Ösztöndíj

„A legtöbb, amit gyermekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak."

Ösztöndíj

„A legtöbb, amit gyermekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak."

Vármegyei ösztöndíj program 

Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzatának alapvető célkitűzése, hogy hathatósan részt vegyen a vármegye gazdasági fejlődésének élénkítésében, amelynek fontos eszköze, az elvándorlás csökkentése, a helyi vállalkozások működéséhez és fejlődéséhez megfelelő szakképzett munkaerő biztosítása. 

2018-ban európai uniós források bevonásával megkezdtük a vármegyei gazdaságfejlesztés alappilléreinek megerősítését. Ezek közül az egyik, a vármegyei munkaerő helyben maradást elősegítő ÖSZTÖNDÍJ pályázat. 

Az ÖSZNTÖNDÍJ pályázat célja, hogy a helyi vállalkozások igényeit szem előtt tartva megfelelő szakmai felkészültséggel rendelkező helyi, humán erőforrást biztosítson.

„Bács-Kiskunban itthon vagy!” ÖSZTÖNDÍJ pályázat eredményeként eddig 4 térségben, 27 településen, 600 támogatás született. Ez azt jelenti, hogy a támogatottak a támogatási időtartammal megegyező ideig vállalnak munkát helyben, ami esetünkben eléri a 3000 hónapot.

 

Az elmúlt időszakban megszerzett tapasztalat és kialakult kapcsolatrendszer lehetőséget biztosít a sikeres folytatásra. Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata 2020-ban kibővítette a VÁRMEGYEI ÖSZTÖNDÍJ rendszert, hogy a korábbi tapasztalatokat felhasználva egy új és jobb választási lehetőséget adjon a piaci igényekre a vármegye sikeres fejlődésének érdekében. Ehhez finanszírozási alapot hozott létre a vállalkozások és települési önkormányzatok bevonásával 2020. január 15-től.

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 12/2017. (XII.13.) önkormányzati rendelete biztosítja a jogi keretet és tartalmazza az ösztöndíj rendszer működésének részleteit. A vármegyei ösztöndíj pályázat minden tanulmányi félév elején kerül meghirdetésre. A szükséges dokumentációkat, és az eljárást a vármegyei önkormányzat munkatársai készítik elő és folytatják le a korábban elfogadott, helyi igényeknek megfelelően.

A folytonosságban bízva, várjuk továbbra is a vállalkozások jelentkezését, akik támogatásukkal hozzájárulnak a jövő szakembereinek képzéséhez, a munkaerő gondok felszámolásához, fiataljaink helyben maradásához. 

 FIGYELEM! 

Megjelent a Vármegyei Ösztöndíj Program 2026/2027-es tanév I. féléves pályázati felhívása!

Az aktuális pályázati felhívást és a jelentkezési adatlapot a mellékletek között találhatják.

 



Kapcsolat

6000 Kecskemét Deák Ferenc tér 3

www.bacskiskun.hu
Több Kevesebb chevron down

Filmajánló

chevron left
A képen egy állványon halasi csipke kiállított darabja látható.
Kisfilmekkel népszerűsíti Bács-Kiskun vármegye hungarikumait és értékeit a kecskeméti Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület. Az Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság támogatásával készült ismeretterjesztő összeállításokhoz egy-egy kvíz is készült, amelyek oktatási célra is alkalmazhatók.

Kiskunhalas

Talpra magyar! - image description
Mi jut eszébe az utca emberének Petőfiről?

Egy kis üveges Erős Pista van a fotón.
Kisfilmekkel népszerűsíti Bács-Kiskun vármegye hungarikumait és értékeit a kecskeméti Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület. Az Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság támogatásával készült ismeretterjesztő összeállításokhoz egy-egy kvíz is készült, amelyek oktatási célra is alkalmazhatók.

Meseföld - Gólyacsősz - image description
Hogy kerül gólya Izsák város településének címerébe? A Gólyacsősz ezt meséli el.

A képen egy tollal valaki éppen mintákat rajzol.
Kisfilmekkel népszerűsíti Bács-Kiskun vármegye hungarikumait és értékeit a kecskeméti Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület. Az Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság támogatásával készült ismeretterjesztő összeállításokhoz egy-egy kvíz is készült, amelyek oktatási célra is alkalmazhatók.

Kalocsa

A képen a kiállítóház látható felülről.
Kisfilmekkel népszerűsíti Bács-Kiskun vármegye hungarikumait és értékeit a kecskeméti Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület. Az Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság támogatásával készült ismeretterjesztő összeállításokhoz egy-egy kvíz is készült, amelyek oktatási célra is alkalmazhatók.

