Lezsák Sándor közéleti és irodalmi tevékenysége

Lezsák Sándor István József Attila-díjas magyar költő, tanár, politikus, a Magyar Demokrata Fórum egyik alapítója. 2006-tól az Országgyűlés egyik fideszes alelnöke, Bács-Kiskun vármegye 4. számú választókerületének elnöke.

Lezsák Sándor közéleti és irodalmi tevékenysége

Lezsák Sándor István József Attila-díjas magyar költő, tanár, politikus, a Magyar Demokrata Fórum egyik alapítója. 2006-tól az Országgyűlés egyik fideszes alelnöke, Bács-Kiskun vármegye 4. számú választókerületének elnöke.

Kispesten született 1949. október 30-án, három felnőtt gyermek édesapja, felesége Sütő Gabriella, a Lakitelek Népfőiskola igazgatója. Budapesten a Madách Imre Gimnáziumban érettségizett, később 1969–1974-ig képesítés nélküli tanító volt Lakiteleken, a szikrai tanyasi iskolában, ahol általános iskolai tanárként dolgozott. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán, magyar–történelem szakon szerzett diplomát, majd a lakiteleki Művelődési Ház népművelőjévé és egy amatőr színjátszó csoport vezetőjévé vált. A Fiatal Írók Lakiteleki Találkozójának egyik szervezője, 1984-től pedig a Magyar Írók Szövetségének tagja lett. Később a Bethlen Gábor Alapítvány vidéki titkárává, majd a kuratórium elnökévé választották. A Lakitelek Alapítvány és Népfőiskola alapítója, a kuratórium elnöke. 2004 márciusától a Mindszenty Társaság ügyvezető elnöke. 2006 óta a Fidesz frakció tagja, az Országgyűlés alelnöke. Közéleti és irodalmi tevékenysége során példaértékű, maradandó szellemi értéket hozott létre.

Kapcsolat

6065 Lakitelek Móricz Zsigmond utca 55.

Több Kevesebb chevron down

Kapcsolódó értékeink

chevron left
Zsigóné Kati népi iparművész, tojásfestő művész Kecskeméten született, ahol a mai napig él és munkálkodik. Számára az igazi boldogságot az alkotás öröme, a hagyományok ápolása és a tanítás jelenti. 

Kecskemét

A zsidók jelenléte Tasson a XVI. századig vezethető vissza. A környék legrégebbi hitközsége volt a tassi, utolsó zsinagógájuk 1834-ben épült.

Tass

A kastélyt Latinovits Miklós építette 1800-ban, majd a későbbiekben Latinovits Pál, majd Latinovits Endre tulajdonába került. Érdekessége, hogy alatta nagy kiterjedésű pincerendszer található. 

Bácsborsód

Vargáné Bodor Judit munkásságával egy régi mesterséget keltett életre Lakiteleken. Paszománykészítő tevékenysége igen ritka, kevesen vannak hazánkban, akik ezzel a szakmával foglalatoskodnak. 

Lakitelek

A mintegy 75 hektár nagyságú, vízcsepp alakú tó északnyugaton elkeskenyedik, a déli részen pedig kiszélesedik, a tó fenekét laza és finom szemcsés iszap borítja. Vizének kémiai összetétele jótékony hatással van a reumatikus bántalmak enyhítésére. 

Soltvadkert

Uszód községben nagy múltra tekint vissza a hagyományőrzés, melyről kevés írásos dokumentum maradt fenn, de a régi nóták és tánclépések nemzedékről nemzedékre szállnak.

Uszód

A múlt században Uszódon a népviselet nagy divatnak örvendett. Napjainkban már inkább csak az idősebb korosztályra jellemző, hogy hordja a régmúlt hagyományait idéző ruhákat. 

Uszód

Az uszódi kézi hímzés szín- és formavilága hasonlít ugyan a kalocsai hímzéshez, mégis eltér attól. Ez adja egyediségét, amely kifejezetten a településre jellemző.

Uszód

chevron right

Hírek

chevron left

Csikéria

2025. 12. 23.

belterületi útfejlesztés Csikérián - projektzárás

Csikéria Községi Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.3-21 BELTERÜLETI UTAK FEJLESZTÉSE felhívásra „Belterületi útfejlesztés Csikérián” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.3-21-BK1-2023-00021). A projekt keretében 44,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból egy új utca kiépítése valósult meg.

2025. 12. 23.

[ Csikéria ]

down arrow

Kunbaracs

2025. 12. 23.

Épületenergetikai fejlesztés Kunbaracs településen - projektzárás

Kunbaracs Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-2.1.1-21 ÖNKORMÁNYZATI ÉPÜLETEK ENERGETIKAI KORSZERŰSÍTÉSE felhívásra „Épületenergetikai fejlesztés Kunbaracs településen” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-2.1.1-21-BK1-2022-00001). A projekt keretében 93,01 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a művelődési ház épületének energetikai fejlesztése valósult meg.

2025. 12. 23.

[ Kunbaracs ]

down arrow

Nemesnádudvar

2025. 12. 23.

Nemesnádudvar belterületi csapadékvíz-elvezetés rendezése - projektzárás

Nemesnádudvar Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK felhívásra „Nemesnádudvar belterületi csapadékvíz-elvezetés rendezése” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00013). A projekt keretében 150,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a meglévő csapadékvíz hálózat fejlesztése valósult meg.

2025. 12. 23.

[ Nemesnádudvar ]

down arrow

Apostag

2025. 12. 23.

Apostag csapadékvíz gazdálkodásának és közterületeinek fejlesztése - projektzárás

Apostag Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK elnevezésű felhívásra „Apostag csapadékvíz gazdálkodásának és közterületeinek fejlesztése” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00027). A projekt keretében 92,50 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból a település közterületeinek fejlesztése valósult meg.

2025. 12. 23.

[ Apostag ]

down arrow

Fülöpjakab

2025. 12. 18.

Szombat esti ház - projektzárás

Fülöpjakab Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztés Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK felhívásra „Szombat esti ház” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00009). A projekt keretében 156,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból egy modern közösségi ház jött létre.

2025. 12. 18.

[ Fülöpjakab ]

down arrow

2025. 12. 15.

Vármegyei Felzárkózási Fórum: a cél a közszolgáltatások fejlesztése

Harmadik alkalommal ülésezett múlt pénteken a Bács-Kiskun Vármegyei Felzárkózási Fórum, amely a „Bács-Kiskun, jó itt lenni!” című, az Európai Unió támogatásával megvalósuló projekt egyik kiemelt együttműködési fóruma. Az ülést Vedelek Norbert, a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés elnöke vezette.

2025. 12. 15.

down arrow
chevron right
Design by WEBORIGO