Területfejlesztés

 Bács-Kiskun vármegye kiszámítható gazdasági térség 

Területfejlesztés

 Bács-Kiskun vármegye kiszámítható gazdasági térség 

„Bács-Kiskun megye egy olyan hely, amely élő és élhető, ahol jó élni és ahová jó érkezni, amely értéket, egészséget és élményt nyújt az itt élőknek és az ide érkezőknek, valamint amely biztonságos otthon, kiszámítható gazdasági térség.”


Ez az időtálló jövőkép fogalmazódott meg Bács-Kiskun megye területfejlesztési koncepciójában, és ma is alapját képezi a megye hosszú távú fejlesztési céljainak.
Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata meghatározó feladata a megye területi folyamatainak nyomon követése, a fejlesztési szükségletek feltárása, a fejlesztési célok és beavatkozások meghatározása, valamint a települési, térségi és országos fejlesztési elképzelések összehangolása.

 

A területfejlesztés jelenlegi jogszabályi kereteit elsősorban a területfejlesztésről szóló 2023. évi CII. törvény, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény, valamint a területfejlesztési koncepció és program kidolgozásának részletes szabályait meghatározó 218/2009. (X. 6.) Korm. rendelet határozza meg. Az európai uniós fejlesztési források felhasználásához kapcsolódó feladatokat a mindenkori programozási időszak végrehajtási szabályai egészítik ki, így a 2021–2027-es időszakban különösen a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet.

 

Mit jelent a területfejlesztés?

 

A területfejlesztés olyan összehangolt tervezési, koordinációs és fejlesztési tevékenység, amely a társadalmi, gazdasági és környezeti folyamatok területi sajátosságaira épít. Célja, hogy feltárja az egyes térségek adottságait, problémáit és fejlődési lehetőségeit, és ezek alapján meghatározza a szükséges fejlesztési irányokat és beavatkozásokat.

 

A területfejlesztés egyszerre foglalkozik a hosszú távú jövőkép és célrendszer kialakításával, a konkrét fejlesztési programok előkészítésével, a különböző ágazati és területi fejlesztések összehangolásával, valamint a megvalósuló fejlesztések nyomon követésével és értékelésével.

 

A területfejlesztés fő céljai

 

A területfejlesztés célja többek között:

  • az ország és térségei versenyképességének növelése és a területi kohézió erősítése;
  • a fenntartható társadalmi, gazdasági és környezeti fejlődés elősegítése;
  • a fejlettebb és a felzárkóztatást igénylő térségek és települések közötti különbségek mérséklése;
  • a vidék népességmegtartó erejének erősítése;
  • a társadalmi esélyegyenlőség javítása;
  • a térségi erőforrások fenntartható hasznosítása;
  • az innováció és a gazdasági megújulás területi feltételeinek javítása;
  • a nemzeti és térségi identitás megőrzése és erősítése.

 

A területfejlesztés feladatai

 

A területfejlesztés legfontosabb feladatai közé tartozik:

  • a térségi és helyi fejlesztési kezdeményezések ösztönzése és összehangolása;
  • a területfejlesztési koncepciók, programok és integrált területi programok kidolgozása és megvalósításuk támogatása;
  • a gazdasági, társadalmi és környezeti szempontok összehangolása;
  • a térségi erőforrásokra építő fejlesztéspolitika kialakítása;
  • a területi különbségek mérséklése és a felzárkózás elősegítése;
  • a települések, térségek és ágazatok közötti együttműködések erősítése;
  • a fejlesztési források területi szempontú összehangolása;
  • a hazai és európai uniós fejlesztéspolitikához való kapcsolódás;
  • a határ menti és nemzetközi területi együttműködések elősegítése;
  • a területi folyamatok folyamatos nyomon követése és értékelése.

 

Bács-Kiskun megye területfejlesztési dokumentumai

 

A megye hosszú és középtávú fejlesztési irányait egymásra épülő területfejlesztési dokumentumok határozzák meg.

 

A Bács-Kiskun Megyei Területfejlesztési Koncepció a megye hosszú távú jövőképét, fejlesztési elveit és átfogó céljait rögzíti.

 

A „BácsKiskun2030 – A Bács-Kiskun Megye Területfejlesztési Programja” a koncepcióban meghatározott célok megvalósítását szolgáló prioritásokat, fejlesztési irányokat és beavatkozásokat foglalja rendszerbe.

 

A program végrehajtásának támogatására elkészült a Bács-Kiskun Vármegyei Területfejlesztési Partnerségi Terv és a Területfejlesztési Program végrehajtására vonatkozó Partnerségi Program, valamint megtörtént a program megvalósításához kapcsolódó eredményességi kritériumok és számszerűsített indikátorok meghatározása. Ezek a dokumentumok a területfejlesztési program végrehajtásában részt vevő szereplők együttműködését, a partnerség szervezett működését, valamint az előrehaladás és az eredmények nyomon követését segítik.

