Gazdaságfejlesztés

Erős helyi gazdaság, együttműködő vállalkozások, versenyképes térségek

Gazdaságfejlesztés

Erős helyi gazdaság, együttműködő vállalkozások, versenyképes térségek

Gazdaságfejlesztés

 

Bács-Kiskun megye gazdaságfejlesztésének célja, hogy a települések és térségek adottságaira építve javuljon a vállalkozási környezet, erősödjön a helyi gazdaság, növekedjen a beruházási hajlandóság, és a megye különböző térségeiben minél több vállalkozás számára legyenek adottak a fejlődés feltételei.

 

Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata a gazdaságfejlesztést a területfejlesztés szerves részeként kezeli. Tevékenységünk egyszerre irányul a gazdasági infrastruktúra fejlesztésére, a helyi vállalkozások és termékek erősítésére, a vállalkozások közötti együttműködések ösztönzésére, a turisztikai potenciál hasznosítására, valamint a gazdaság és a munkaerőpiac igényeinek összehangolására.

 

Jelentős gazdaságfejlesztési eredmények a TOP időszakában

 

A 2014–2020-as Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) fontos szerepet játszott a megye gazdasági infrastruktúrájának megújításában.

 

Az ipari parkok és iparterületek fejlesztését szolgáló konstrukciókban összesen 40 támogatott projekt valósult meg mintegy 10,8 milliárd forint támogatással. Emellett 7 inkubátorház-fejlesztés közel 1,3 milliárd forint, valamint 9 helyi gazdaságfejlesztési projekt mintegy 1,75 milliárd forint támogatásban részesült. 

 

A helyi gazdasági infrastruktúra fejlesztésére végül az eredetileg tervezett 9,67 milliárd forintnál lényegesen több, mintegy 13,83 milliárd forint jutott. A TOP záró értékelése szerint az iparterületek, ipari parkok, valamint a hozzájuk kapcsolódó út- és közműfejlesztések hozzájárultak a befektetői környezet javításához, a beruházási aktivitás erősödéséhez és a foglalkoztatás bővüléséhez.  ITP értékelés  ITP értékelés

 

A gazdaságfejlesztéshez a turizmus is szorosan kapcsolódik. A TOP keretében 28 turisztikai fejlesztés valósult meg összesen mintegy 6,74 milliárd forint támogatással, hozzájárulva a megye turisztikai kínálatának és gazdasági vonzerejének erősítéséhez. 

 

A gazdaságfejlesztés folytatódik a TOP Pluszban

 

A 2021–2027-es TOP Plusz programban a gazdaságfejlesztés több, egymáshoz kapcsolódó területen folytatódik. A Bács-Kiskun Vármegye Integrált Területi Programjának jelenlegi, 6.0 változata 6,0 milliárd forintot irányoz elő helyi gazdaságfejlesztésre, 12,38 milliárd forintot helyi és térségi turizmusfejlesztésre, 3,13 milliárd forintot aktív turizmus fejlesztésére, 7,38 milliárd forintot a gazdaság működését is segítő 4 és 5 számjegyű utak fejlesztésére, valamint 3,35 milliárd forintot a megyei foglalkoztatási-gazdaságfejlesztési együttműködésre. 

 

A helyi gazdaságfejlesztési konstrukció elsősorban az önkormányzati üzleti infrastruktúra fejlesztését, így iparterületek, ipari és technológiai parkok, inkubátorházak, helyi piacok és agrárlogisztikai kapacitások kialakítását vagy korszerűsítését támogatja. Emellett a helyi termékek előállítását, feldolgozását és piacra jutását, valamint egyes önkormányzati közétkeztetési fejlesztéseket is segíti. A 2026. januári adatok alapján ebben a konstrukcióban összesen 15 támogatott projekt szerepelt, mintegy 4,46 milliárd forint megítélt támogatással. A támogatások területileg is szélesen oszlanak meg: a kedvezményezett járásokban 9 projekt 3,42 milliárd forint, a komplex programmal fejlesztendő járásokban 4 projekt 848,7 millió forint, a fejlesztendő járásokban pedig 2 projekt 193,9 millió forint támogatást kapott. A támogatásokból a kisebb, kedvezőtlenebb helyzetű térségek is részesülnek. A társadalmi, gazdasági és infrastrukturális szempontból kedvezményezett településeken a helyi gazdaságfejlesztési konstrukcióban 6 projekt mintegy 934 millió forint, míg a többi településen 9 projekt mintegy 3,53 milliárd forint támogatásban részesült. 

