Kossuth toborzója

Mire jók a régi történetek, a legendák, anekdoták, a mesés emlékezet újra felfedezett szilánkjai? Nem kevesebbre, minthogy általuk megértsük önmagunkat.  Az itt következő, gondos munkával összegyűjtött Bács-Kiskun megyei legendák nem történelemhű feljegyzések, hiszen a legtöbbjük mesés elemeket is őriz, valahogy mégis sokkal többek annál: őseink lelkébe nyújtanak betekintést, és ezáltal segítik megérteni önmagunkat, feltárva létünk gyökereit.

Kossuth toborzója

Mire jók a régi történetek, a legendák, anekdoták, a mesés emlékezet újra felfedezett szilánkjai? Nem kevesebbre, minthogy általuk megértsük önmagunkat.  Az itt következő, gondos munkával összegyűjtött Bács-Kiskun megyei legendák nem történelemhű feljegyzések, hiszen a legtöbbjük mesés elemeket is őriz, valahogy mégis sokkal többek annál: őseink lelkébe nyújtanak betekintést, és ezáltal segítik megérteni önmagunkat, feltárva létünk gyökereit.

Őrült sürgés-forgás volt a Nagyvendégfogadóban. Edények csörömpöltek, a szakácsné megállás nélkül osztogatta utasításait, s a konyha kéménye már hajnal óta ontotta a füstöt. Az udvarban ökröt sütöttek nyárson, a pincében egy segéd csapra verte a fogadós legjobb borát. Soha nem látott nevezetes vendég látogatását várták: Kossuth Lajosét! A hírre felzúgott Félegyháza, a készülődésben nyüzsgő hangyabolyra hasonlított a város. 
1848 őszén Kossuth Lajos több toborzóútján szólította az Alföld lakóit fegyverbe a szabadságharc oldalán. Október 6-án Szegedről Kecskemétre utazott, hogy onnan folytassa útját a fővárosba. Abban az időben még nem volt vasút, hintóval az utazás váltott lovakkal egy napig tartott a postaúton. 
Napfényes, meleg idő volt, de a fák levelei már sárgállottak. Már elmúlt dél, amikor por verte fel a szegedi utat.
– Itt vannak, itt vannak! – jött futva egy suhanc. Kossuth és kísérete megállt a fogadó előtt. A nevezetes vendég három társával a hintón utazott, többi kísérője lóháton követte. A paripák csatakosak voltak, két lovászlegény rögtön kezelésbe is vette őket. 
A vendéglő előtt ott hajbókolt a város vezetősége élükön Szabó János főbíróval. Kossuth kezet rázott mindenkivel, majd a vendéglő ajtaja felé sandított. 
– Ha nem haragszanak meg az urak, előbb rendbe szednénk magunkat, s utána jöhet a többi. Hosszú volt az út.
Bent terített asztal várta őket, melyet – ahogy kell – rendesen le is takarítottak. Az ökörsült az utolsó falatig elfogyott. 
Közben a nép kint gyülekezett. Jöttek az emberek a környező falvakból, tanyákról, hogy saját szemükkel lássák Kossuth Lajost. 
Kossuth, miután jóllakott, és kicsit erőre kapott, körülnézett, honnan szólhatna az egybegyűltekhez. 
– Méltóztassék felállni az asztalra – mondta a főbíró –, úgy mindenki hallja. Kossuth fel is állt, s kezdte volna beszédét, de a kintről jövő lárma egyre hangosabb lett. 