 

A Bács-Kiskun Vármegye Integrált Területi Programja (ITP) a 2021–2027-es európai uniós fejlesztési időszak területi forrásfelhasználásának megyei kereteit határozza meg, és a TOP Plusz végrehajtásához kapcsolódó területi fejlesztési célokat és forrásallokációt foglalja rendszerbe.

 

Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata a területfejlesztési dokumentumokat nem statikus tervekként kezeli. Folyamatosan nyomon követjük a megye társadalmi, gazdasági és környezeti folyamatait, a fejlesztési programok előrehaladását és eredményeit, valamint a települések és térségek változó fejlesztési szükségleteit.

 

Felkészülés a következő fejlesztési időszakra – TervElő

 

A 2021–2027-es fejlesztési időszak végrehajtása mellett Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata már megkezdte a felkészülést a következő európai uniós és hazai fejlesztési ciklusra is.

 

Ezt szolgálja a TervElő tervezési folyamat, amelynek célja, hogy a megye településeinek és térségeinek fejlesztési problémáit, adottságait, lehetőségeit és jövőbeni fejlesztési igényeit rendszerezetten feltárja. A munka során települési és térségi szinten vizsgáljuk a társadalmi, gazdasági, infrastrukturális, közszolgáltatási és környezeti folyamatokat, valamint a térségi kapcsolatokat.

 

A tervezés fontos eleme a partnerség: a települési önkormányzatok, szakmai és gazdasági szereplők, intézmények, civil szervezetek és más térségi partnerek bevonásával olyan fejlesztési szükségleteket és projektjavaslatokat kívánunk azonosítani, amelyek a következő fejlesztési időszak megyei prioritásainak és programjainak megalapozását szolgálhatják.

 

A cél egy olyan, valós helyi igényekre és adatokra épülő fejlesztési rendszer kialakítása, amely a települési problémáktól és lehetőségektől kiindulva járási és megyei szinten is kijelöli a legfontosabb fejlesztési irányokat, és megalapozza a következő időszak projektportfólióját.

 

A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés által elfogadott hatályos területfejlesztési dokumentumok, valamint a kapcsolódó szakmai anyagok az oldal csatolmányai között érhetők el.

Kapcsolat

6000 Kecskemét Deák Ferenc tér 3

www.bacskiskun.hu
Több Kevesebb chevron down

Területfejlesztés hírei

chevron left

Tiszaalpár

2026. 10. 30.

Belterületi útfejlesztés Tiszaalpáron - projektindítás

Tiszaalpár Nagyközségi Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.3-21 BELTERÜLETI UTAK FEJLESZTÉSE felhívásra „Belterületi útfejlesztés Tiszaalpáron” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.3-21-BK1-2023-00031). A projekt keretében 100,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból belterületi gyűjtőutak kerülnek felújításra.

2026. 10. 30.

[ Tiszaalpár ]

down arrow
A kiskunhalasi fi200 tagjai u alakban az asztaloknál ülnek

2026. 10. 07.

Ismét üzleti reggelire gyűltek össze a fi200 klub kiskunhalasi tagjai

A rendszeres találkozók célja, hogy a helyi és térségi vállalkozások személyesen is megismerhessék egymást, kapcsolatokat építsenek, és új üzleti együttműködéseket alakítsanak ki.

2026. 10. 07.

down arrow

Solt

2026. 09. 30.

Vécsey Művelődési Ház és Kulturális Központ létesítése Solton - sajtótájékoztató

Solt Város Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 Élhető települések felhívásra „Vécsey Művelődési ház és Kulturális központ létesítése Solton” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00006). A projekt keretében 855,00 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból egy új művelődési ház épült.

2026. 09. 30.

[ Solt ]

down arrow
Kép a pihenőpark létrejött teraszáról.

Bátya

2026. 09. 21.

Pihenőpark kialakítása Bátya településen - projektzárás

Bátya Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK felhívásra „Pihenőpark kialakítása Bátya településen” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00031). A projekt keretében 100,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a központi parkot újították meg rekreációs céllal.

2026. 09. 21.