Lakitelek

A képen egy zacskó kalocsai paprikát tart valaki a kezében.
Kisfilmekkel népszerűsíti Bács-Kiskun vármegye hungarikumait és értékeit a kecskeméti Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület. Az Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság támogatásával készült ismeretterjesztő összeállításokhoz egy-egy kvíz is készült, amelyek oktatási célra is alkalmazhatók.

Kalocsa

Itthon, Bács-Kiskunban - image description
Bács-Kiskun Megye Önkormányzatának 2021-es, színvonalas imázsfilmje a Mi vármegyénkről, életünk, kultúránk, hagyományaink jövőt építő villanásaiból készült. 

chevron right

Könyveink

chevron left
Meseföld 1. - image description
A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat első mesekönyve

Borba zárt napfény - image description
A Duna Borút projekt keretében készült el ez a borturisztikai kiadvány és térkép, amely bemutatja a megyei és határon túli borászatokat

Petőfi útja - image description
A kiadvány segítségével Petőfi Sándor életét követhetjük végig Bács-Kiskun vármegye területén. Izgalmas utazás lesz, kalandra fel!

Barangolás a Duna-Tisza közén - image description
Bács-Kiskun vármegye természeti értékei: kalandok a homok és a szik birodalmában

Meseföld 2.  - image description
Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzatának második mesekönyve

Legendás út 2. - image description
Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzatának második legenda gyűjteménye

TOP-tarisznya - image description
A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat a 2014-2020-as időszakra vonatkozóan elkötelezte magát amellett és mindent megtesz annak érdekében, hogy mindaz, ami számunkra olyannyira fontos bővüljön és fejlődjön.

Petőfivel utazom - image description
Barangolj a költővel Bács-Kiskunban

chevron right

Értékeink

chevron left
Az épületet már a XVIII. századi térképeken is jelölik, mint fogadót és lóváltó helyet. Nevét a legenda szerint onnan kapta, hogy Orczy Lőrinc kártyán nyerte el.

Kisszállás

Tóth Menyhért életműve - image description
A Kecskeméti Katona József Múzeum képzőművészeti gyűjteményének legnagyobb egysége Tóth Menyhért festőművész több ezres életműve. Az alkotó élete során a paraszti életvitelt soha el nem hagyta, napközben szobafestő és földműves, este pedig festőművész volt. 

Kecskemét

Szalkszentmárton faluközpont - image description
Szalkszentmárton központjában az épületek környezetükkel együtt védett műemlékek. Az épületekkel körbefogott központot képező tér a felújításokkal, újjáépítésekkel megőrizte évszázados hangulatát, stílusjegyeit. 

Szalkszentmárton

Latinovits Sírkápolna - image description
Latinovits Illés 1880-ban építette fel a későbbi családi sírkápolnát, melyet a Boldogságos Szűz Mennybemenetelének tiszteletére szenteltek fel. A családi kápolnát nagyrészt temetkezési helynek használták, ide temették a család több tagját. 

Bácsborsód

A dunapataji ő-ző nyelvi dialektus - image description
A Duna menti települések konzervatív falvai és mezővárosai számos néprajzi jelenséget állandósítottak és őriztek meg. Dunapataj – földrajzi fekvésénél fogva – a déli nyelvjárástípusba tartozik, amelynek jellemzője az „ö”-zés, használata azonban nem olyan szigorú, mint például Szeged környékén. 

Dunapataj

Arató Fesztivál - image description
Az Aratófesztivál, melyet Kerekegyházán rendeznek meg minden év augusztus 19-én, Ádám Kálmánné és Boldizsár András helyi vállalkozók kezdeményezése. A hagyomány szerint az aratás befejezésének végét zenés-táncos felvonulással, táncmulatsággal, evés-ivással, aratókoszorúk készítésével ünnepelték. 

Kerekegyháza

Köllő Miklós ( ? -1900) székely szobrászművész alkotását 1897. július 31-én Segesvár főterén avatták fel nagy ünnepség keretében, amelyen Magyarország számos településének küldöttsége vett részt, többek között városunkból is. Akkor még nem gondolhatták a tiszteletüket tevők, hogy 25 esztendővel később e gyönyörű alkotás Kiskunfélegyháza főterét fogja ékesíteni.   

Kiskunfélegyháza

Sükösdi Szent Anna kápolna búcsúja - image description
A kápolnát 1747-ben építtette Pocskai Gergely érseki erdőkerülő. A szabadon álló, kisméretű félköríves szentélyzáródású búcsújáró római katolikus kápolna jellegzetes sükösdi oromzattal, huszártoronnyal és cserépfedéssel van ellátva. 

Sükösd

chevron right
Design by WEBORIGO