Kossuth Lajos kiskunfélegyházi díszpolgárságát megköszönő saját kezűleg írt levele, amely egyedülálló Magyarországon

A kiskunfélegyházi tartózkodásának bizonyítékaként őrzik a Duttyán vendégfogadóból származó nyugtát, amelyen a kocsmáros felsorolta az elfogyasztott ételek, italok árát és a kísérő szolgák ebédjét is.

Kossuth Lajos kiskunfélegyházi díszpolgárságát megköszönő saját kezűleg írt levele, amely egyedülálló Magyarországon

A kiskunfélegyházi tartózkodásának bizonyítékaként őrzik a Duttyán vendégfogadóból származó nyugtát, amelyen a kocsmáros felsorolta az elfogyasztott ételek, italok árát és a kísérő szolgák ebédjét is.

1848. március 15-én Budapesten kitört a forradalom. Az 1848 áprilisában kinevezett Batthyány-kormánynak Kossuth Lajos lett a pénzügyminisztere. Kossuth szeptemberben toborzóútra indult az Alföldre, hogy a haza megvédésére fegyverbe szólítsa a népet. Cegléd, Kecskemét, Hódmezővásárhely, Szeged volt az útvonal. Kiskunfélegyházán is megállt 1848. október 6-án, és a félegyháziak emlékezete szerint a Hattyúház előtt mondta az elhíresült szavakat: „Üdvözlöm a csatákban megbarnult haragos kunokat!” A beszéd szövege nem maradt fenn, viszont Kossuth Lajos beszédének helyét emlékkő jelöli. A szabadságharc eleste után Kossuth Lajos emigrációba kényszerült, Torinóban telepedett le. Céljának tartotta a magyar szabadságharc megértetését a világgal, és ezt több mint 500 beszédben tette meg Vidintől Londonon át Washingtonig. Nyolcvanadik születésnapja alkalmából Magyarországon városok, községek választották díszpolgáruknak, a legszebb utcát, teret róla nevezték el. 1886-ban Kiskunfélegyháza is díszpolgárává választotta Kossuth Lajost, amivel a személye iránti tiszteletet fejezték ki, s egyúttal tiltakoztak a honosítási törvény ellen, mely alapján 1890. január 8-án Kossuth is elveszítené magyar állampolgárságát. A képviselő-testület eredeti szándéka szerint küldöttség vitte volna a díszpolgári oklevelet Torinóba, a beteg, agg Kossuth kérésére azonban jó barátja, Helfy Ignác országgyűlési képviselő vette át ünnepélyes közgyűlésen (1886. december 5-én) a díszoklevelet Molnár István polgármestertől. Egyedül Félegyháza városának jutott az a megtiszteltetés, hogy Kossuth Lajos saját kezűleg írt hosszú levélben köszönte meg a kitüntető címet. A köszönőlevél 1887. május 1-jén jelent meg a helyi lapokban, ekkor a közgyűlés Ulrich István főjegyző indítványára a vasúti főutcát Kossuth utcának nevezte el. A félegyházi Kossuth-kultusz emlékei közé tartozik a már említett emlékkövön kívül a Blaha Lujza téren álló, Pálfy Gusztáv szobrászművész által készített Kossuth-mellszobor, a volt Bankfalui Általános Iskola udvarán látható Kossuth-dombormű, illetve a Városháza és a Kossuthvárosi Óvoda falán elhelyezett Kossuth-emléktábla.

Kapcsolat

6100 Kiskunfélegyháza Dr. Holló Lajos utca 9.

Több Kevesebb chevron down

Kapcsolódó értékeink

chevron left
Zsigóné Kati népi iparművész, tojásfestő művész Kecskeméten született, ahol a mai napig él és munkálkodik. Számára az igazi boldogságot az alkotás öröme, a hagyományok ápolása és a tanítás jelenti. 

Kecskemét

A zsidók jelenléte Tasson a XVI. századig vezethető vissza. A környék legrégebbi hitközsége volt a tassi, utolsó zsinagógájuk 1834-ben épült.

Tass

A kastélyt Latinovits Miklós építette 1800-ban, majd a későbbiekben Latinovits Pál, majd Latinovits Endre tulajdonába került. Érdekessége, hogy alatta nagy kiterjedésű pincerendszer található. 