[ Bátya ]

down arrow
chevron right

Találatok száma: 738 db
A megjelenített eredmények szűrve vannak

37 763 571 753

Folyamatban Ft
money icon

203

Folyamatban DB
database icon

52 178 602 017

Lezárt Ft
money icon

535

Lezárt DB
database icon
Fejlesztéseink
Település(ek)
Forrás
Program
Indítás
Zárás
Támogatási arány
Támogatási összeg
Státusz

subsidy rate %
0.00
 status icon

0.00
Kerekegyháza
ERFA
TOP_Plusz
2025.05.01.
2027.03.15.
subsidy rate 100%
650 000 000 Ft
folyamatban status icon
TOP_PLUSZ-3.3.3-23-BK1-2024-00016
2025.05.01.
2027.03.15.
650 000 000 Ft
Kiskunfélegyháza
ERFA
TOP_Plusz
2025.05.01.
2027.09.30.
subsidy rate 100%
180 000 000 Ft
folyamatban status icon
TOP_PLUSZ-3.3.3-23-BK1-2024-00008
2025.05.01.
2027.09.30.
180 000 000 Ft
Kiskunmajsa
ERFA
TOP_Plusz
2025.05.01.
2027.03.15.
subsidy rate 100%
416 000 000 Ft
folyamatban status icon
TOP_PLUSZ-3.3.3-23-BK1-2024-00017
2025.05.01.
2027.03.15.
416 000 000 Ft
TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2023-00043
Fülöpszállás
ERFA
TOP_Plusz
2024.03.06.
2027.06.30.
subsidy rate 100%
290 000 000 Ft
folyamatban status icon
TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2023-00043
2024.03.06.
2027.06.30.
290 000 000 Ft
Helvécia
ERFA
TOP_Plusz
2025.05.01.
2027.06.01.
subsidy rate 100%
566 000 000 Ft
folyamatban status icon
TOP_PLUSZ-3.3.3-23-BK1-2024-00009
2025.05.01.
2027.06.01.
566 000 000 Ft
TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2023-00059
Izsák
ERFA
TOP_Plusz
2023.11.01.
2027.08.31.
subsidy rate 100%
420 000 000 Ft
folyamatban status icon
TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2023-00059
2023.11.01.
2027.08.31.
420 000 000 Ft
Szabadszállás
ERFA
TOP_Plusz
2024.01.01.
2026.12.31.
subsidy rate 100%
277 750 000 Ft
folyamatban status icon
TOP_PLUSZ-3.3.2-21-BK1-2023-00021
2024.01.01.
2026.12.31.
277 750 000 Ft
Szentkirály
ERFA
TOP_Plusz
2026.05.01.
2029.03.23.
subsidy rate 100%
180 000 000 Ft
folyamatban status icon
TOP_PLUSZ-3.3.1-21-BK1-2025-00036
kommunikáció
2026.05.01.
2029.03.23.
180 000 000 Ft
Kunbaja
ERFA
TOP_Plusz
2025.09.01.
2026.09.30.
subsidy rate 100%
40 000 000 Ft
folyamatban status icon
TOP_PLUSZ-3.3.2-21-BK1-2023-00014
kommunikáció
2025.09.01.
2026.09.30.
40 000 000 Ft
TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2025-00069
Dávod
ERFA
TOP_Plusz
2026.06.30.
2029.04.30.
subsidy rate 100%
102 139 000 Ft
folyamatban status icon
TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2025-00069
kommunikáció
2026.06.30.
2029.04.30.
102 139 000 Ft
TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2025-00076
Bátya
ERFA
TOP_Plusz
2026.07.01.
2029.03.31.
subsidy rate 100%
100 000 000 Ft
folyamatban status icon
TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2025-00076
kommunikáció
2026.07.01.
2029.03.31.
100 000 000 Ft
TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2025-00075
Kiskunhalas
ERFA
TOP_Plusz
2026.06.30.
2029.04.30.
subsidy rate 100%
600 000 000 Ft
folyamatban status icon
TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2025-00075
kommunikáció
2026.06.30.
2029.04.30.
600 000 000 Ft

Filmajánló

chevron left
Kodály Zoltán emlékköve van a fotón.
Kisfilmekkel népszerűsíti Bács-Kiskun vármegye hungarikumait és értékeit a kecskeméti Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület. Az Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság támogatásával készült ismeretterjesztő összeállításokhoz egy-egy kvíz is készült, amelyek oktatási célra is alkalmazhatók.

A képen a kiállítóház látható felülről.
Kisfilmekkel népszerűsíti Bács-Kiskun vármegye hungarikumait és értékeit a kecskeméti Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület. Az Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság támogatásával készült ismeretterjesztő összeállításokhoz egy-egy kvíz is készült, amelyek oktatási célra is alkalmazhatók.

Lakitelek

A képen egy állványon halasi csipke kiállított darabja látható.
Kisfilmekkel népszerűsíti Bács-Kiskun vármegye hungarikumait és értékeit a kecskeméti Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület. Az Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság támogatásával készült ismeretterjesztő összeállításokhoz egy-egy kvíz is készült, amelyek oktatási célra is alkalmazhatók.