– Tudják, mit, urak? – nézett az összegyűltekre. – Vigyék ki nekem az asztalt, talán a kintieket is érdekelné, amit mondani akarok. 
Úgy is lett. Két pandúr megfogta, kivitték a fogadó elé. Kint már óriási volt a hangzavar, de amikor megjelent Kossuth, az emberek elcsendesedtek, csak innen-onnan lehetett hallani a suttogást:
 – Ez tényleg ő… 
Kossuth, miután felsegítették az asztalra, végignézett az egybegyűlteken. Már nem suttogott senki, még a fecskék is elhallgattak. 
– Üdvözlöm a csatában megbarnult haragos kunokat! – szólt érces hangon, mire felhördült a nép. – Az országnak most nagy szüksége lenne erre a kun haragra – Nem tudta tovább folytatni, a lelkes éljenzés túlharsogta. 
Amikor végre elcsendesedett a hallgatóság, hátulról valaki bekiáltott: – És a bácsok? Azoknak a haragjával nem számol a nagy tekintetű elnök úr!? Lett erre nagy kacagás, még Kossuth is elmosolyodott. 
– De – bólintott. – A bácsok haragjára is szükségünk lesz. És minden magyar ember haragjára – folytatta toborzóját. Lelkesedése mindenkit meggyőzött. 
Miután a vendégek felszedelőzködtek, váltott lovakkal folytatták az útjukat Kecskemétre. A vármegye toborzóbiztosai pedig rögtön elkezdték a munkát, és ott helyben lajstromba vették a jelentkezőket. 
– Neve? – kérdezték a következő sorban állót, egy idősebb, megtermett, csikósforma férfit. 
– Nem mindegy az? – válaszolta hetykén az öreg a széles karimájú kalap alól. 
– Ej, a parasztját! – lépett közelebb a pandúr, mire az öreg feljebb tolta a kalapját, s úgy nézett rá. 
– Dejszen ez… – suttogta valaki, mire az öreg egyetlen pillantásával azt is elhallgattatta. Most már a zsandár is felismerte. Észrevette azt is, hogy a csikós subája alól pisztoly kandikál ki. Ettől aztán izzadni kezdett a tenyere. 
– Nem mindegy az, hogy ki vagyok? – ismételte az öreg. – Kossuth Lajos az elébb nem azt mondta, hogy minden dühös magyar emberre szükség lesz? Na – köpött egyet –, én magyar vagyok, és elég dühös. 
Erre már sem a sorozóbiztos, sem a zsandár nem tudott mit mondani. Lajstromba vették az öreg betyárt. Hogy így történt-e valójában, nem tudhatjuk. S ha valaki kételkedne, hogy a neves vendég valóban ott járt-e, nézze csak meg a Nagyvendégfogadó számláját, amely pontosan tartalmazza a Kossuth és kísérete által elfogyasztott étel, bor és kávé árát, és amelyen még a fogadósnak járó díj is ott szerepel. A számla még ma is megvan…

 

A legenda forrása

Kossuth toborzó szavai Félegyházán 1848 őszén Kossuth Lajos több toborzóutat tett, hogy az Alföld lakóit harcba szólítsa a forradalom és szabadságharc oldalán.
Egyik ilyen útja során 1848. október 6-án Szegedről utazott Kecskemétre (ez akkoriban egynapos út volt, másnap onnan indult Pestre). Gyorsan utazni ekkor csak lóháton, lovas kocsin lehetett, célszerűen a postaúton (Szeged, Kistelek, Félegyháza, Kecskemét útvonalon), váltott lovakkal mivel, itt még nem volt vasút. Kossuth és kísérete megállt Félegyházán is, ahonnan a város lovai vitték őket tovább Kecskemétre. Kossuth itt is ebédelt, az akkori Nagyvendégfogadóban. A fogadós részére a nevesebb vendégek étkezési költségét a város megtérítette – ehhez pontos elszámolást kellett vezetni. A fogadós a ’számláján’ felsorolta a Kossuth és kísérete által elfogyasztott étel, bor és kávé árát, valamint a fogatosoknak járó díjról is kimutatást vezetett.
Ez a két dokumentum bizonyítja, hogy Kossuth valóban járt Félegyházán. Azt viszont már csupán a szájhagyomány őrizte meg, hogy Kossuth itt tartózkodása alatt lelkesítő szavakkal hívta harcba a helybélieket, ekkor mondta el a később elhíresült mondatát: „Üdvözlöm a csatában megbarnult haragos kunokat...!” A korabeli szemtanúk elbeszéléseiből tudjuk, hogy a toborzó beszéd helyszíne az akkori Nagyvendégfogadó, ahol is Kossuth egy kocsmaasztal tetejéről tartotta gyújtó hatású szónoklatát.
Forrás: Fazekas István: Kossuth-kultusz Kiskunfélegyházán. In: Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében, 1986 (Kecskemét, 1987)

 

Hallgassa meg online

 

 

 

Hírek

chevron left
chevron right
Design by WEBORIGO