 

A helyi és térségi turizmusfejlesztés a TOP Plusz egyik legnagyobb gazdaságfejlesztési területe. A felhívásra 2026 januárjáig 30 támogatási kérelem érkezett összesen 15,96 milliárd forint támogatási igénnyel. A támogatott projektek volumene mintegy 9,35 milliárd forint volt. A magas, a rendelkezésre álló keretet meghaladó igény azt mutatja, hogy a turisztikai fejlesztések iránt jelentős kereslet alakult ki a megyében. 

 

A turisztikai fejlesztések területileg széles körben jelennek meg. A kedvezményezett járásokban a TOP_PLUSZ-6.1.3 konstrukció keretében 21 projekt közel 8,0 milliárd forint, a fejlesztendő járásokban 5 projekt 1,22 milliárd forint, a komplex programmal fejlesztendő járásokban 1 projekt 87,9 millió forint, míg a nem kedvezményezett járásokban 3 projekt 200 millió forint támogatáshoz jutott. 

 

A program külön figyelmet fordít az aktív turizmusra is. Az ITP-ben erre 3,13 milliárd forintos keret áll rendelkezésre. A félidei értékelés szerint 2026 januárjáig 5 aktív turisztikai fejlesztés rendelkezett hatályba lépett támogatási szerződéssel, összesen mintegy 3,13 milliárd forint értékben. 

 

A gazdasági kapcsolatok javítását szolgálja a 4 és 5 számjegyű utak fejlesztése is. Erre az ITP 7,38 milliárd forintot biztosít, és a program félidejénél a három támogatott projekt teljes, mintegy 7,38 milliárd forintos támogatási volumene már lekötött volt. 

 

A fejlesztések nem egyetlen térségben koncentrálódnak. A TOP Plusz teljes támogatott projektállományának jelentős része a kedvezményezett térségekhez kapcsolódik: Bács-Kiskun 11 járásából 10 valamely kedvezményezett kategóriába tartozik, és ezekben valósul meg a támogatott projektek 82,4%-a, illetve a megítélt támogatások 70,5%-a. 

 

Külön is látható a gazdaságfejlesztési források jelenléte a Gazdaságélénkítő Program által érintett településeken: a helyi gazdaságfejlesztési konstrukcióban itt 6 projekt 973,7 millió forint, a helyi és térségi turizmusfejlesztésben pedig 10 projekt mintegy 3,48 milliárd forint támogatást kapott. 

 

A TOP Plusz gazdaságfejlesztési programjai tehát egyszerre szolgálják a helyi vállalkozási és termelési környezet fejlesztését, a turisztikai kínálat bővítését, a közlekedési kapcsolatok javítását és a foglalkoztatási-gazdaságfejlesztési együttműködések erősítését.

 

Együttműködés a gazdaság szereplőivel

 

A gazdaság fejlesztése nem valósítható meg kizárólag beruházásokkal. Legalább ilyen fontos, hogy a vállalkozások, önkormányzatok, gazdasági és szakmai szervezetek, valamint a munkaerőpiac szereplői kapcsolatba kerüljenek egymással, megosszák tapasztalataikat, és közösen keressenek válaszokat a helyi gazdaság kihívásaira.

 

Ezt az együttműködést szolgálja a Bács-Kiskun Vármegyei Gazdaságfejlesztési és Foglalkoztatásösztönzési Paktum is. A paktum keretében a gazdaság- és foglalkoztatásfejlesztés szereplői közösen dolgoznak a megye gazdasági és munkaerőpiaci helyzetének javításán. A jelenlegi együttműködés a TOP_PLUSZ-3.1.1-21-BK1-2022-00001 azonosítószámú „Bács-Kiskun megyei Paktum Plusz” projekt keretében működik, Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata és a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal együttműködésével. A projekt célja, hogy a foglalkoztatási és gazdaságfejlesztési partnerség a megye egészére kiterjedjen.

