezt a szolgáltatást a legtöbb helyen felváltotta az utak szélére kihelyezett postaláda. 

Gátér

A kiskunhalasi református templom - image description
1667-ben épült az első állandó: „oratórium” – ahogy elődeink a templomokat nevezték-, helyét a mai épület nyugati oldalán találjuk, 1696-ban bővítették és 1702-ben tornyot építettek hozzá.

Kiskunhalas

Polgár Zoltán gyűjteménye - I. és II. világháborús, 1956-os hadtörténeti tevékenysége - image description
Polgár Zoltán az ország egyik legjelentősebb hadtörténeti magángyűjtője, hiszen több mint 35 éve gyarapítja összeállítását, mely katonai, háborús relikviákat őriz. 

Kecel

Izsáki Házitészta - image description
A házitészta-készítés minden izsáki családban hagyomány volt évszázadokon át. Az idősebb korosztály még ma is vállalkozik a nem is annyira könnyű munkára, ám a többség már inkább vásárolja a tésztaféleségeket. 

Izsák

Fejeték mocsár - image description
A Fejetéki-mocsár a Duna-Tisza közére hajdan jellemző kiterjedt tőzeges mocsarak és nedves rétek egyik utolsó maradványa. 

Kiskunhalas

Lezsák Sándor közéleti és irodalmi tevékenysége - image description
Lezsák Sándor István József Attila-díjas magyar költő, tanár, politikus, a Magyar Demokrata Fórum egyik alapítója. 2006-tól az Országgyűlés egyik fideszes alelnöke, Bács-Kiskun vármegye 4. számú választókerületének elnöke.

Lakitelek

Dugár János fazekas, a Népművészet Mestere tevékenysége - image description
Dugár János 1968-ban végzett a szegedi Tömörkény István Művészeti Gimnáziumban keramikusként, majd Hódmezővásárhelyen elsajátította a fekete kerámia készítését. A Népművészet Ifjú Mestere 1974 óta, 2012 óta pedig a Népművészet Mestere. 

Lakitelek

chevron right
Design by WEBORIGO