Bácsborsód

Vargáné Bodor Judit munkásságával egy régi mesterséget keltett életre Lakiteleken. Paszománykészítő tevékenysége igen ritka, kevesen vannak hazánkban, akik ezzel a szakmával foglalatoskodnak. 

Lakitelek

A mintegy 75 hektár nagyságú, vízcsepp alakú tó északnyugaton elkeskenyedik, a déli részen pedig kiszélesedik, a tó fenekét laza és finom szemcsés iszap borítja. Vizének kémiai összetétele jótékony hatással van a reumatikus bántalmak enyhítésére. 

Soltvadkert

Uszód községben nagy múltra tekint vissza a hagyományőrzés, melyről kevés írásos dokumentum maradt fenn, de a régi nóták és tánclépések nemzedékről nemzedékre szállnak.

Uszód

A múlt században Uszódon a népviselet nagy divatnak örvendett. Napjainkban már inkább csak az idősebb korosztályra jellemző, hogy hordja a régmúlt hagyományait idéző ruhákat. 

Uszód

Az uszódi kézi hímzés szín- és formavilága hasonlít ugyan a kalocsai hímzéshez, mégis eltér attól. Ez adja egyediségét, amely kifejezetten a településre jellemző.

Uszód

chevron right

Hírek

chevron left

Csikéria

2025. 12. 23.

belterületi útfejlesztés Csikérián - projektzárás

Csikéria Községi Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.3-21 BELTERÜLETI UTAK FEJLESZTÉSE felhívásra „Belterületi útfejlesztés Csikérián” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.3-21-BK1-2023-00021). A projekt keretében 44,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból egy új utca kiépítése valósult meg.

2025. 12. 23.

[ Csikéria ]

down arrow

Kunbaracs

2025. 12. 23.

Épületenergetikai fejlesztés Kunbaracs településen - projektzárás

Kunbaracs Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-2.1.1-21 ÖNKORMÁNYZATI ÉPÜLETEK ENERGETIKAI KORSZERŰSÍTÉSE felhívásra „Épületenergetikai fejlesztés Kunbaracs településen” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-2.1.1-21-BK1-2022-00001). A projekt keretében 93,01 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a művelődési ház épületének energetikai fejlesztése valósult meg.

2025. 12. 23.

[ Kunbaracs ]

down arrow

Nemesnádudvar

2025. 12. 23.

Nemesnádudvar belterületi csapadékvíz-elvezetés rendezése - projektzárás

Nemesnádudvar Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK felhívásra „Nemesnádudvar belterületi csapadékvíz-elvezetés rendezése” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00013). A projekt keretében 150,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a meglévő csapadékvíz hálózat fejlesztése valósult meg.

2025. 12. 23.

[ Nemesnádudvar ]

down arrow

Apostag

2025. 12. 23.

Apostag csapadékvíz gazdálkodásának és közterületeinek fejlesztése - projektzárás

Apostag Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK elnevezésű felhívásra „Apostag csapadékvíz gazdálkodásának és közterületeinek fejlesztése” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00027). A projekt keretében 92,50 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból a település közterületeinek fejlesztése valósult meg.

2025. 12. 23.

[ Apostag ]

down arrow

Fülöpjakab

2025. 12. 18.

Szombat esti ház - projektzárás

Fülöpjakab Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztés Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK felhívásra „Szombat esti ház” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00009). A projekt keretében 156,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból egy modern közösségi ház jött létre.

2025. 12. 18.

[ Fülöpjakab ]

down arrow

2025. 12. 15.

Vármegyei Felzárkózási Fórum: a cél a közszolgáltatások fejlesztése

Harmadik alkalommal ülésezett múlt pénteken a Bács-Kiskun Vármegyei Felzárkózási Fórum, amely a „Bács-Kiskun, jó itt lenni!” című, az Európai Unió támogatásával megvalósuló projekt egyik kiemelt együttműködési fóruma. Az ülést Vedelek Norbert, a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés elnöke vezette.

2025. 12. 15.

down arrow
chevron right
Design by WEBORIGO