 

A Paktum keretében a gazdaság szereplőinek véleményét és fejlesztési igényeit is rendszeresen feltárjuk. A foglalkoztatási és gazdaságfejlesztési stratégia felülvizsgálata során statisztikai adatok, szakmai háttérdokumentumok és jogszabályok mellett széles körű érintetti bevonásból származó tapasztalatok is beépültek a tervezésbe.

 

fi200 – kapcsolatból együttműködés

 

A helyi gazdasági kapcsolatok erősítésének egyik sajátos eszköze a fi200 klub, amely a Paktum Plusz projekt helyi gazdaságfejlesztési tevékenységéhez kapcsolódva jött létre.

 

A fi200 olyan közösségi gazdaságfejlesztési és kapcsolatépítő kezdeményezés, amely vállalkozók, termelők, önkormányzati, civil és más térségi szereplők együttműködését ösztönzi. Nem pusztán üzleti kapcsolatépítésről van szó: a kezdeményezés célja a helyi gazdasági kapcsolatok erősítése, a helyben előállított termékek és szolgáltatások ismertségének növelése, valamint annak elősegítése, hogy a gazdasági együttműködésekből származó érték minél nagyobb része a térségben maradjon.

 

A fi200 szemléletének fontos eleme a fenntartható identitás: a helyi kötődés, a gazdasági együttműködés és a fenntarthatóság egymást erősítő értékekként jelennek meg. A fi200 elnevezése is a fenntarthatóságra és az identitásra utal, miközben a kezdeményezés a különböző szektorok közötti együttműködések kialakítására épít. 

 

A klub működési filozófiáját jól összefoglalja alapelve: „Ha segítek neked, és te is segítesz nekem, a megyében sokan jól járunk.” 

 

Ez a szemlélet azt fejezi ki, hogy a vállalkozások és más helyi szereplők együttműködése nemcsak az egyes résztvevők számára teremt előnyt, hanem hozzájárulhat a térség egészének gazdasági és közösségi erősödéséhez is.

 

A fi200 ezért nem egyszerűen egy vállalkozói klub, hanem egy fenntartható, együttműködésre épülő helyi gazdaságfejlesztési modell, amelyben az üzleti kapcsolatok, a helyi identitás és a közösségi érdek összekapcsolódik.

 

A gazdaság és a foglalkoztatás együtt fejlődik

 

A gazdaságfejlesztés és a foglalkoztatásösztönzés egymástól nem választható el. A vállalkozások növekedéséhez megfelelően képzett és elérhető munkaerőre van szükség, miközben a beruházások és a vállalkozások fejlődése új munkalehetőségeket teremt. Ezért a Bács-Kiskun Vármegyei Gazdaságfejlesztési és Foglalkoztatásösztönzési Paktum mindkét területet összekapcsolja. Ezen az aloldalon elsősorban annak gazdaságfejlesztési tevékenységeit mutatjuk be; a munkába állást segítő támogatásokról, célcsoportokról, munkaerőpiaci szolgáltatásokról és a Paktum foglalkoztatási eredményeiről a Foglalkoztatásösztönzés aloldalon olvashat bővebben.

 

A gazdaságfejlesztés tágabb tervezési kereteiről, Bács-Kiskun megye területfejlesztési dokumentumairól, az Integrált Területi Programról és a következő fejlesztési időszak előkészítéséről a Területfejlesztés aloldalon talál további információt.



Kapcsolat

6000 Kecskemét Deák Ferenc tér 3

www.bacskiskun.hu
Több Kevesebb chevron down

Gazdaságfejlesztés hírei

chevron left
Előadást tart dr Nádasné dr. Rab Henriett, u alakban körben ülnek az ülésen résztvevő tagok

2026. 10. 14.

A foglalkoztatás és a gazdaságfejlesztés jövőjéről egyeztettek Kecskeméten

A munkaerőpiaci tartalékok bevonása, a vármegye gazdaságfejlesztési irányai és a mesterséges intelligencia vállalkozásokra gyakorolt hatásai is napirendre kerültek a legutóbbi Kecskeméten megrendezett éves Paktum Plusz Szervezet ülésen. 