Kiskunhalas

A képen egy kis liba látható.
Kisfilmekkel népszerűsíti Bács-Kiskun vármegye hungarikumait és értékeit a kecskeméti Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület. Az Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság támogatásával készült ismeretterjesztő összeállításokhoz egy-egy kvíz is készült, amelyek oktatási célra is alkalmazhatók.

Kiskunfélegyháza

Borba zárt napfény - image description
A kisfilm a borok világába kalauzolja el a nézőit, a vármegyei borászatok bemutatásával.

Meseföld - Csonka torony - image description
Csengőd település keletkezésének legendája elevenedik meg a mesében.

A képen egy tollal valaki éppen mintákat rajzol.
Kisfilmekkel népszerűsíti Bács-Kiskun vármegye hungarikumait és értékeit a kecskeméti Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület. Az Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság támogatásával készült ismeretterjesztő összeállításokhoz egy-egy kvíz is készült, amelyek oktatási célra is alkalmazhatók.

Kalocsa

chevron right

Könyveink

chevron left
Szülőföldemen, a két víz közén - image description
Bács-Kiskun vármegye természeti öröksége

Meseföld 1. - image description
A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat első mesekönyve

KLÍMAKÓDEX III. - image description
A jelen és a jövő vállalkozásai

Érték, élmény, egészség - image description
Az Érték, Élmény, Egészség- Kincsek nyomában egy 60 oldalas, igényes turisztikai kiadvány, amely a vármegye értékeit hivatott bemutatni.

Barangolás a Duna-Tisza közén - image description
Bács-Kiskun vármegye természeti értékei: kalandok a homok és a szik birodalmában

KLÍMAKÓDEX II. - image description
A tudatos településfejlesztés

Legendás út 2. - image description
Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzatának második legenda gyűjteménye

Hiszem, teszem - image description
Az elmúlt öt év Bács-Kiskun megye polgármestereinek szemével

chevron right

Turisztika

chevron left
Fröccsözön - image description
Nyári pincenyitogató a Hajósi Pincefaluban!

Hajós

Hajós: Vintegro Pinceszövetség - pihenőhely

Történelmi-régészeti jelentőségű védett terület.

chevron right

Értékeink

chevron left
Szalkszentmárton faluközpont - image description
Szalkszentmárton központjában az épületek környezetükkel együtt védett műemlékek. Az épületekkel körbefogott központot képező tér a felújításokkal, újjáépítésekkel megőrizte évszázados hangulatát, stílusjegyeit. 

Szalkszentmárton

Mélykúti feliratos téglatár és gépgyűjtemény - image description
Magyarországon (a történelmi Magyar Királyság területén) Európában egyedülálló formagazdagságban készítettek az elmúlt 400 évben bélyeges téglákat. Egyes becslések szerint a számuk meghaladhatja a 30 000-féle darabot. 

Mélykút

Holló László Kossuth- és Munkácsy-díjas festőművész munkássága - image description
Holló László Kossuth- és Munkácsy-díjas festőművész 1887. március 6-án született Kiskunfélegyházán. Rajztehetsége korán kitűnt. Művészetében mindvégig meghatározó szerepe volt a szülőhelynek, az alföldi paraszti életnek. 

Kiskunfélegyháza

Tázlár - Templomhegy - image description
A mai Tázlártól Nyugatra elhelyezkedő Templomhegyen egy többkorszakú régészeti lelőhely és emlékhely található. A 2003-2004 és 2012-2018 között zajló feltárások eredményeként a helyszínen szarmata, Árpád-kori és középkori időszakra utaló régészeti jelenségek kerültek elő.

Tázlár

BKMÖL V. 376/a Szabadszállás mezőváros iratai hitelesen bizonyítják, a Petrovics család 1818-1841 között szabadszállási lakosként volt nyilvántartva. 

Jakabszállás

Gátéri Fehér-tó - image description
Az országos jelentőségű, védett szikes tó 667 hektáros területéből 420 hektár tartozik Gátér közigazgatási területéhez. Része a Natura 2000 hálózatnak. 

Gátér

Bácsbokodi búbos tyúkólak - image description
Az állattartásra szolgáló építmények talán egyik legkülönlegesebb változata az úgynevezett kerekólak családjába tartozó Bácsbokodra jellemző, tyúkkemenceként is emlegetett búbos tyúkól. 

Bácsbokod

A XIX. század elején, a Ferenc-csatorna 1802-es megnyitása után, Baja Felső-Bácska kereskedelmi központja lett. Sőt, mikor a város 1862-ben Zichy-Ferraris Bódogtól megváltotta az uradalmat a gazdasági fejlődés még nagyobb lendületet vett.  

Baja

chevron right
Design by WEBORIGO