2026. 10. 14.

down arrow
A kiskunhalasi fi200 tagjai u alakban az asztaloknál ülnek

2026. 10. 07.

Ismét üzleti reggelire gyűltek össze a fi200 klub kiskunhalasi tagjai

A rendszeres találkozók célja, hogy a helyi és térségi vállalkozások személyesen is megismerhessék egymást, kapcsolatokat építsenek, és új üzleti együttműködéseket alakítsanak ki.

2026. 10. 07.

down arrow
Körben ülnek a klub tagjai az eseményen.

2026. 09. 24.

A nyári szünetet követően folytatódott a Sváb-sarki fi200 klub találkozója

Szeptember elején újabb üzleti reggelivel folytatódott a Sváb-sarokban a fi200 klub munkája. Az alkalom ezúttal is lehetőséget biztosított arra, hogy a helyi termelők, vállalkozások, civil és önkormányzati szereplők bővítsék üzleti kapcsolataikat.

2026. 09. 24.

down arrow
Egy drón repül az levegőben.

2026. 09. 24.

Ki drónnal száll fölébe...

A traktorok és hagyományos permetezőgépek látványához szokott szemnek furcsa lehet ugyan, de ma már a növényvédelmi munkákat jóval hatékonyabban lehet elvégezni drónokkal. A Sváb-sarokban működő fi200 klub tagjaként Viedner Edvin ilyen szolgáltatással segíti a térségbeli gazdákat.

2026. 09. 24.

down arrow
chevron right

Találatok száma: 53 db
A megjelenített eredmények szűrve vannak

7 699 281 843

Folyamatban Ft
money icon

19

Folyamatban DB
database icon

8 034 090 791

Lezárt Ft
money icon

34

Lezárt DB
database icon
Fejlesztéseink
Település(ek)
Forrás
Program
Indítás
Zárás
Támogatási arány
Támogatási összeg
Státusz

subsidy rate %
0.00
 status icon

0.00
Bács-Kiskun Megyei Paktum Plusz - image description
TOP_PLUSZ-3.1.1-21-BK1-2022-00001
Teljes vármegye
ESZA
TOP_Plusz
2022.07.01.
2028.06.30.
subsidy rate 100%
3 347 000 000 Ft
folyamatban status icon
TOP_PLUSZ-3.1.1-21-BK1-2022-00001
együttműködés
2022.07.01.
2028.06.30.
3 347 000 000 Ft
500 adagos Főzőkonyha kialakítása - image description
TOP_PLUSZ-1.1.1-21-BK1-2022-00011
Tiszaalpár
ERFA
TOP_Plusz
2023.05.08.
2027.06.30.
subsidy rate 100%
575 000 000 Ft
folyamatban status icon
TOP_PLUSZ-1.1.1-21-BK1-2022-00011
kommunikáció
2023.05.08.
2027.06.30.
575 000 000 Ft
TOP-1.1.1-16-BK1-2017-00010
Homokmégy
ERFA
TOP
2018.02.01.
2021.04.30.
subsidy rate 100%
170 000 000 Ft
lezárt status icon
TOP-1.1.1-16-BK1-2017-00010
saját
2018.02.01.
2021.04.30.
170 000 000 Ft
TOP-1.1.1-15-BK1-2016-00006
Jánoshalma
ERFA
TOP
2017.06.01.
2021.10.31.
subsidy rate 100%
250 000 000 Ft
lezárt status icon
TOP-1.1.1-15-BK1-2016-00006
saját
2017.06.01.
2021.10.31.
250 000 000 Ft
Kunszentmiklós
ERFA
TOP
2019.09.28.
2022.08.31.
subsidy rate 100%
80 000 000 Ft
lezárt status icon
TOP-1.1.1-16-BK1-2017-00006
saját
2019.09.28.
2022.08.31.
80 000 000 Ft
TOP-1.1.1-16-BK1-2017-00007
Tiszakécske
ERFA
TOP
2018.01.01.
2021.12.31.
subsidy rate 100%
400 000 000 Ft
lezárt status icon
TOP-1.1.1-16-BK1-2017-00007
saját
2018.01.01.
2021.12.31.
400 000 000 Ft
Kiskunhalas
ERFA
TOP
2018.02.01.
2022.03.31.
subsidy rate 100%
381 000 000 Ft
lezárt status icon
TOP-1.1.1-16-BK1-2017-00016
saját
2018.02.01.
2022.03.31.
381 000 000 Ft
Kerekegyháza
ERFA
TOP
2018.06.15.
2021.12.31.
subsidy rate 100%
428 584 735 Ft
lezárt status icon
TOP-1.1.1-16-BK1-2017-00018
saját
2018.06.15.
2021.12.31.
428 584 735 Ft
Jánoshalma
ERFA
TOP
2017.10.01.
2021.12.10.
subsidy rate 100%
201 802 400 Ft
lezárt status icon
TOP-1.1.2-16-BK1-2017-00005
saját
2017.10.01.
2021.12.10.
201 802 400 Ft
TOP-1.1.2-16-BK1-2017-00006
Kalocsa
ERFA
TOP
2018.02.01.
2022.09.30.
subsidy rate 100%
220 000 000 Ft
lezárt status icon
TOP-1.1.2-16-BK1-2017-00006
saját
2018.02.01.
2022.09.30.
220 000 000 Ft
TOP-1.1.1-15-BK1-2016-00005
Kalocsa
ERFA
TOP
2017.10.02.
2022.09.30.
subsidy rate 100%
800 000 000 Ft
lezárt status icon
TOP-1.1.1-15-BK1-2016-00005
saját
2017.10.02.
2022.09.30.
800 000 000 Ft
Szeremle
ERFA
TOP_Plusz
2023.08.01.
2025.06.30.
subsidy rate 100%
190 000 000 Ft
folyamatban status icon
TOP_PLUSZ-1.1.1-21-BK1-2022-00015
kommunikáció
2023.08.01.
2025.06.30.
190 000 000 Ft

Filmajánló

chevron left
A képen a kecskeméti városháza épülete látható.
Kisfilmekkel népszerűsíti Bács-Kiskun vármegye hungarikumait és értékeit a kecskeméti Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület. Az Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság támogatásával készült ismeretterjesztő összeállításokhoz egy-egy kvíz is készült, amelyek oktatási célra is alkalmazhatók.

Kecskemét

A képen a kiállítóház látható felülről.
Kisfilmekkel népszerűsíti Bács-Kiskun vármegye hungarikumait és értékeit a kecskeméti Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület. Az Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság támogatásával készült ismeretterjesztő összeállításokhoz egy-egy kvíz is készült, amelyek oktatási célra is alkalmazhatók.

Lakitelek

Mathiász János látható a képen.
Kisfilmekkel népszerűsíti Bács-Kiskun vármegye hungarikumait és értékeit a kecskeméti Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület. Az Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság támogatásával készült ismeretterjesztő összeállításokhoz egy-egy kvíz is készült, amelyek oktatási célra is alkalmazhatók.

A képen egy zacskó kalocsai paprikát tart valaki a kezében.
Kisfilmekkel népszerűsíti Bács-Kiskun vármegye hungarikumait és értékeit a kecskeméti Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület. Az Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság támogatásával készült ismeretterjesztő összeállításokhoz egy-egy kvíz is készült, amelyek oktatási célra is alkalmazhatók.

Kalocsa

Meseföld - Csonka torony - image description
Csengőd település keletkezésének legendája elevenedik meg a mesében.

Borba zárt napfény - image description
A kisfilm a borok világába kalauzolja el a nézőit, a vármegyei borászatok bemutatásával.

Bács-Kiskun vármegyei imázsfilm - image description
Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzatának imázsfilmje. A film az "érték, élmény, egészség" témakörére épít és vármegyei szereplők szemszögéből mutatja be a otthonunk látnivalóit, értékeit.

chevron right

Könyveink

chevron left
Érték, élmény, egészség - image description
Az Érték, Élmény, Egészség- Kincsek nyomában egy 60 oldalas, igényes turisztikai kiadvány, amely a vármegye értékeit hivatott bemutatni.

Értéktár 1. kötet - image description
A kiadványban bemutatásra kerülnek a megyénkhez köthető hungarikumok és nemzeti értékek, és ezt követően azok a megyei értékek, amelyek 2015. május végéig a Bács-Kiskun Megyei Értéktárba felvételt nyertek. 

TOP-tarisznya - image description
A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat a 2014-2020-as időszakra vonatkozóan elkötelezte magát amellett és mindent megtesz annak érdekében, hogy mindaz, ami számunkra olyannyira fontos bővüljön és fejlődjön.

Legendás út 1. - image description
A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat által kiadott legendagyűjtemény első része

Sváb-sarok - image description
Ott vagy, ahol lenned kell - Pincék, helyi termékek,, látnivalók, szállások

Értéktár 3. kötet - image description
A 2019 óta bővült értéktár elemei - bővítése folyamatban.

KLÍMAKÓDEX II. - image description
A tudatos településfejlesztés

Szülőföldemen, a két víz közén - image description
Bács-Kiskun vármegye természeti öröksége

chevron right

Turisztika

chevron left
Kecskeméti Csárda és Borház - image description
A hagyomány ízei

Kecskemét

Baba-Tár-Ház - image description
A látványos kiállítás a történelmi Magyarország paraszti viseleteit mutatja be.

Nemesnádudvar

Frittmann Borászat - image description
Egy családi borászat, ahol több generáció dolgozik együtt.

Soltvadkert

chevron right

Értékeink

chevron left
Szvetnik Joachim hagyatékai - image description
Szvetnik Joachim nevét a nagyközönség akkor ismerte meg, amikor 1977-ben közreműködött a magyar koronázási jelvények azonosításában, majd Amerikából való hazahozatalukban.

Mélykút

Szilády Áron (Ságvár, 1837. november 3. – Kiskunhalas, 1922. március 20.) református lelkész, irodalomtörténész, nyelvész, orientalista és a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt. 

Kiskunhalas

Szeremlei ladik, ladikkészítés - image description
A szeremleiek legfontosabb közlekedési eszköze a csónak volt. Minden családnak volt csónakja, akadt olyan is, amelyiknek több is. 

Szeremle

1904-ben épült meg Hercegszántó határában – s lett a térség legjelentősebb belvízrendezési műve – a karapancsai szivattyútelep.

Hercegszántó

Geréby Kúria Hotel és Lovasudvar - image description
A lajosmizsei Geréby Majort Őtömösi Geréby Gyula alapította, aki okleveles gazdászként mintagazdasággá fejlesztette a 838 holdnyi földbirtokát. A köztiszteletben álló, a szegények jótevőjeként is fellépő földesúr nemzetközileg elismert ménest is létesített. 

Lajosmizse

A kegyhely történetének kezdete 1830. szeptember 7-re nyúlik vissza. A hercegszántói sokác (horvát népcsoport) elbeszélés szerint, a Mária-kápolna helyén hajdan egy nagy rét volt, ahol juhokat és teheneket legeltettek és az itteni kút vizéből itatták a jószágokat.   

Hercegszántó

Helvéciai Hegede Kertészet - image description
A hazai és európai díszfaiskola árudák, kertépítő cégek körében jól ismert Hegede Kertészet Kecskeméttől 10 km-re, Helvécián található. A családi vállalkozást a kezdetben megszerzett tapasztalatai egyértelműen az évelő dísznövény-termesztés felé orientálták, ezen a területen elsőként nyitottak kertészetet Magyarországon. 

Helvécia

Bohém Ragtime Jazz Band munkássága - image description
A Bohém Ragtime Jazz Band nyolc tagjának összesen húsz hangszere van, s ráadásul mindegyiket meg is szólaltatják. És akkor még a zenecsinálásra alkalmas hangszer-szerű tárgyakat nem említettük, az éneklésről nem is beszélve. A játszott stílusok száma az instrumentumokéval vetekszik.

Kecskemét

chevron right
Design by WEBORIGO